A Hungarikum Bizottság még a múlt héten kedden ült össze, ekkor tárgyalták a Badacsony Szőlőhegyért Egyesület és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közös beadványát, mely arról szólt, hogy a badacsonyi kéknyelű bor és kerüljön fel a hungarikumok listájára. Ezt azonban a grémium nem támogatta – számolt be a 24.hu. A döntéssel Éliás Csaba, a Badacsony Szőlőhegyért Egyesület elnöke és Navracsics Tibor miniszter sem értett egyet, aminek sajtótájékoztató keretében hangot is adtak.

Arra kérik a Hungarikum Bizottságot, hogy tekintettel Badacsonynak a magyar kultúrtörténetben betöltött szerepére és a kéknyelű badacsonyi identitásban elfoglalt helyére, vizsgálja felül a döntését. Navracsics szerint ahogy a tokaji aszút és az egri bikavért, úgy a badacsonyi kéknyelűt is megilleti a hungarikum cím.

De mit is kell tudni a kéknyelű borról és a nedűt adó fajtáról?

A kéknyelű a Badacsonyi borvidék emblematikus fajtája, csak itt telepítették nagyobb mennyiségben, de első említése érdekes módon a Somlóhoz kötődik. Nevét a fajta a levélnyél kékes-vöröses árnyalatáról kapta.

kéknyelű

Nevét a fajta a levélnyél kékes-vöröses árnyalatáról kapta – fotó: Wikipédia

Régebbi feljegyzések a picolit észak-olasz fajtával azonosították, de ezt a kutatások ma már cáfolják. Különleges, egyedi fajta.

Önmeddő, a virágok megtermékenyüléséhez porzófajtára van szüksége. Ez általában a budai zöld és a kéknyelű keresztezéséből létrehozott rózsakő, mely a budai zölddel együtt szintén tipikusan badacsonyi fajta. A kéknyelű meglehetősen keveset terem, ezért hívták úri szőlőnek is. Hosszúkás, rendkívül laza fürtszerkezetű. Késői érésű, jó hideg- és fagytűrő, bogyója vastag héjú. Létezik rövid és hosszúnyelű változata is.



Nem egészen 50 hektárral regisztrált fajta, amiből 47 hektár Badacsonyban található, ezzel mindösszesen 3%-át adja a borvidék összes szőlőterületének. Elenyésző mennyiségben az északi part mellett még az Etyek-Budai borvidéken találkozni vele. Rendkívül ritka, magas minőségre predesztinált fajta, amely diszkréten illatos és kifejezett savakkal bír. A külföldi szakirodalom is potenciálisan magas minőségről ír vele kapcsolatban és megállapítja, hogy a fajtával, még ha termésbiztonsága nem is kiszámítható, érdemes vele foglalkozni a borászatoknak.

Fűszeres, komplex jegyei, kifejezett savtartalma és mértéktartó illatos jellege okán összetett bort képes adni. Magas savtartalma miatt érdemes a kéknyelűt palackban érlelni néhány évig, hogy kicsit finomodjon, a durva savak lekerekedjenek.