Megjelent a Magyar Közlönyben az új ATM-rendelet, amely a vidéki készpénzellátás fejlesztését célozza. A kormány célja, hogy a kétezer főnél nagyobb, bankautomatával jelenleg nem rendelkező települések is hozzáférjenek a készpénzhez. A fejlesztésben kulcsszerepet kapnak a helyi önkormányzatok, amelyeknek kérniük kell a bankautomata telepítését, és biztosítaniuk kell annak helyszínét is – írja a Világgazdaság.

A döntést követően a Magyar Bankszövetség vezetői hétfőn tárgyaltak Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel, ahol konstruktív együttműködésről és a gazdaság élénkítésének közös céljáról esett szó. A Bankszövetség keddi közleményében megerősítette, hogy támogatja az ATM-hálózat fejlesztését, és elkötelezett az országos lefedettség javítása iránt.

Ugyanakkor a pénzügyi szektor képviselői hangsúlyozták az arányosság elvét is. Mint kiemelték, fontosnak tartják, hogy ne csak a magyarországi székhelyű bankok, hanem a magyar ügyfeleknek bankkártyát biztosító külföldi pénzügyi szolgáltatók is részt vállaljanak a társadalmi feladatból, hiszen ők is élvezik az itthoni pénzügyi infrastruktúra előnyeit.


A Bankszövetség üdvözli a rendelet célját, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az optimális készpénzellátási hálózat kiépítése – különösen a vidéki térségekben – rugalmas és gyakorlatias részletszabályokat igényel. A közlemény szerint csak így érhető el valóban hatékony és fenntartható megoldás.

A közeljövőben a rendelet végrehajtási szabályai és technikai részletei várhatóan tovább pontosodnak, hogy a kormány és a bankszektor közös célja, az országos készpénzellátás erősítése maradéktalanul megvalósulhasson.

Indexkép: Pixabay