A múlt század második felében, de még inkább az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb hangsúlyt kapott a közbeszédben és a politikában egyaránt a klímaváltozás (éghajlatváltozás), és a magánbeszélgetésekben is egyre gyakoribb téma lett, azzal együtt és annak ellenére, hogy a jelenség rendkívül bonyolult, összetett, számos részterületén igen sok bizonytalanságot tartalmaz.
A legtöbb ember számára nyilvánvaló, a gazdák pedig szinte napról napra tapasztalják, hogy a mindenkori időjárás milyen jelentős szerepet játszik a növénytermesztésben. A klíma pedig – egyszerűen fogalmazva – nem más, mint az időjárást (a légkör aktuális állapotát) leíró jellemzők, fizikai paraméterek (hőmérséklet, csapadék, szél stb.) hosszú időszakra (évtizedekre) vonatkozó értékei az adott helyen, ami azt is meghatározza, milyen időjárási helyzetek milyen valószínűséggel fordulhatnak elő. Ezeknek a klimatikus értékeknek a változása még hosszabb időszak alatt jelenti a klímaváltozást.
Az éghajlat változásában számos külső és belső fizikai ok mellett a múlt században egyre nagyobb szerepet kaptak az antropogén (emberi tevékenység által kiváltott) hatások, főként az egyre növekvő szén-dioxid-kibocsátás. Az éghajlati jellemzőket, ezek változásait globális szinten vizsgálva fogalmat alkothatunk a jelenség mértékéről, sebességéről. Földünk egész felszínére (a szárazföldek és az óceánok együttesére) vonatkozó éves átlaghőmérsékletek anomáliáinak (átlagtól való eltéréseinek) trendje 1880 óta közel 1 Celsius-fokkal emelkedett (évtizedenként 0,07 Celsius-fokkal).
Különösen gyors az emelkedés üteme – a globális középhőmérséklet növekedése, azaz a felmelegedés – a múlt század 80-as éveitől. Ezektől a Föld teljes felszínére vonatkozó tendenciáktól azonban az egy-egy adott pontra (kisebb területre, régiókra) vonatkozó változások eltérhetnek (és általában el is térnek) mértékükben, bizonyos esetekben irányukban is.
Mivel a gazdálkodók számára annak a térségnek a viszonyai a legfontosabbak, ahol a tevékenységük zajlik, igen hasznos, ha az adott terület légköri viszonyainak változásáról minél pontosabb, részletesebb képet alakítanak ki a rendelkezésre álló mérésekre alapozva. Ehhez szeretnénk hozzájárulni ezzel a Magyarországra vonatkozó elemzéssel, melyhez 10 településnek (Budapest, Debrecen, Keszthely, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szeged, Szombathely, Túrkeve) az Országos Meteorológiai Szolgálat archívumából származó, 120 éves adatsorait használtuk fel.
Bár az országon belüli eltérések korántsem lényegtelenek, sőt esetenként igen fontos szerepük van bizonyos döntések meghozatalánál a növénytermesztésben, ezúttal nem ezek elemzése, hanem egy országos kép kialakítása volt a cél. Ezért a felhasznált adatokból számolt területi átlagok jelentik a vizsgálatok alapját, melyek a növénytermesztés szempontjából legfontosabb elemekre, a hőmérsékleti és a csapadékviszonyokra vonatkoznak.
A hőmérsékleti viszonyok magyarországi változásait első közelítésben jól jellemzi az évi középhőmérsékletek területi átlagainak menete a múlt század eleje óta. A trend a globális évi középhőmérsékletekhez hasonlóan hazánkban is melegedést jelez, mértéke kissé nagyobb: a 120 év alatt meghaladja az 1 Celsius-fokot, ugyanakkor rendkívül nagy, sok esetben 1 Celsius-fokot jóval meghaladó (néha 2 Celsius-foknál is nagyobb) változások lehetnek egyik évről a másikra.
A mezőgazdaság szempontjából is igen fontos másik meteorológiai paraméter, a csapadék változásának trendjében ugyanakkor gyenge csökkenés rajzolódott ki az elmúlt 110 évben, míg az 1981-2010-es időszakban szignifikáns, mintegy 25%-os növekedés volt jellemző. Emellett igen figyelemreméltó, hogy évről évre, de évtizedről évtizedre is igen nagy a változékonyság, ami az utolsó évtizedeket fokozottan jellemzi.
Különösen érdekes, hogy 1901 óta a legcsapadékosabb évet, 2010-et, a legszárazabb követte. 2010-ben az éves csapadékösszeg (ahogy a fenti ábrán is látszik) minden eddigi összeget magasan túlszárnyalt, országos átlagban 959 mm volt, ami több mint 130 mm-rel haladja meg a korábbi rekordot: az 1940-es 824 mm-es éves értéket. Nem mellesleg ebben az évben Miskolc-Lillafüred-Jávorkúton leesett 1555 mm is a legmagasabb érték az utóbbi 120 évben. Ezzel szemben 2011 a mérések kezdete óta a legszárazabb esztendő lett: országos területi átlagban mindössze 407,4 mm csapadék hullott (az addigi legszárazabb év a 2000-es volt 408,8 mm-rel.)
Érdemes azonban megvizsgálni, hogy ezek a trendek mit takarnak rövidebb időszakokra: évszakokra, illetve hónapokra vonatkozóan. Ebből a célból előállítottuk a havi és évszakos középhőmérsékletek és csapadékösszegek területi átlagait, mégpedig évtizedes bontásban, hogy az évi értékeknél látott hektikus változékonyságot „simítsuk”, kiemeljük a markánsabb jellemzőket. Az alábbiakban ezek alapján tekintjük át az egyes hónapokat.
A telet egyértelmű, határozott melegedés jellemzi. A múlt század eleje óta az utolsó, 2011-es évvel kezdődő évtized téli átlaghőmérséklete közel másfél fokkal haladja meg a 120 éves átlagot. Az utolsó három évtized mindegyikét az átlagosnál enyhébb telek jellemezték.
Leghatározottabbnak a leghidegebb téli hónap, a január melegedése mutatkozik, ez a hónap az utolsó évtizedben átlagosan több mint 1,5 Celsius-fokkal volt enyhébb a 120 éves átlagnál, ahogy az alábbi ábra mutatja.
Más téli hőmérsékleti jellemzők változása, mint pl. a fagyos napok számának csökkenő trendje is az enyhülő tendenciát jelzi. Ezek a folyamatok bizonyos vonatkozásban akár kedvezőek is lehetnek, a növények egy részénél mindenképpen javítják az áttelelés esélyeit, csökkentik a fagykárokat, jobb körülményeket jelenthetnek pl. az őszi gabonák számára. Ugyanakkor a növényi kártevők áttelelését segítik az enyhébb telek, ami növényvédelmi szempontból nem örömteli.
A téli csapadékviszonyok tekintetében évről évre nagy változékonyság figyelhető meg. A századfordulót megelőző évtizedek csapadékszegényebb időjárásához képest egy emelkedő tendencia figyelhető meg, vagyis a téli hónapok ismét egyre több csapadékot adnak, ám ez az emelkedés nem egyenletesen oszlik meg a hónapok között. A téli hónapok közül február esetében a legszembetűnőbb az emelkedés, a múlt század eleje óta a legutóbbi évtized februári átlagos csapadékösszege a legmagasabb.
Ugyanakkor az utolsó évtized decemberei átlagosan szárazabbak voltak, a múlt század eleje óta mindössze két évtizedben volt kisebb az átlagos decemberi csapadékösszeg.
Ezzel együtt csökkent a decemberi csapadékos napok számának évtizedes átlaga is (lásd az ábrán), ami jelzi, hogy a csapadékintenzitás nem változott olyan mértékben, hogy a talaj vízháztartásában jelentős szerepet játszana.
Tehát főleg a telek második felét, a télutót jellemzi növekvő csapadékmennyiség, ami a talaj vízkészleteinek gyarapodása révén a következő vegetációs periódus szempontjából kedvező, ugyanakkor nagyobb eséllyel alakulnak ki belvizes területek, amivel a gazdálkodóknak mindenképpen számolni kell.
A télhez hasonlóan a tavaszt is egyértelmű, markáns, az utolsó négy évtizedben gyorsuló ütemű melegedés jellemzi.
A változás márciusban és áprilisban a leghatározottabb, az utolsó évtized áprilisi anomáliája elérte az 1,7 Celsius-fokot.
Az emelkedő tavaszi hőmérséklet miatt nő a vegetációs időszak hossza, sok növény vetési ideje átlagosan korábbra tolódik, bár évről évre jelentősen különbözhet. A tavaszi hőmérséklet-emelkedés mindenképpen kedvez a hosszabb tenyészidejű fajták terjedésének a növénytermesztésben.
A csapadékviszonyok tekintetében csökkenő trend jellemző a tavaszra. Ez azonban csak az első két hónapra, különösen az áprilisra érvényes. Mind a csapadékösszeg, mind a csapadékos napok számának utolsó évtizedre vonatkozó átlagos áprilisi értékei a legalacsonyabbak a múlt század eleje óta.
Ugyanakkor a májusi átlagos csapadékösszeg emelkedett az utolsó három évtizedben, a késő tavasz tehát inkább csapadékosabbá vált. A növénytermesztésben inkább az első két tavaszi hónap csapadékviszonyainak változása nehezíti a körülményeket, a tavaszi gabonák, a kukorica és egyéb termények vetését, illetve a kelést gyakrabban, nagyobb valószínűséggel hátráltathatják száraz, aszályos időszakok, amit az utóbbi években egyre többször jeleztek porviharok. Fonák módon ilyenkor még nem egy esetben előfordultak télen kialakult belvízfoltok.
A nyár a legerőteljesebben melegedő évszak. A múlt század 70-es éveitől folyamatos az emelkedés, az utolsó három évtized lényegesen melegebb volt a 120 éves átlagnál, az utolsó dekád anomáliája az 1,5 fokot is meghaladta.
Az augusztus melegszik legnagyobb mértékben, az utolsó évtized volt a legmelegebb a vizsgált 120 éves időszakban, a pozitív anomália elérte a 2 Celsius-fokot.
A melegedést jól jelzi a hőségnapok (azok a napok, amikor a hőmérséklet legmagasabb értéke meghaladja a 30 Celsius-fokot) számának növekedése is. Júniusban a leglátványosabb a folyamat, az 1970-es évek óta folyamatos a növekedés, az utóbbi három évtized mindegyikében nagyobb ez a mutató, mint a korábbiakban.
A hőstressz egyre nagyobb valószínűséggel ronthatja a terméskilátásokat, egyre inkább a nagyobb hőigényű növények termesztése kerülhet előtérbe.
A nyár csapadék viszonyainak változása korántsem olyan határozott, mint a hőmérsékleté. Egy nagyon enyhe emelkedő trend kimutatható ugyan 1901 óta, az évről évre történő változékonyság azonban sokkal nagyobb. Ugyanakkor az utóbbi évtizedekben nem mutatható ki határozott változási irány. A képet színesíti, hogy az egyes nyári hónapok is igen eltérően viselkednek. Egyirányú változás csupán júliusban volt az utolsó évtizedekben, fokozatos, enyhe emelkedés figyelhető meg.
Júniusban és augusztusban ugyanakkor csak a 2001-es évvel kezdődő évtized anomáliája pozitív, az előtte és utána lévő évtizedek átlagosan szárazabbak voltak a 120 éves átlagnál. Különösen érdekes az augusztus, amikor a 2001-es évtized 11,1 mm-es pozitív anomáliáját a 2011-es évtized -12,4 fokos anomáliája, az átlagosan második legcsapadékosabb évtizedet a második legszárazabb követi.
A nyári csapadékviszonyokat leginkább a szélsőségek jellemzik, aszályos és szélsőségesen csapadékos időszakok váltogathatják egymást. Növekszik a károkat okozó, felhőszakadással, jégesővel, viharos széllökésekkel járó zivatarok, szupercellák előfordulási valószínűsége, gyakorisága.
Az ősz is melegedett a múlt század eleje óta, az utolsó három évtizedet tekintve azonban a melegedés üteme nem olyan erőteljes, mint a nyáré.
Mindamellett az utolsó évtized átlagos őszi középhőmérséklete a legmagasabb az utóbbi 120 évben. Leghatározottabb, legnagyobb mértékű a növekedés a novemberi adatokban.
A melegebb kora őszi idő segíti az érési folyamatokat és a betakarítást, az enyhébb késő ősz pedig az őszi vetések fejlődését, megerősödését gyorsíthatja.
Az őszi csapadékviszonyokat a tavaszhoz hasonlóan enyhe (évi 1%-nál kisebb) csökkenő trend jellemzi a múlt század eleje óta. Ugyanakkor – ahogy a többi évszaknál is – ezt a trendet sokszorosan meghaladja az évről évre történő változékonyság mértéke. A csökkenés legmarkánsabban a novemberi adatokban mutatkozik meg, a legutolsó évtized novemberi átlagos csapadékösszege a harmadik legalacsonyabb.
A csökkenő őszi, főként késő őszi csapadék kedvező lehet ugyan az őszi munkák szempontjából, ugyanakkor az őszi vetések kelését, fejlődését hátráltathatja.
A klímaváltozás jelei tehát egyértelműen megjelennek az utolsó 120 év meteorológiai adataiban. Bár egyre több előrejelzés készül a éghajlat jövőbeli alakulására vonatkozóan, a statisztikai megközelítések mellett újabban egyre nagyobb teret hódítanak a jelenség fizikai hátterére alapuló, dinamikus megközelítések, a prognózisok – törvényszerűen – meglehetősen sok bizonytalanságot tartalmaznak. A folyamat azonban már zajlik, klímaváltozás nemcsak lesz, de most is tanúi vagyunk.
A gazdák számára nem annyira az 50-100 év múlva bekövetkező változások fontosak (amelyek egyébként is igen nagy bizonytalansággal írhatók le), hanem a közeli években, évtizedekben várható viszonyok, amire viszont következtetni lehet a fentiekhez hasonló, a korábbi évtizedekre vonatkozó elemzések segítségével.
A közel 120 éves adatsorok elemzésére támaszkodva összefoglalóan az alábbi megállapításokat tehetjük a közeli évtizedekre vonatkozó tendenciákat illetően:
• a hőmérséklet trendszerű emelkedésének következményeként várhatóan korábban kezdődik és hosszabb lesz legtöbb növény tenyészidőszaka,
• növekszik a hőségnapok száma, ami növeli a hőstressz gyakoriságát,
• gyakoribbak lehetnek a szélsőséges időjárási események (felhőszakadás, özönvízszerű eső, jégeső, szélvihar),
• hosszabbak lehetnek a száraz időszakok,
• csökken a fagyos napok száma,
• a trendszerűen kissé enyhébb és csapadékosabb telek kedvezőbb feltételeket jelenthetnek több növényfajta számára, ugyanakkor segíti a kártevők áttelelését is.
A bekövetkező változások hatásainak mérséklése mindenképpen a jövőbeli gazdálkodás meghatározó kihívása. Számos lehetőség kínálkozik:
• a klímaváltozásoknak jobban ellenálló növényfajták nemesítése,
• a termesztéstechnológia korszerűsítése (vízmegőrző talajművelés, precíziós növénytermesztés, öntözéses gazdálkodás fejlesztése…),
• és ezek mellett egyre nagyobb szerepe lehet a korszerű agrometeorológiai információk alkalmazásának a napi gyakorlatban.
