Két nemzetközi szőlészeti-borászati kutatási program konzorciumvezetője lesz tavasztól több éven át az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) - jelentette be az intézmény általános rektorhelyettese Egerben.

szőlő

A program egyike a szőlészet-borászat oktatásfejlesztési területére fókuszál — fotó: pixabay.com

Céljuk a hallgatók felkészítése a klímaváltozás elleni küzdelemre a szőlészet-borászati ágazatban

Váczy Kálmán Zoltán elmondta: az összesen mintegy 500 ezer euró költségvetésű európai program egyike a szőlészet-borászat oktatásfejlesztési területére fókuszál, míg a másik az innovatív technológiák és okoseszközök szőlőművelésben történő alkalmazását kutatja.

Zsófi Zsolt, az egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének vezetője elmondta: az Erasmus+ pályázaton elnyert forrás finanszírozza áprilistól három éven át 5 konzorciumi partner, az egri mellett egy-egy portugál, spanyol, francia és olasz felsőoktatási intézmény oktatásfejlesztési munkáját.    Céljuk a hallgatók felkészítése a klímaváltozás elleni küzdelemre a szőlészet-borászati ágazatban.

Elektronikus tananyagot dolgoznak ki

A projekt fontos eleme egy, a témát felölelő, a konzorciumon kívül is szabadon hozzáférhető elektronikus tananyag kidolgozása, mely hozzájárul a jövő szakembereinek felkészítéséhez - húzta alá. Tapasztalatcserét, és a társintézmények megismerésének lehetőségét biztosító programokat, nyári egyetemeket is szerveznek - tette hozzá.

Hegyi Ádám István, az EKE Kísérleti Szőlőültetvények és Borászat igazgatója a másik projektről elmondta: két-két magyar és olasz partner vesz részt. Hazai oldalról az egyetem mellett az egri borvidék 11 pincészetét tömörítő Egri Borműhely, míg olasz részről a Padovai egyetem és egy szőlészetekben alkalmazható okoseszközök gyártásával foglalkozó helyi vállalkozás.

Szavai szerint a két éven át tartó közös munka eredményeként létrehoznak egy szabadon hozzáférhető internetes portált, ahol bemutatják az innovatív eszközök alkalmazását a szőlőművelésben.

szőlő kombájn

A másik program az innovatív technológiák és okoseszközök szőlőművelésben történő alkalmazását kutatja — fotó: pixabay.com

A korszerű szőlőtermesztés ma már tudományos megalapozottságú adatokra épülő munka

Egy olaszországi és egy egri mintaterületen távérzékelésen alapuló méréseket végeznek majd, magyar részről a borműhely tagjai közé tartozó Tóth Ferenc Pincészet, Síkhegy-dűlője lesz a mintaterület - mondta a birtokigazgató. A projekt során használt eszközökhöz kapcsolódó ismereteket ez esetben is oktatási anyagokban összegzik.

Gál Tibor, az Egri Borműhely alelnöke a tájékoztatón rámutatott: közreműködésük azon a felismerésen alapul, hogy a korszerű szőlőtermesztés ma már tudományos megalapozottságú adatokra épülő munka. Az ágazat egri képviselői is egyre inkább igénylik a tudomány támogatását  tevékenységük hatékonyabbá, gazdaságosabbá, versenyképesebbé tétele, és a csúcsminőséget képviselő, dűlőszelektált borok biztonságos előállítása érdekében.