Október végén debütál a magyar startup, az AgroLYNX Zrt. innovatív mezőgazdasági szoftvere, amely az ágazatban dolgozók ezreinek teheti könnyebbé a mindennapi munkáját. A cég által megálmodott FarmLYNX ugyanis egy egyedülálló, hazai fejlesztésű mezőgazdasági együttműködési rendszer, amely nemcsak a törvényi adatszolgáltatást segíti, de a gazdaságok adatalapú működését is komplexen támogatja.

Bartók Béla

Bartók Béla, az AgroLYNX Zrt. vezetője – fotó: AgroLYNX Zrt.

Az AgroLYNX Zrt. egy 2020-ban alapított startup cég. A vállalat fő terméke a hamarosan debütáló FarmLYNX. Ez egy egyedülálló mezőgazdasági együttműködési szoftverrendszer, amelyben teljes mértékben nyomon követhető egy gazdaság mindennapi működése, és az agrárközösség minden szereplője is elérhető lehet néhány kattintással.

A startupot olyan cégek hozták létre, amelyek komoly szakmai háttérrel rendelkeznek a mezőgazdasági szektorban, valamint az információszolgáltatás és szoftverfejlesztés terén. Az alapítók célja, hogy úttörő szerepet vállaljanak a mezőgazdaság digitalizációjában.

Szándékuk, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek mellett a kis és közepes hazai gazdaságok számára is elérhetővé és kihasználhatóvá tegyék az online együttműködés nyújtotta előnyöket, valamint a „big data” megoldásban rejlő elemzési és döntéstámogatási lehetőségeket.

Mindezt kevés befektetéssel, egy szolgáltatásként igénybe vehető egyszerű, bármilyen webes böngészőben a nap 24 órájában elérhető felhasználóbarát felületen keresztül. Az alapítók remélik, hogy a FarmLYNX segítségével a magyar mezőgazdasági vállalkozások egyre tudatosabbá, hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válnak, és sikeresen fejlesztik gazdálkodásukat.


„Terveink szerint még október utolsó napjaiban elérhetővé válik a FarmLYNX. A szakma képviselőivel folytatott egyeztetéseinktől, illetve a fejlesztési munka utolsó simításainak sikerességétől függően döntünk a végleges indulási időpontról, de már nem kell sokat aludni hozzá” – mondta Bartók Béla, az AgroLYNX Zrt. vezetője, aki már jól ismert név a mezőgazdasági szakemberek körében, hiszen jelentős agrárfókuszú piackutató múlttal és két évtizedes szakmai tapasztalattal került a cég élére.

Első körben a hazai agráriumra fókuszálnak, de később jöhet a nemzetközi jelenlét is

A vállalat innovatív szoftverével kezdetben csak a hazai agráriumra koncentrál, és terveik szerint néhány évig ezen nem is szeretnének változtatni, hogy a magyar bevezetés valóban sikeresen megtörténhessen. Azonban a rendszert a kezdetektől fogva angolul építették fel, ennek eredményeként a honos magyar verziót is fordítani kellett, ezért a szoftver fel van arra készítve, hogy más országokban is használható legyen.

A magyarországi bevezetést követően a szomszédos országokban, később pedig akár Európában szélesebb körben is fogják tudni majd használni. Érdemes azonban azzal tisztába lenni, hogy a mezőgazdasági hivatalos jelentési rendszerek országonként jelentős mértékben eltérnek egymástól. Ezért a különböző országokban való bevezetés komoly körültekintést és alapos munkát igényel, emiatt megfontoltan, lépésről-lépésre terveznek haladni.

eGN

A FarmLYNX potenciális felhasználókörébe beletartozik szinte a teljes hazai agrárium – fotó: AgroLYNX Zrt.

„Az FarmLYNX bizonyos részei elérhetővé vállnak majd a webes felület mellett egy applikáción is. Azonban az áttekinthetőség érdekében ez inkább csak kiegészíti a nagy képernyőre felépített, jól áttekinthető programot. A szoftver viszont már induláskor magyar és angol nyelven is használható lesz, így a hazánkban gazdálkodó nem magyar anyanyelvű felhasználók is képesek lesznek a használatára” – hangsúlyozta az AgroLYNX Zrt. vezetője.

Nemcsak a nagyobb gazdaságok jelenlétére, de a kis gazdálkodókra, valamint a gazdák számára nagyon fontos agronómiai és adminisztrációs támogatást biztosító szaktanácsadókra is számítanak

A kedvező feltételek mellett használható, induláskor ingyenes kipróbálási időszakot is biztosító FarmLYNX potenciális felhasználókörébe beletartozik szinte a teljes hazai agrárium. Ez annak köszönhető, hogy a program egy valóban nagyon komplex szoftverrendszert takar, amelynek csak a szükséges részeit látja az adott felhasználó.

„Hogy kiknek érdemes kipróbálni elsőként a FarmLYNX szolgáltatást? Javasoljuk minden gazdálkodónak, szaktanácsadónak, növényvédelmi és tápanyaggazdálkodási szakirányítónak, inputanyag kereskedőnek, vetőmag nemesítőknek, szaporítóknak, növényvédő szer és műtrágya forgalmazónak, valamint a terménykereskedőknek és a mezőgazdasági gép forgalmazóknak is. A rendszer adottságainak köszönhetően szinte minden mezőgazdaságban dolgozónak hasznos lehet a szoftver alkalmazása” – hívta fel a figyelmet Bartók Béla, aki hozzátette, hogy első körben a legnagyobb érdeklődésre valószínűleg a közepes gazdaságok, integrátori együttműködések, valamint a családi gazdaságok és az őket támogató szaktanácsadói hálózat részéről számítanak, mert az ő égető problémáikra hiánypótló megoldásokkal készülnek.

Az AgroLYNX-ről

Az AgroLYNX Zrt. egy 2020-ban alapított startup cég. A vállalat fő terméke a hamarosan debütáló FarmLYNX. Ez egy egyedülálló mezőgazdasági együttműködési szoftverrendszer, amelyben teljes mértékben nyomon követhető egy gazdaság mindennapi működése, és az agrárközösség minden szereplője is elérhető lehet néhány kattintással. A startup céget olyan komoly szakmai háttérrel rendelkező, a mezőgazdasági inputanyag forgalmazásban, a szoftverfejlesztésben, valamint az információ szolgáltatásban jártas cégek alapították, mint a Nyír-Chem Kft., a Malagrow Kft., az Elastoffice, az Info-M, valamint a Lynx Carpathica.