Reggel a Dunántúl nyugati része kapott több helyen zivatarokat, sőt felhőszakadást is. Az Időkép mérései alapján Alsónemesapátiban 55 mm csapadék hullott, ami majdnem egyhavi mennyiség. Délután és este viszont a középső országrészben szakadhat le az ég.

Riasztások zivatarok miatt

Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! – Forrás: HungaroMet

A délutáni, esti órákban számíthatunk zivatarokra, nagyobb számban a középső országrészben, illetve részben keleten, legkisebb eséllyel pedig a Dunántúl nyugati felében. A zivatarokat délután, este átmenetileg viharos széllökés (~60-80 km/h, kora délután lokálisan > 80 km/h), jellemzően kisebb méretű jég (2 cm körül vagy alatt) és lokálisan intenzív csapadék (~10-25, egy-egy helyen > 25 mm) kísérheti. Az éjszakai órákban csökken a zivatarhajlam – írja vészjelzésében a HungaroMet.

Figyelmeztető előrejelzés - zivatarok

Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat – Forrás: HungaroMet

Hozzáteszik, hogy az éjszaka fokozatosan csökken a felhőzet, ezzel együtt a záporok, zivatarok számossága is. Az éjszaka második felére nagyrészt kiderül az ég, a csapadéktevékenység is megszűnik. A légmozgás a legtöbb helyen mérséklődik vagy legyengül, az északkeleti tájakon maradhat élénk az északkeleti szél.


A minimum-hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, ennél néhány fokkal hűvösebb a szélcsendes, hidegre hajlamos északi völgyekben, míg melegebb a vízpartokon és a szelesebb északkeleti tájakon lehet.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Bagosi Sándor