A dió betegségei és a védekezés lehetőségei

Általános ismeretek

A dió többirányú hasznosítású gyümölcskultúránk. Leginkább a dióbél miatt termesztjük, amely fontos és kedvelt, kalóriagazdag, egészséges élelmiszer, illetve kijelenthetjük, hogy tulajdonképpen gyógynövény is. Sok hasznos olajat (50%), fehérjét (15-25%), A,- E,- B,- C-vitamint stb. tartalmaz. Éretlen termését (zöld dió) a konzervipar (pl. befőtt), szeszipar (diólikőr), festékipar (színezőanyagok) használja. Ezeken túlmenően a dió faanyaga igen értékes bútoripari alapanyag (furnér). Ugyanakkor van a diónak egy további fontos előnye, nevezetesen a jó szállíthatósága és hosszú tárolhatósága.

A dió termesztése (és telepítése) az utóbbi pár évtizedben dinamikusan fejlődött, és fejlődik ma is. Ismert, hogy a világ diótermesztése növekedést mutat (az utóbbi két évtizedben 40-50%-os). Az értékesíthetőség folyamatos, a kiváló minőségű dió (héjas és dióbél is) keresett exportcikk. A kiemelt diótermesztő országok közé az USA (Kalifornia), Franciaország, Olaszország, Irán, Törökország és újabban Spanyolország, Románia, Moldova, Chile és Kína sorolható.

Magyarországon a dió ma még zömmel szórványgyümölcs formájában található meg, de egyre több kivétel van ez alól, már összefüggő tiszta ültetvények is gyakran előfordulnak. Hazánkban a szárított héjas dió termésátlaga 1-1,5 t/ha körül van. Ez még jelentősen elmarad a világszínvonaltól (4-5 t/ha), amely többek között a sűrűbb faállománynak és az öntözésnek köszönhető. Ezt a jövőben hazánkban is tervezik bevezetni.

Az országos termésmennyiség mintegy 5000-5500 t (szárított héjas dió). Magyarországon a diófogyasztás (héjas) kb. 0,2-0,3 kg/fő/év, ami elég kevés. A hazai dió-termőterület nagysága megközelítően kb. 5000-6000 ha között mozog (plusz a szórványterületek).

Fontosabb termőtájaink: Balatonboglár környéke (pl. Lengyeltóti), Visz, Nyírség, Felső-Tisza vidéke és Debrecen. Kisebb, pár ha-os ültetvények már többfelé is találhatók az országban (Lovasberény, Csipkerek, Miskolc, Csány, Milota, Jánkmajtis stb.). Az új telepítéseknél egyelőre még gond a fajtakérdés.

Vannak ugyan új nemesítésű perspektivikus fajtáink – Dr. Szentiványi Péter nemesítései nyomán –, pl. Bonifác, Milotai bőtermő, Milotai kései stb., de ezek faiskolai hozzáférhetősége még korlátozott. A jelenleg termesztett fajták a Milotai 10 (uralkodó fajta), Alsószentiváni 117, Tiszacsécsi 83, Milotai 14, és újabban egyes termőhelyeken a francia Fernor fajta. Ugyanakkor nagyon sok ismeretlen genetikai hátterű (ún. „elpottyantott”) termő diófa van az országban, amelyek termése követhetetlen.

A dió növénykórtana

Elmondhatjuk, hogy a dió növénykórtani kérdései összességében ismertek. Azonban napjainkban is állandóan adódnak ismeretlen gondok, megoldandó kérdések – mint alább majd erre ki is térünk.

Évtizedekkel ezelőtt a dió betegségeiről alig beszéltek – növényvédelmi teendőiről nem is szólva. Ma egy szakszerűen művelt ültetvényben nagyon komoly, sokirányú tevékenységet kell folytatni ahhoz, hogy egészséges maradjon, és jövedelmező legyen a termesztése. Jelenleg a hazánkban ismert, a dión előforduló betegségek és kórokozók száma 50 körül van! Ezek többsége természetesen nem okoz súlyos károkat, de akad közöttük 4-5 olyan, amelyre minden évben komoly figyelmet kell fordítani.

Az élettani betegségek közül a fagykártételek esetenként jelentősek. Leggyakoribbak a késő tavaszi fagyok. A dió-papírhéjúság és dióbél-aszalódás is előfordulhat.

A vírusbetegségek közül a dió gyűrűsfoltosságát kell megemlíteni.

A baktériumos megbetegedések között a fontossága miatt kiemelendő a xantomónaszos rügy-, levél- és termésfoltosság.

A gombák okozta betegségek közül legfontosabbak a gnomóniás levél- és termésfoltosság, a fomopsziszos kéreg- és termésfoltosság, esetenként a fómás felületi kéregnekrózis, valamint kiemelendők a termésburok-foltosságok és magbél-penészedések, -elhalások. Nézzük ezeket kicsit részletesebben.

Baktériumos rügy-, levél- és termésfoltosság

Kórokozó: Xanthomonas arboricola pv. juglandis

A dió termesztése során a bakteriózis a legkorábbi és az egyik leggyakoribb, legsúlyosabb gond – különösen a korán virágzó fajták és csapadékos tavasz esetén. A baktériumfajjal szemben fajtafogékonysági különbségek léteznek.

Az okozott tünetek igen változatosak, és az összes újonnan fejlődött növényi részen megtalálhatók. Rügyelhalás, barkafoltosodás (feketedés, görbülés), bibefertőzés, virágzatvizenyősség (zsugorodás, elhalás), a hajtásokon a hosszúkás barna-fekete elszíneződés, bélállományig terjedő nekrózis, hajtáselhalás. A leveleken vizenyős foltokkal körülvett barna, szabálytalan, esetleg szögletes elhalás, ezek összefolyása (1. ábra), levélcsavarodás, torzulás, levélér-feketedés.

1. ábra: A dió baktériumos levélfoltossága – fotó: Dr. Pintér Csaba

A fertőzött levelek legtöbbször a fán maradnak (további fertőzések). Az apró, kialakuló gyümölcsön kezdetben vizenyős kerekded foltok, ezek elbarnulása, megfeketedése, a gyümölcs lehullása figyelhető meg; későbbi fertőződés esetén a zöld dióhéj besüppedő foltossága, felrepedése, zsugorodása, elfeketedése. A magbél elbarnul, összeaszalódik, az ilyen termés rendszerint fent marad a fán.

A kórokozó baktérium a fertőzött vesszők, ágak rákos sebeiben, továbbá a rügypikkelyek alatt telel. Ebben az esetben csak ezek részbeni kinyílása után terjed szét. Amennyiben tehát a teljesen zárt rügy állapotában vegyszeresen védekezünk, nem „érjük el” a kórokozót (saját vizsgálatok). Valószínűsítjük, hogy a fán maradt fertőzött termésekben, kupacsokban is áttelel.

A baktérium esővel, széllel, rovarokkal és pollennel terjed, és tavasszal a gyakran vízzel borított növényi részek természetes testnyílásain (pl. sztómák) keresztül hatol be. A fertőzést elősegítik a sebek is (rovarrágás, jégverés). Természetesen a csapadékos, magas páratartalmú időjárás a vegetáció során fokozza a betegség fellépését és a károsítást. (A védekezéseket – minden esetben – lásd később.)

Gnomóniás levél-, hajtás- és termésfoltosság

Kórokozó: Gnomonia leptostyla, ivartalan alakja: Marssoniella juglandis

A gnomóniás foltosodás gyakori betegség ugyan, de napjainkban egy kis odafigyeléssel már meglehetős biztonsággal tudunk védekezni ellene. Egyértelmű viszont, hogy a szórvány gondozatlan fákon (útszélek, elhanyagolt kiskertek) ma is a legnagyobb probléma, mivel már nyár közepére teljes levélfertőzöttséget, korai levél- és gyümölcshullást képes előidézni.

A gombafajjal szemben a fajtafogékonysági különbségek ismertek. A betegség tünetei jellegzetesek, régóta ismertek. Ezek a leveleken, levélnyeleken, hajtásokon, fiatalabb és idősebb gyümölcsökön találhatók. Apró barna foltként indul, majd megnagyobbodva szögletesedik, kiszürkül a közepe, és szabálytalanul összefolynak a foltok (2. ábra).

2. ábra: Dió gnomóniás levélfoltosság-tünetei – fotó: Dr. Pintér Csaba

Beboríthatják szinte az egész levelet, gyümölcsöt, ilyenkor ezek rendszerint lehullnak. A levélnyélen, hajtáson hosszúkásak, besüppedtek a foltok. A diótermés burka a foltok alatt megreped, és hozzátapad a csonthéjhoz. Felméréseink szerint a fák nyugati oldala fertőzöttebb volt, mint a többi égtáj felőli részek.

A gomba életciklusa ismert. Az ivaros (Gnomonia) alak termőtestei (peritéciumai) telelnek a lehullott, fertőzött levelekben (ezért fontos a lehullott lomb megsemmisítése a tél, kora tavasz folyamán). Majd a kialakuló és kiszabaduló aszkospórák fertőzik csapadékos, párás körülmények között a friss zöld részeket.

Érdekes, saját vizsgálati eredményünk, hogy a gomba aszkospórái már előbb „ott vannak” a légtérben (március közepétől), mint a dió kialakuló levelei, gyümölcsei. Tehát a fertőző ágens már a kezdetektől, azonnal „rendelkezésre áll”. A spórák kiszóródása elhúzódhat akár június végéig is. Nyár közepétől-végétől, többhetes inkubáció után kialakulnak a gomba ivartalan (Marssoniella) telepei a levelek fonákán. Az ebben képződő konídiumok (spórák) ismételten fertőznek egészen a vegetáció végéig.

Egyelőre még kérdéses, hogy ez az ivartalan alak áttelel-e, de ez is elképzelhető. A gombának kedvez a csapadékos, párás idő és a 15-20 °C körüli hőmérséklet.

A diótémában korábban végzett vizsgálataink egyik legfontosabb s egyben új eredménye, hogy két – egyébként ismert –, eddig szaprotrófként számon tartott gombafajról kimutattuk, hogy dión elsődleges kórokozóként (azaz primer patogénként) is képesek fellépni és károsítani (ezt korábban több helyen leközöltük). Ezek a kórokozók a Phomopsis juglandina és a Phoma juglandina. 

Fomopsziszos kéreg- és termésfoltosság

Kórokozó: Diaporthe eres, ivartalan alakja, a „valódi” kórokozó: Phomopsis juglandina

A gomba napjainkban már elég nagy gondot okoz a dióültetvényekben, ugyanis óriási inokulumpotenciállal rendelkezik. A dió-fajtafogékonysági különbségek még nem kellően ismertek.

Tünetei előfordulhatnak a vesszőkön, ágakon, a fiatal és az érett dióterméseken, továbbá a dióbélen is. A legnagyobb problémát a kéregfoltosodással, nekrózissal és ágelhalással okozza. Az ágak kérgén egyre nagyobbodó, vörösbarna szegélyű, hosszúkás, sokszor vesszőölelő barna foltok alakulnak ki, amely a fás szövetekig hatol, majd elhal az ág. (3. ábra). Ezt a tünetet mesterséges inokulációval is elő tudtuk idézni.

A gomba a fiatal, 1-2 cm-es diótermést is megtámadhatja, ilyenkor ez barnán-feketén elszíneződik, elhal, lehull. Későbbi fertőzésnél a termésburok, de a csonthéj is foltosodik, „átmegy” a még puha csonthéjon, és a dióbél „penészedik”, elszárad. A kórokozót akkor a legkönnyebb felismerni, ha már létrehozza az ivartalan szaporítóképleteit, az ún. piknídiumokat. Ezek szabad szemmel is érzékelhetők, apró kidudorodások formájában.

A piknídiumokból óriási mennyiségben tódul ki (jól látható kacsszerűen) a piknospórák sárgásfehér tömege (3. ábra). Ezek az elszáradó kupacson is megtalálhatók, nagy mennyiségben vannak jelen a dióágakon, de a dióültetvény légterében is.

3. ábra: A dió fomopsziszos ág- és termésfoltossága – fotó: Dr. Pintér Csaba

Feltételezzük, hogy a piknídium-termőképletek, illetve a micélium az ágakban is áttelel. A gomba ivaros alakját nem találtuk meg (Diaporthe eres), ezáltal nem ismerjük a szerepét. Azonban ha ez nem is jelentkezik, akkor sem gond a gomba fennmaradása. Speciális védekezés még nem ismert, viszont mindenképp ajánlatos a fertőzött ágrészek kimetszése, elégetése, továbbá a rendszeres sebkezelés. Valószínű, hogy az alkalmazott vegyszeres technológia azért csökkenti a felszaporodását.

Fómás felületi kéregnekrózis

Kórokozó: Phoma juglandina

Ez a gomba már nem okoz olyan súlyos és sokrétű tünetet, mint az előző. Csak a kéreg felületén található (4. ábra), s itt barna színű felületi fekélyesedést idéz elő. Termésen nem találkoztunk vele. A kéregelhalás is csak részleges, teljes ágpusztulást nem figyeltünk meg. E tüneteket szintén elő lehetett idézni mesterséges inokulációval.

A gomba általában szaprotróf módon él (a már elhalt ágakat kolonizálja), de primer patogénként is felléphet. Ennél a kórokozónál is megfigyelhetők a piknídiumok dudorai a nekrózisos foltok környékén. Szinte biztos, hogy a piknídiumaival telel (esetleg a kéregben micéliummal), ivaros alakja nem ismert. A védekezési lehetőségek ugyanazok, mint az előző esetben.

4. ábra: Fómás felületi kéregnekrózis dióágon – fotó: Dr. Pintér Csaba

Termésburok barnulás, feketedés, korhadás, rothadás, magbélpenészedés, végső soron terméselhalás (5. ábra). (A kórokozók a következők lehetnek: Fusarium sp., Aspergillus sp., Penicillium expansum, Alternaria sp., Trichothecium roseum, Epicoccum sp., Periconia sp., Cladosporium sp., Melanconium juglandinum, Diplodia juglandis, Colletotrichum sp.)

A tünetegyüttes és a kártétel jól ismert, viszont a kóroktani kérdések már nem olyan egyértelműek. A kórokozók ugyan ismertek, de a probléma pontos kóroktani megközelítése, tisztázása és a lehetséges védekezések foganatosítása nem egyszerű – pontosabban még megoldásra vár.

A termésfoltosodások kialakulásának már nem csak baktérium és gomba okai lehetnek, itt már fellépnek rovartani kérdések is (pl. almamoly, dióburok-gabonalégy, vagy a legújabb károsító, a dióburok-fúrólégy stb.). Továbbá mindenféle mechanikai hatás (jégverés, művelőgépek), amely sebzéssel jár, elindíthatja a jellegzetes tünetekkel járó folyamatot. A dióburok ugyanis kezdetben ugyanúgy viselkedik mindenféle behatással szemben (foltosan barnul, feketedik), majd később változik – a kóroknak megfelelően. Tehát a legtöbbször igen nehéz „tetten érni” a primer, kiváltó okot!

5. ábra: Termésburok-barnulás, -korhadás dióterméseken – fotó: Dr. Pintér Csaba

Amikor már nagyobb, barna-fekete korhadó-rothadó foltok jelentkeznek a még zöld dióburkon, akkor már rendszerint több kórokozó (és több szaprotróf faj) is jelen van – akár a korábban részletezettek is (Xanthomonas, Gnomonia, Phomopsis). Fentebb, a kórokozók felsorolásánál ezeket már közöltük. Kérdés tehát, melyik, melyek voltak az elsők, amelyekre azután „rátelepedtek” a továbbiak. Ezt még laboratóriumi körülmények között sem egyszerű kideríteni, van, amikor nem is lehet.

Továbbmenve, ezek közül több megtalálható – saját vizsgálataink alapján is – ősszel a fán maradt összeaszalódott, léha terméseken és a fán maradt diókupacsokon. Mindez indokoltan felveti a „primér fertőzési forrás” kérdését, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni, mint ahogy a fertőzött, lehullott lombozat, a fán maradt diókupacsok, a lenyesett beteg ágak stb. megsemmisítésének kérdését sem.

Hasonló a helyzet a betakarítás utáni termésfertőződésekkel, amennyiben több nap eltelik a feldolgozás – egyáltalán a felszedés – között. Még ebben a stádiumban is igen gyakran adódnak minőségi romlást okozó kórokozó-kontaminálódások, fertőzések és befülledések. Fokozza a gondot az esetleges toxintermelés kérdése is egyes kórokozók esetében (Fusarium sp.). E tekintetben kiemelhetjük pl. a 2014-es vegetációs év kifejezetten csapadékos nyári-őszi időszakát.

Tehát óriási jelentősége van a gyors betakarításnak, feldolgozásnak. Az ebben a stádiumban fellépő kórokozók a fentebbi felsorolásban ugyancsak szerepelnek. Természetesen ezekben az esetekben is zömmel többszörös felülfertőződésekről, több faj együttes jelenlétéről van szó (6. ábra).

6. ábra: Dióbél korhadása, penészedése – fotó: Dr. Pintér Csaba

Összességében elmondható, hogy a dió növénykórtanának ezen „szelete” – azaz a termésburok különféle foltosodása és a magbélpenészedés kialakulása – még nem teljesen tisztázott, itt további részletes vizsgálatokra lenne szükség.

Nagyüzemi védekezés a termő dió kórokozói ellen

Fentebb már jeleztük, hogy napjainkban egy gazdaságosan működő dióültetvény nem képzelhető el szakszerű, komplex, többirányú növényvédelmi tevékenység nélkül. A következőkben csak nagy vonalakban ismertetjük a lengyeltóti Juglans Hungária Kft. nagyüzemi ültetvényében (230 ha) a rendszeresen végrehajtott növényvédelmi védekezési technológiát.

Természetesen ennek programját, kivitelezését befolyásolja az aktuális évjárat. A lengyeltóti dióültetvény közel egybefüggő terület. A magyar alapfajták zömével, továbbá számos oldalrügyön is termő hibriddel rendelkezik. A nagy felület és fajtaszortiment következménye, hogy a betegségek és kártevők nagy része szinte minden évben kisebb-nagyobb mértékben jelentkezik, és valami mindig gondot okoz. Továbbá a sok fajta és hibrid magában hordozza a védekezési technológia időbeni „széthúzottságát”, kora tavasztól késő őszig.

A diót károsító kórokozók elleni védekezés már a telepítéskor kezdődik (fajtafogékonyság, telepítés helyének körültekintő kijelölése – pl. fagyzugok, gyakori ködös területek, terepviszonyok, gyors megközelíthetőség stb.). A vegyszeres védekezéseken túlmenően évente többször is elvégezzük az ültetvényben a sorközi tárcsázást, részben fellazítás, részben a fertőzött, lehullott levelek megsemmisítése céljából. A fák metszésekor pedig figyelembe vesszük a láthatóan fertőzött, beteg ágak, vesszők kivágását, továbbá az ágak ritkítását a jobb légjárhatóság és permetlé-behatolás érdekében.

A vegyszeres kezeléseket, ahol lehet, földi gépekkel (600-1000 l/ha), illetve helikopterrel (60 l/ha) juttatjuk ki (a 15 m feletti ültetvények jelenleg földi géppel nem védhetők, s az idősebb ültetvények 20-25 m magasságúak). A helikopteres permetezéseket természetesen előre engedélyeztetni kell. A vegyszerdózisok a kétféle permetezés végett nem változnak.

A legnagyobb gond azonban az, hogy főleg az inszekticideket, de néhány fungicidet is csak ún. eseti engedélyeztetéssel tudtunk felhasználni, amit minden évben újra kell kérelmezni. A dióban általánosan engedélyezett peszticidek ugyanis nem elegendő hatékonyságúak.

A kártevők ellen (levéltetvek, levélatkák, pajzstetvek (eperpajzstetű), levélormányosok, cserebogarak, almamoly, dióburok legyek stb.) hatásosan csak ezekkel az eseti engedélyeztetéssel felhasznált inszekticidekkel tudunk védekezni (itt a gyártó cégek segítségét is igénybe vettük). Ezek a hatóanyagok a tiometoxam, acetaminprid, abamektin, abamektin + klórantraniliprol, piridaben, spirotetramat. A felhasználás során a vegyszereket együtt juttatjuk ki a baktericidekkel, fungicidekkel.

Ami a „baktériumos és gombás megbetegedések” elleni védekezéseket illeti, rendkívül fontos, hogy a kezeléseket eleinte a dió adott tavaszi fenológiai állapotához, később pedig az időjáráshoz igazítsuk, továbbá a kezelések lehetőleg preventívek legyenek. Az elmúlt években átlagosan 8-szori kémiai védekezést alkalmaztunk, de ez évjáratonként kissé változhat. Ennek menete röviden a következő:

• 1. A korai fajták rügypattanása az első stádium, amikor el kell kezdeni a baktérium (Xanthomonas) elleni első védekezést. Ezt rézhidroxid, rézszulfát, rézoxid hatóanyagú készítménnyel végeztük. 2014-ben pl. már március elején megtörtént az első kezelés. Átlagos évben később kezdődik.
• 2. Folytatva e kórokozó ellen, a virágzás előtti állapotban ugyanezen hatóanyagokat használtuk.
• 3. Virágzáskor – ami a legérzékenyebb szakasza a termesztésnek – már a rézhidroxid és mankoceb hatóanyagok léptek be együttes alkalmazásban. Itt már a gombák (pl. Gnomonia) ellen is célszerű védekezni a baktérium mellett.
• 4. Ezután a fertőzési nyomás a meghatározó, amit viszont az időjárási tényezők alakítanak (csapadék, páratartalom, hőmérséklet, szélviszonyok stb.). A lehetőségekhez szabottan itt is a prevenció a lényeg. Június végéig, amennyiben az időjárás indokolja, 15 naponként, ha nagyobb mennyiségű eső esett (20-30 mm), akkor még a tervezettnél is előbb permeteztünk. A hatóanyagok ekkor a tebuconozol (főleg a hibrideknél) és a penconozol. (Eseti engedélyezés!). Itt lépett be a rovarkártevők elleni vegyszeres védekezés, amely a továbbiakban is folytatódik – az előfordulásoknak megfelelően (szintén eseti engedélyezés!).
• 5. A nyár folyamán időjárásfüggők a védekezési időpontok. Hatóanyag a mancoceb.
• 6. Tebuconozol.
• 7. Mancoceb.
• 8. Utolsó védekezéskor, ami kb. augusztus közepe, második fele (a betakarítás kezdetéhez igazítva, figyelembe véve a várakozási időket) ismét a rézhidroxid, rézszulfát, rézoxid.

Az ismertetett növényvédelmi program ellenére – ami nem kevés beavatkozást jelent – el kell mondani, hogy még ezek után is előfordulnak kórokozó eredetű megbetegedések és veszteségek. Üzemünkben a termésbetakarítás gépi rázást jelent, és kézi felszedést. A lerázott dió maximum 3 napot fekhet a talajon – de zömmel ez is időjárásfüggő.

Pl. 2014-ben ezt nem mindenki tudta végrehajtani (sok esős nap), így esetenként nagyobb károk (befülledés, penészedés) is keletkeztek. Ugyanis a néhány hektár dióültetvénnyel rendelkező termesztők jelentős részének nincs szárítókapacitása. Valószínű, hogy hatékonyabb integrációval (régiók), jobb szervezéssel javíthatók lennének – legalábbis részben – ezek a problémák.

A Juglans Hungária Kft. rendelkezik egy modern, széles körű diófeldolgozó komplexummal, ami nagymértékben elősegíti a betakarított termés gyors és szakszerű feldolgozását, valamint a minőségi diótermékek előállítását.

Összegezve a leírtakat kijelenthető, hogy bár a dió növényvédelmében már nagyon sok ismerettel rendelkezünk, még korántsem tisztázott minden kérdés, így bőven állnak még előttünk további megoldandó feladatok.

Dr. Pintér Csaba - Dr. Kadlicskó Sándor (Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely)
Albert Ferenc - Dankó József (Juglans Hungária Kft., Lengyeltóti)