Szerdán napközben napos, gomolyfelhős lesz az idő, majd dél-nyugat felől egyre vastagabb felhőzet sodródik fölénk, de nem valószínű csapadék. Szerdán napközben a délies szél élénkülhet meg.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 13 és 19 fok között várható.

Csütörtökön reggel még erősen felhős vagy borult lesz az ég, az összefüggő felhőzet kelet felé elhagyja térségünket. Napközben változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, de észak-keleten néhol tartósabban beragadhat a felhőzet. Ekkor helyenként alakulhat ki kisebb eső, zápor.

A Dunántúlon megvastagszik a felhőzet, és késő este észak-nyugaton csapadék is várható belőle. A délkeleti, déli szél sokfelé megélénkül, Sopron térségében viharos széllökések is lehetnek.

Hőmérséklet hajnalban: 5 és 12 fok között várható.

Hőmérséklet délután: 15 és 20 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délután csökken a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, helyenként nagyobb mennyiség is hullhat.

Ábra forrása: OMSZ

Hőmérséklet hajnalban: 8 és 15 fok között várható.

Hőmérséklet délután: 15 és 22 fok közé melegszik fel a levegő.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Paskó Robi