Az agrarheute.com portál a növények számára biztosított foszfor adagolásának kérdését fejtegeti.

Megállapítja, hogy a növények gyakorlatilag nem képesek fejlődni foszfor nélkül, ezért a foszfortartalmú műtrágyák alapvető jelentőséggel bírnak a világélelmezés szempontjából.

A foszfor alapú műtrágyák elérhetősége viszont egyre inkább korlátozott, és a foszfát lelőhelyek fokozatos kimerülése, illetve az orosz és kínai export beszűkülése miatt azok ára a legutóbbi 15 év folyamán 800 százalékkal emelkedett.

A növények fejlődéséhez nélkülözhetetlen a foszfor

A növények fejlődéséhez nélkülözhetetlen a foszfor – Fotó: Pixabay

Bár földrészünk folyamatosan importra szorul foszfortartalmú műtrágyákból, abszolút foszforhiányról nem lehet beszélni. A problémát inkább az jelenti, hogy néhány európai országban – főként Hollandiában és az Egyesült Királyságban, de Németország egyes körzeteiben is – viszonylag nagy mértékű foszfor túladagolás is előfordul, ami veszélyes szennyeződést okozhat az élővizekben.


A holland kormány, pl. a közelmúltban kénytelen volt szigorítani a foszfátok kijuttatásának szabályait, ami ellen sok gazda az utcára vonulva tiltakozott.

Hozzáteszik, hogy értékes foszformaradványokat lehetne visszanyerni bizonyos szennyvizekből és élelmiszer hulladékokból is, de erre a politikusoknak és a hatóságoknak nagyobb gondot kellene fordítaniuk.