Szerda

A frontális felhőzet kelet, északkelet felé távozik. Az ország nagyobb részén napos idő várható kevés felhővel, de északkeleten maradhatnak tartósabban felhős körzetek, ahol zápor, zivatar még előfordulhat. A szél többfelé erős lesz, majd délutántól fokozatosan veszít erejéből.

A maximum-hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul.

Csütörtök

Miután a pára- és ködfoltok, valamint a rétegfelhőzet feloszlik, többnyire napos idő várható. Északkeleten néhol tartósabban megmaradhat a köd és rétegfelhőzet. Délutántól megnövekedhet a fátyolfelhőzet, de a csapadékhajlam alacsony lesz. A szél helyenként megélénkül, néhol meg is erősödhet.

A minimum-hőmérséklet általában -1 és +4 között valószínű, de az északkeleti fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 8 és 16 fok között valószínű.


Péntek

Nyugat felől megvastagszik a felhőzet és többfelé várható eső, zápor, de egy-egy zivatar sem kizárt. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat. A szél többfelé megélénkül.

A minimum-hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű, de északkeleten -1 és +3 fok közé süllyed majd a leghidegebb órákban. A maximum-hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Csenkei Sándor