Az éjszaka a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, a Dél-Dunántúlon kisebb eső is előfordulhat, ugyanakkor reggelre már elkezd szakadozni a felhőzet. Máshol általában derült lesz az ég, főleg az ország keleti felén pára, köd képződhet. A szél gyenge vagy mérsékelt lesz.

A minimum-hőmérséklet az ország keleti, derült tájain -1 és +6, míg a felhősebb Dunántúlon általában 6 és 10 fok között alakul.

Agrometeorológia

Az elmúlt napokban az országban nagyobb részt száraz, sokfelé zavartalanul napos idő volt. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege csak nyugaton, délnyugaton és északkeleten haladja meg az 5 millimétert, az ország jelentős része azonban egyáltalán nem kapott esőt. A felszínközeli talajréteg az elmúlt napokban sokat száradt, de így is kellő nedvességet tartalmaz. A 20-50 centiméter közötti réteg a délkeleti tájak kivételével csaknem telített, a fél méternél mélyebb rétegben azonban az ország keleti kétharmadán sokfelé még nagyon sok nedvesség hiányzik – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Csapadékösszeg-anomália

Csapadékösszeg-anomália – Forrás: HungaroMet

Hozzátették, hogy a hőmérséklet csúcsértéke a múlt hét közepétől jellemzően 15 Celsius-fok körül, kissé a fölötte alakult, majd keddtől már 20 fok fölötti maximumok is előfordultak. Az egyre hosszabb, derült és szélcsendes éjszakákon főleg a keleti országrészben erősen lehűlt a levegő, sokfelé voltak deresek a reggelek, 2 méteres magasságban is voltak fagyok, míg a felhősebb nyugati területeken 5 fok köré csökkent a hőmérséklet.

Növények állapota

A gyakran csapadékos időjárás és a sáros talaj a hónap első felében sokfelé hátráltatta az őszi talajmunkákat és a gabonák vetését, azóta azonban sokat szikkadt a talaj, és a nagyrészt száraz, napos időjárás kedvező körülményeket teremtett. A repce fejlett, jó állapotban van, és kedvezők a körülmények az őszi gabonák korai fejlődéséhez is.

Időjárás-előrejelzés

A következő 8-10 napban sem várható nagyobb változás az időjárásban, bár a ködhajlam növekszik és hétfőtől helyenként akár tartósabban is megmaradhat az éjjel képződő köd, míg másutt többnyire napos időre lehet számítani. A hőmérséklet csúcsértéke eleinte 15-20 fok között valószínű, majd a jövő héten valószínű pár fokos csökkenés. Éjszakánként csak a fagyzugos helyeken hűlhet fagypont alá a levegő, jellemzően fagymentesek lesznek a reggelek – írta a HungaroMet.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Bodnárik Zoltán