Országos előrejelzés: csütörtök estig

Alapvetően változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel, kevés helyen záporral. A nyugati szél élénk, néhol erős lesz.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul. Késő estére 9 és 15 közé hűl le a levegő.

Fotó: Leczkési Erik

Országos előrejelzés: csütörtök estétől péntek reggelig

Északnyugat felől vastagabb felhősáv érkezik, és több helyen – legkisebb eséllyel a délnyugati országrészben – számíthatunk esőre, záporesőre. A felhő- és csapadékzóna idővel kelet felé tevődik, reggelre a keleti határszélt is elhagyja. Mögötte derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. A nyugatias szél időnként megélénkül, de egy-egy zápor környezetében átmeneti szélerősödés is előfordulhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.