Szárazságtűrő félcserjék, amelyek színesítik kertünk ökoszisztémáját.

Levendula

A levendula talán az egyik legismertebb gyógy- és fűszernövény a hazai kertekben, melyet szépsége és könnyű kezelhetősége miatt ültetnek. Strapabíró növény, forró, száraz nyarakon sem esik baja, gyönyörű virágzatával pedig hosszasan díszíti kertünket, és a beporzók is nagyon szeretik.

Virágai használhatók ételek és italok ízesítésére, teája pedig gyógyhatású. A változatosság azonban az ökoszisztéma fontos eleme, így jó, ha a levendula mellett más virágok is helyet kapnak a kertünkben.

Immortelle

Rendkívül aromás, curryfűként is emlegetett növény, melynek napsárga szirmai az elnyílást követően újra „nyílnak", és szalmavirágként még sokáig díszítik a növényt.

A Földközi-tenger térségéről származó olasz szalmagyopár (Helichrysum italicum) formás, félgömb alakú, örökzöld bokorként ezüstösszürke levélzetével egész évben nagyon szép látványt nyújt a zöld lombozatú évelők, cserjék között. A levendulánál kicsit terebélyesebb, vegyes ágyásba ültetve hagyjunk neki elég teret, legalább fél négyzetmétert. Igényli a napsütést, jól viseli a szárazságot, talaj tekintetében nem válogatós, kártevői nemigen vannak. Virágzása nyár elején veszi kezdetét, ám az elnyílt szalmavirágait még hónapokig csodálhatjuk a kertben vagy asztali díszként csokorba kötve.

immortelle

Immortelle – fotó: Shutterstock

Az olasz szalmagyopár magas illóolaj-tartalmának köszönhetően kozmetikai szerek értékes összetevője. A virágzatából nyert illóolaj, valamint virágvíz erőteljes baktériumölő, keringésserkentő, gyulladáscsökkentő hatású, számos bőrproblémára jelent megoldást. Levele fűszerként a curryhez hasonlóan használható fel, de gyógyteakeverékek összetevője is lehet. Illata jellegzetes, erőteljes.

Hamvas cipruska

Ez az örökzöld növény is egész évben díszíti kertünket hamvas, ezüstös levélzetével. A hamvas cipruska (Santolina chamaecyparissus) gombszerű, napsárga virágait nyár elejétől hozza; sziklakertekbe, támfalakra, mediterrán kertekbe egyaránt jó választás. Szereti a napos, száraz helyeket, talajban nem válogatós, rendszeres öntözést csak hosszú aszályos időszakokban, illetve ültetést követően igényel.

Illóolaj-tartalma magas, belsőleg antimikrobiális, görcsoldó, gyulladásgátló és emésztésserkentő hatású, külsőleg borogatásként ízületi fájdalmak, viszketés enyhítésére használják. Szárított virágzata elriasztja a rovarokat.

Zöld cipruska

Ez a mediterrán félcserje üdezöld levélzetével szintén minden évszakban díszít, hiszen örökzöld, télálló növény. 1–2 centi átmérőjű illatos, sárga virágait júniustól augusztusig tömegesen hozza. A zöld cipruska (Santolina viridis) az évenkénti visszavágás ellenére is hajlamos elterülni, így alacsony termete mellett a 80 centis szélességet is elérheti. Támfalon, sziklakertben és rézsűn mutat legjobban, de alacsony szegélynövényként vagy cserépben, balkonládában is nevelhető.

Ültetésük, gondozásuk

A fenti növényeket napos fekvésű, laza szerkezetű, jó vízáteresztő talajba ültessük. A meszes talajt kedvelik. Az ültetést követően rendszeres öntözést gyökeresedésig igényelnek (2–4 hét), később alkalmanként locsoljuk őket; hosszabb aszályos időszakokban érdemes őket kicsit felfrissíteni. Ne öntözzük túl őket, mert az gombás betegségekhez és gyökérrothadáshoz vezet.

Metszésüket minden évben végezzük el, amit érdemes kora tavaszra időzíteni a téli fagyveszély miatt. 5–10 centire vágjuk őket vissza. Az elvirágzást követően érdemes az elnyílt virágokat is eltávolítani. A fagynak -15, -20 °C-ig ellenállnak. Télre vékonyan beboríthatjuk a tövüket avarral.

Forrás: greendex.hu