A japán Fuji és az új-zélandi Gala felválthatja a Pippin és a rozsdabarna fajtákat, mivel az emelkedő hőmérséklet veszélyezteti a hazai almafajtákat - írja a nak.hu

almafa

A legtöbb hagyományos almafajtának nagyjából 1000 hideg órára lenne szüksége ahhoz, hogy nyugalmi állapotban lehessen – fotó: pixabay.com

A hagyományos almafajták már nem életképesek

Klasszikus brit almafajták tűnhetnek el vagy cserélődhetnek le új-zélandi és japán fajtákra, mivel a hagyományos almafajták már nem életképesek az éghajlati változások miatt. Olyan, Nagy-Britanniában az 1500-as évek óta termesztett fajták kerültek veszélybe, mint a Pippin vagy az ősi Nonpareil.  A megváltozott éghajlat miatt a gyümölcsfák csak küszködnek, mert nem elég számukra a jelenlegi hideg hatás, így télen nem tudnak nyugalmi állapotban maradni és energiát raktározni.

A Kew-i Királyi Botanikus Kert tudósai 40 almafát ültettek, ezek egyharmada régről örökölt fajta, a másik harmaduk új, kisebb hideget igénylő fajta, az utolsó harmaduk pedig melegebb országokból, többek között Dél-Afrikából származik. A fajtákat összehasonlítják majd annak érdekében, hogy kiderüljön, a londoni felmelegedő hőmérsékleti viszonyok között melyek lesznek a legjobbak.


A hideg idő a nyugalmi állapot fenntartása miatt lenne lényeges

Az Egyesült Királyságban januárban a meteorológiai szolgálat bejelentette, hogy feljegyzések szerint 2022 a hatodik legmelegebb év volt és úgy tűnik, hogy rekordot fog dönteni 2023 is. Az almafáknak a tél folyamán hideg időre van szükségük, hiszen ősszel elegendő energiát tárolnak ahhoz, hogy átvészeljék a nyugalmi időszakot, majd tavasszal kihajtsanak.

Az alma számára a tökéletes hőmérséklet 6 °C alatti, de fagypont feletti. A legtöbb hagyományos almafajtának nagyjából 1000 hideg órára lenne szüksége ahhoz, hogy nyugalmi állapotban lehessen. Viszont amennyiben a hőmérséklet 6 °C felett marad, akkor a fák kilépnek ebből a nyugalmi helyzetből, felhasználják az energiatartalékaikat, korlátozva ezzel a tavasszal rendelkezésre álló mennyiséget, aminek következtében kevesebb alma fog teremni.

almafa virágzik

A nyugalmi időszak hossza befolyásolhatja a termés mennyiségét – fotó: pixabay.com

A Gala alma lehet a megoldás?

Az eredetileg Új-Zélandon népszerű Gala alma az a fajta Helena Dove kertészmérnök, a Kew konyhakertjének vezetője szerint, ami Nagy-Britanniában megelőzheti a hagyományos fajtákat.

A Gala fajtát Új-Zélandon nemesítették, ami azt jelenti, hogy csak körülbelül 600 hideg órára van szüksége, ami inkább megfelel annak, ami jelenleg az Egyesült Királyságban tapasztalható"  Meglátjuk, hogy a Gala jobb termést hoz-e, mint a Nonpareil, amelyet 1696-ban nemesítettek. Kipróbáljuk a Fujit, amely Japánból származik, és csak 400 hideg órára van szüksége, ami talán jobban fog teljesíteni ezeken az enyhébb teleken

- fogalmazott.

A kertészmérnök reméli, hogy ha három év múlva már lesz termés, akkor megoszthatja az ágazattal az előzetes eredményeket.

Gála alma

A Gala fajtát Új-Zélandon nemesítették, ami azt jelenti, hogy csak körülbelül 600 hideg órára van szüksége – fotó: pixabay.com

A gazdák az éghajlati problémák és a munkaerőhiány miatt kivágják a gyümölcsösöket

Helena Dove abban bízik, hogy ez a kutatás megerősítheti az ágazatot.

A hideg órák számáról való beszélgetés azért zajlik, mert nemcsak az almának, a körtének és a feketeribizlinek van ez a tulajdonsága, hogy nyugalmi állapotra van szüksége

- mondta, majd hozzátette, hogy nem biztos azonban, hogy ezek az új fajták jelentik majd a megoldást:

kiderülhet, hogy nem elég száraz a tél ezekhez a fajtákhoz. Ezért ez egy kísérlet, mert Dél-Afrikában nincs olyan csapadékos időjárás, mint nálunk. Az lesz a kérdés, hogy mennyi hideg órát igényelnek és megbirkóznak-e az eső mennyiségével


Vannak fajták, amelyek elveszíthetik a jelentőségüket

Ilyen:

  • az Egremont russet, ami egy klasszikus angol vöröses, rozsdás színű fajta a viktoriánus korszakból. Az alma kedvelői imádják ízét és megjelenését
  • a Nonpareil alma, ami Franciaországból származik, több száz éve termesztik, a körtére hasonlító íze miatt népszerű
  • a Cox's orange Pippin

Helyettesítésükre alkalmas lehet a Gála alma, ami ropogós, lédús, bár a kritikusok szerint nem rendelkezik a klasszikus angol almafajták összetett, virágos ízével. Ahogy a Fuji alma is jobban bekerülhet a köztudatba, amit két amerikai fajta, a Red delicious és a régi virginiai Ralls Janet keresztezéséből hoztak létre, íze cukrosan édes.