Széllökés veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztető előrejelzést adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggel.


Figyelmeztető előrejelzés - szél

Figyelmeztető előrejelzés – Fotó: OMSZ

Az Észak-Dunántúlon a déli, délnyugati szelet kísérő legerősebb lökések elérhetik, meghaladhatják a 70-75 km/h, helyenként a 85-90 km/h-t is. Éjszakára némiképp gyengül a szél, de egy-egy 65-70 km/h-t meghaladó lökés még előfordulhat az északnyugati határ menti területen – írja vészjelzésében az OMSZ.

Hozzáteszik, hogy az éjszakai órákban a délnyugati tájakon dörrenhet meg egy-egy helyen az ég. Szombaton napközben a Dunántúl keleti felén, valamint a Duna-Tisza közén az eső mellett – elsősorban a késő délutáni, esti órákban – beágyazott zivatarok kialakulására is számítani lehet.


A meteorológiai szolgálat a Facebook-oldalán péntek reggel azt közölte, hogy Sopronban, a Kuruc-dombon már 97 kilométer/órás széllökést regisztrált műszerük.

A katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivője, Mukics Dániel azt javasolja, hogy ahol erős széllökések miatt van érvényben riasztás, a kerti bútorokat, szerszámokat, kisebb cserepes növényeket vigyék fedett helyre, és ne parkoljanak fák alá. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón – kérik.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Shutterstock