Szerda: Többórás napsütés

A hét közepén ismét többórás napsütésre számíthatunk, amit néha a nyugatról kelet felé haladó, vastagabb felhősávok zavarhatnak csak meg. Számottevő csapadék továbbra sem valószínű. A déli szél a Dunántúl északi részén megélénkül, másutt azonban gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet +3 és +9 fok között várható.

Csütörtök: Ismét melegszik a levegő

Csütörtökön fátyolfelhős égboltra kell számítanunk, emellett néhol alacsony szintű felhőzet képződhet. Általában felhős lesz az idő, azonban hosszabb vagy rövidebb időre a nap is kisüthet. Délnyugaton kevesebb, északkeleten több felhő várható. Az északi országrészben hajnalra köd képződhet. Kisebb eső és szitálás előfordulhat, legnagyobb esélye ennek a nap második felében a keleti országrészben van.

A dél, délnyugati szél helyenként megélénkül. A hajnali -5 és +2 fok délutánra a felhős északi tájakon csak +1 és +8 fokig emelkedik. A napos déli és délnyugati megyékben azonban +8 és +14 fok közé melegedhet a levegő hőmérséklete.

Még mindig melegebb idő várható a szokásosnál - fotó: Metzker István

Péntek: Felhősáv vonul végig

Pénteken egy felhősáv vonul át az ország felett, így eleinte igen felhős és borult lesz az égbolt. Csak néhol süthet ki a nap. Napközben északnyugat felől hazánk legnagyobb részében felszakadozik a felhőzet, északkelet és délnyugat kivételével több órás napsütés valószínű. Elsősorban délen és keleten szórványosan előfordulhat eső és zápor. A déli és délnyugati szél átmenetileg északnyugatira, nyugatira fordul, helyenként élénk lökésekkel kell számolni.

Éjjel 0 és +8 fok valószínű, délutánra +3 és +12 fokig melegedhet a levegő. Északkeleten lesz hidegebb, délen azonban enyhébb idő várható.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.