Szőlőből bor – ezek a legfontosabb lépések

A szőlőfeldolgozás célja a szőlőbogyó értékes anyagainak kinyerése, valamint a keletkező must elkülönítése a szilárd részektől. – írja a NAK.

A munkafolyamatok ismertetése előtt érdemes áttekinteni a szőlőfeldolgozás alapvetően fontos követelményeit:

• a leszüretelt szőlő törődésmentesen kerüljön a présházba vagy a feldolgozó helyiségbe,
• a nem saválló acélból készült feldolgozó gépek, eszközök felületvédelme kifogástalan, leváló, repedezett festéktől mentes legyen,
• a szőlőfeldolgozást gyorsan, a cefrekezelést pedig zártan végezzük,
• a sajtolás nélkül elválasztott színmust minél nagyobb részarányt képviseljen a teljes mustnyeredéken belül,
• kíméletesen végezzük a sajtolást (préselést), hogy megakadályozzuk a nemkívánatos cserzőanyagok kioldódását.

Így kezdjük a szőlőfeldolgozást

Célszerű a feldolgozást a bogyózási munkafolyamattal kezdeni. Ugyanis a kocsány nem kívánatos a szőlőfeldolgozásánál, így célszerű ezen részét kiiktatni a feldolgozás során, ezzel elkerülve, hogy a zúzáskor nemkívánatos anyagok oldódjanak a mustba. A művelethez üzemekben jellemzően bogyózógépet használnak. Ez egy beöntőgarattal ellátott bogyózókosár, amelyben forgó motolla leválasztja a bogyókat a kocsányról. A bogyók a lyuggatott kosár nyílásain át a gyűjtőedénybe hullanak, a kocsányt pedig a motolla kidobja.

Szőlő bogyó- és zúzógép a modern borászatokban – fotó: Komma László, NAK

A bogyózás kisüzemben

Ez természetesen kisüzemben, kis borászatokban is elvégezhető, és javasolt is elvégezni, mert a majdani bor minősége szempontjából kiemelkedően fontos. A szőlőkocsány szárát egyik kezünkkel megfogjuk, majd a másik kezünkkel az ujjainkat behajlítva, egy mozdulattal lehúzzuk a bogyókat. A következő műveletsor a zúzás, amelynek célja, a szőlőbogyó felrepesztése, és a húsállomány szétroncsolása, hogy a szőlőlé szabaddá váljék.

Figyelünk a zúzóhenger beállítására, hogy a magokat véletlenül se roppantsa meg, mert azokból minőségrontó anyagok (csersav, stb.) kerülnek a mustba. Kisüzemben vagy háztáji feldolgozás esetén a zúzógépet alacsony kádra helyezzük, hogy kényelmesen tudjuk tekerni.

Kerüld el a balesetet!

Ha előtte a bogyózást is elvégeztük, akkor jellemzően a szőlő nem akad el a hengereken, így benyúlni a hengerek közé nem szükséges.

Ha mégis bele kell nyúlni, akkor azt sohase az ujjainkkal tegyük. Kerüljük a kapkodást, mert a legtöbb baleset többnyire ilyenkor történik.

Cefreállapot és -kénezés

A szőlő ezután cefreállapotba kerül, ami már kényes szakasz a szőlő életében és innentől kezdve folyamatosan kézben kell tartanunk a folyamatokat. Meg kell akadályoznunk a fő veszélyforrásokat, mint az oxidáció, a mikroorganizmusok elszaporodása, a cserző és szín anyagok erőteljes kioldódása.

Így a következő folyamat a cefrekénezés, aminek célja az oxidáció elleni védem (az ecetesedési folyamat megakadályozása), a káros mikroorganizmusok elleni védelem és a szőlő illat- és aromaanyagainak feltárása. Egyedül az esetlegesen penészes, rothadt szőlő cefrekénezését kerüljük.

Az illatos vagy túlérett szőlő cefréjét, ami jellemző a jelen állapotra hektoliterenként (100 liter) 5-10 g borkénnel (kálium metabiszulfit) kénezzük, alapos bekeveréssel egybekötve. A szőlőcefre hőmérsékletére is lehetőség szerint figyeljünk és kontroláljuk, az ajánlott hőmérséklet 10°C fok körüli, és most már késői szüret esetén könnyebben tudjuk tartani. Azonban, ha szükséges hűteni, akkor azt házikerti és kisüzemi viszonyok között a legegyszerűbben vizes 2 l-es PET palackokba töltött víz lefagyasztásával és azokat a szőlőcefrét befogadó kádba juttatásával végezhetjük el.

A cefreázatásról megoszlanak a vélemények komoly szakemberek között is, azonban általánosan elfogadott, hogy túlérett, töppedt, aszúsodott szőlő estén kimondottan ajánlott. Javasolt áztatási idő 6-24 óra között változik, és innen származik az ősi közmondás is: „Levében kell tartani a szőlőt, hogy jó bor legyen belőle". Az áztatás folyamán a mustban kioldódik a túlérett, töppedt bogyók koncentrálódót cukortartalma és jellegzetes illat és zamatanyagai, amely döntően meghatározza a bor majdani karakterét.

A legjobb borminőség elérése

A cefrekezelés végeztével a szőlőtermés valamennyi értékes alkotórészeivel dúsított must tartalmazza mindazokat az anyagokat, amelyekkel lehetőség nyílik az adott termésből elérhető legjobb borminőség készítésére. A cefrekezelés utáni művelet a mustelválasztás, amelynek első lépése a préselés nélkül kinyerhető színmustnak a különválasztása a cefrétől. Ennek a legfőbb előnye, hogy a színmust a legértékesebb frakció a bor minősége szempontjából.

A legjobb minőségű bor eléréséhez számos lépést be kell tartani – fotó: Pixabay

Célszerű ún. álfenekes kádban zúzni a szőlőt, és a nyitott csapálással azonnal a fogadó edénybe juttatni a színmustot. Ezzel a megoldással a színmust a teljes mustnyeredéknek az 50% -át adja, azonban, ha rögtön a préskosárba töltjük a cefrét, akkor a színmust részaránya csak 30-40%-a a teljes mustnyeredéknek, ezt is érdemes figyelembe vennünk.

A sajtolás (préselés) a szőlőfeldolgozás befejező munkafolyamata

Így nyerhetjük ki a cefrében maradt mustot, azaz a présmustot. A házi borkészítésben mindmáig a legelterjedtebbek a kézi müködtetésű állókosaras prések, amelyeknél kétszer fellazítjuk a cefrét, majd újratöltjük csömöszöléssel, így újrarendeződnek a szőlőbogyók és könnyebben préselhetők.

A préselést ne erőltessük túlzottan! Ezt rendszerint nem tartanak be a szőlészetekben, biztos, ami biztos, minden csepp lét ki kell nyerni.  Azonban a túlzott erőltetés hatására a must törkölyrészeket ragad magával, ezek eltömítik a mustcsatornákat és a préskosárban maradt must ellennyomást fejt ki. Ezáltal a nagyobb nyomás ellenére is kisebb lesz a mustnyeredék és hosszabb ideig tart a préselés.

A végső sajtolásnál kinyert utóprésmust kémiai összetétele és élvezeti értéke nagyon kedvezőtlen, ezt mindenkor különítsük el a kierjedt törköllyel, borseprővel, majd pálinkafőzésre hasznosítsuk. Az utóprésmust a teljes mustnyeredék kb. 5%-a. Nem érdemes a majdani bort ezzel elrontani.