Kedd

A Dunántúlon napos-gomolyfelhős idő várható. A Dunától keletre is elkezd csökkenni a felhőzet, de maradnak tartósan borult tájak. A csapadékrendszer fokozatosan gyengül, legkésőbb délután északkeleten is megszűnik a tartós eső, azonban mögötte elsősorban a Dunától keletre helyenként zápor kialakulhat. A szél sokfelé lesz erős, helyenként viharossá fokozódik. Késő délutántól a szél gyengülni kezd.

A maximum-hőmérséklet többnyire 21 és 26 fok között alakul, ennél hűvösebb idő a tartósan felhős, csapadékos keleti, északkeleti tájakon lehet.

Szerda

Gomolyfelhős-napos idő várható. Főként a keleti tájakon van esély gyenge csapadék kialakulására. A szél csak helyenként élénkülhet meg.

A minimum-hőmérséklet 13 és 17 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos tájakon 10 fok köré is lehűlhet a levegő. A maximum-hőmérséklet többnyire 22 és 27 fok között várható.


Csütörtök

Főként a Nyugat-, Északnyugat-Dunántúlon erősen megnövekszik a felhőzet, és ott már eső, záporeső is várható. Az ország többi részén napsütés várható, amelyet fátyol- és gomolyfelhők szakíthatnak meg. Ezeket a tájakon a csapadéknak is kicsi az esélye. A Dunántúlon a szél megélénkül, olykor meg is erősödik.

A minimum-hőmérséklet 8 és 17 fok között várható. A maximum-hőmérséklet többnyire 23 és 29 fok között alakul, de a borongós nyugati tájakon akár több fokkal 20 fok alatt maradhat a hőmérséklet.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Molnár Kende