Hétfő

Az érkező hidegfront felhőzete kelet felé vonul, a front előterében és mentén többfelé pattan ki zápor, zivatar - heves zivatar is előfordulhat. A délnyugati, majd az egyre nagyobb területen északiasra forduló szél több helyen megélénkül, a front előterében a délnyugati szélben erős, viharos széllökés, zivatarok környezetében károkozó szélroham is előfordulhat.

Hétfőn a délelőtti órákig még inkább csak a nyugati, északnyugati országrészben fordulhatnak elő zivatarok. A déli óráktól azonban egyre nagyobb számban lehet számítani kialakulásukra a középső és keleti országrészben is. Kiemelten az Alföldön, másodsorban a Dél-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében heves zivatarok is valószínűek. A cellákat általában viharos lökések, sőt akár károkozó szélrohamok (ált. 60-90 km/h, heves zivatarok esetén >90 km/h), felhőszakadás (ált. 10-30 mm, de néhol >30 mm), illetve esetleg nagyobb méretű jégeső (2-5 cm, de egyes helyeken >5 cm sem kizárt) kísérheti. Az esti órákra a zivatarok számossága csökken, északkelet felé elhagyják az országot, de éjszaka nyugat felől újabb hullámban képződhetnek majd.

A csúcshőmérséklet 22 és 38 fok között alakul, délkelet felé haladva egyre magasabb értéket mérhetünk.

Kedd

Felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar, többfelé jelentős mennyiség is eshet. Heves zivatarok is kialakulhatnak, elsősorban a keleti tájakon. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések.

A hőmérséklet hajnalban 13, 20, délután általában 20 és 27 fok között valószínű, de a Tiszántúlon 30, 32 fok is lehet.

Szerda

Az ország északkeleti felén nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt kevesebb felhőre, több napsütésre számíthatunk. Az északkeleti tájakon ismétlődő jellegű eső, zápor valószínű, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is előfordulhat kisebb eső, zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szelet továbbra is többfelé kísérik erős, néhol viharos lökések.

Hajnalban 11, 17, délután általában 18, 23 fokra számíthatunk, de északkeleten hűvösebb maradhat az idő.

Csütörtök

Nagyrészt gomolyfelhős, napos idő várható, északkeleten lehet több a felhő. Az északkeleti, keleti, valamint a délnyugati tájakon fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél erős lesz.

Hajnalban 9, 15, délután 18, 25 fok valószínű.

idő

Felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal – fotó: pexels.com

Péntek

Gomolyfelhős, napos idő várható, de északkeleten több lehet a felhő, és elsősorban ott fordulhat elő zápor, zivatar. Az északias szél élénk lesz.

Hajnalban 6, 15, délután 21, 28 fok valószínű.

Szombat

Sok gomolyfelhő képződhet, amelyek mellett többórás napsütés valószínű. Az északkeleti tájakon előfordulhat egy-egy zápor, zivatar. Az északias szél élénk lesz.

A hőmérséklet hajnalban 9, 17, délután 23, 29 fok között várható.

Vasárnap

Sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, de az északi tájakon helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szél élénk lesz.

Hajnalban 10-18, délután 26-32 fok valószínű.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: pexels.com