Még jöhet zápor, zivatar

Éjszaka változóan felhős idő várható, főként az ország nyugati kétharmadán marad erőteljes a felhőképződés. Nagyobb eséllyel a Dunántúlon és az északi tájakon lehet zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül, a Dunántúlon néhol erős marad, emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős, sőt viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 20 fok körül alakul.

Augusztus 20-án gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható. Nagyobb eséllyel és számban az ország északnyugati felén alakulhatnak ki - akár több hullámban - záporok, zivatarok. Az intenzívebb cellákat elsődlegesen felhőszakadás, de jégeső is kísérheti. Az északi, északkeleti szél több helyen élénk lesz, a zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet, viharossá fokozódhat a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 37 fok között valószínű, délkeleten lesz a legmelegebb.

Agrometeorológia

Az elmúlt héten forró, nagyrészt száraz időben volt részünk, de szerdáról csütörtökre éjszaka, majd a hétvégén többfelé alakultak ki záporok, zivatarok. A lehullott csapadék mennyisége nagy területi változékonyságot mutat, az északi, északnyugati országrészben többfelé 20-60 mm közötti mennyiség is lehullott, de nagy területen 5 mm-nél kevesebbet mérhettünk, néhol pedig egyáltalán nem esett. Az elmúlt harminc nap csapadékösszege így a nyugati és az északi országrészben valamint a nagyobb felhőszakadások által érintett foltokban 30-70 mm között alakul, de az Alföldön sokfelé a 10 mm-t sem éri el. A sokéves átlagtól vett negatív eltérés továbbra is 20-60 mm közötti.


A felszín közeli talajréteg az elmúlt napokban csapadékosabb északi és nyugati tájakon alaposan átnedvesedett, a középső rétegbe is jutott a nedvességből. Ugyanakkor az Alföldön, és jókora területen a Dunántúlon is kritikusan száraz maradt a talaj felső egy méteres rétege. Az aszály az északi országrészben csökkent nagy területen számottevően, azonban hazánk területének bő kétharmadán továbbra is nagyfokú vagy súlyos aszály tapasztalható.

aszály

Aszálytérkép – forrás: HungaroMet

A hőmérséklet 4-8 fokkal alakult magasabban az augusztus közepén szokásosnál. Napközben jellemzően 33-38 fokig melegedett a levegő, és éjszakánként is csak 19-23 fokra mérséklődött a hőség. Az elmúlt 10 nap átlaghőmérséklete csak az északkeleti határszélen volt kevéssel 25 fok alatt, máshol 25-29 fok közöttinek adódott.

A vegetáció bő két héttel előrébb jár a fejlődésben a szokásosnál, amihez a szántóföldi kultúráknál még az aszály is hozzátesz a kényszerérés miatt. A napraforgó és a kukorica állományok a növényszáradás fenológiai fázisába léptek. A legfrissebb műholdas mérések alapján az NDVI index növényspecifikus éves menetében a 2022-es rendkívüli aszálytól sokkal jobb a helyzet, de az ideálistól nagyon messze vannak az állományok. Az évi maximális zöld tömegben is elmarad az idei év az optimálistól, és főleg a kukoricánál látványosan hamarabb kezdődött a növényszáradás. Bár égető szükség lenne az esőre, a legtöbb táblában már egy kiadós csapadék sem segít az állományokon. A virágzás és a szemképződés fázisában sajnos még az átlagos csapadékmennyiséget sem kapták meg, a tartós aszály és hőség miatt az öntözés nélküli állományokban igen gyenge termésátlagok várhatók.



Az elmúlt héten többször is előfordult, hogy éjszaka érkeztek záporok, zivatarok, így a növényállományok a kevésbé csapadékos tájakon is hosszabban vizesek maradtak. A levélnedvesség időtartama így szerdáról csütörtökre éjszaka valamint a hétvégén is többfelé elég magasan alakult, ami a magas hőmérsékletekkel kedvező feltételeket teremtett a gombás megbetegedések kialakulásának.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1330 és 1500 foknap között alakul, és egyre nő a különbség a hűvösebb nyugati és északi tájak valamint a melegebb délkeleti területek között. A jelenlegi hőösszeg értéke a tavalyinál igen jelentősen, északkeleten 180-220, míg máshol 230-290 foknappal, a sokéves átlagnál pedig 160-240 foknappal magasabb. A pozitív eltérés az elmúlt héten is jelentősen növekedett. Mindez azt jelenti, hogy a vegetáció a szokásosnál három héttel előrébb jár a fejlődésben.


Előrejelzés

A folytatásban a hét első felében várhatók még záporok, zivatarok, majd csütörtöktől anticiklon alakítja időjárásunkat, és száraz, meleg időre lehet számítani. Kedden és szerdán többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok, melyek felhőszakadással, néhol jégesővel járhatnak. Fülledt lesz a levegő, napközben kevéssel 30 fok alatti értékeket csak a Nyugat-Dunántúlon mérhetünk, máshol 30-35 fokig melegszik a levegő, és éjszakánként is csak 20 fok körüli értékekre van kilátás. Szerdán napközben egy hidegfront vonul át fölöttünk, melynek hatására csütörtökön átmenetileg pár fokkal mérséklődik a meleg, de péntektől visszatér a kánikula, ugyanakkor már nem lesz fülledt a levegő. A talajok nedvességtartalma a hevesebb záporok által érintett területeken a hét első felében még növekedni fog, főként a felszín közeli rétegben, majd csütörtöktől ismét a nedvességvesztés lesz a meghatározó.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.