A szőlőtermesztők és a termés védelme érdekében megállapodást kötött a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa a Szerencsi- és a Sárospataki Rendőrkapitánysággal. A szüreti időszakban ezentúl fokozottabb lesz a rendőri jelenlét az ültetvényeken, de az ellenőrzésbe bekapcsolódnak a helyi polgárőrség munkatársai és a termelők is – írja a novenyvedoszer.hu

A korábbi évekhez képest idén rekordot döntött az első osztályú aszúszem felvásárlási ára – fotó: freeimage.com

Mint írják, a hegyközségi tanács szerint a gazdálkodók ezentúl nagyobb biztonságban várhatják a szüretet, ugyanis a világszerte legértékesebb szőlőként számon tartott tokaji a nyerészkedők figyelmét is felkeltette. A korábbi évekhez képest idén rekordot döntött az első osztályú aszúszem felvásárlási ára, ami most kilogrammonként 3600 forint.

A termelőknek a régi vágya teljesült azzal, hogy létrejött a megállapodás a rendőrség és a hegyközségi tanács között ezen értékes alapanyag védelméről. A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, Molnár Péter szerint ez az együttműködés a termelőket is védi, ugyanis amiért egész évben rengeteget dolgoznak és nem kevés anyagi áldozatot hoznak, attól jogosan várhatják el azt, hogy biztonságban legyen.

"Az idei év egy kimondottan klasszikus évjáratnak tekinthető, szemben a tavalyival, amelyet végig kísért a szárazság, de ennek ellenére is szép borok születtek. 2023-ban jó előjelekkel indult az évjárat: időben elindult a rügyfakadás, megfelelő volt a csapadékellátottság és a napsütéses órák száma, tehát ezért is nevezhető klasszikusnak minden szempontból. A szürettel is elégedettek lehetünk, ugyanis a pincészetek nagy része már befejezte a száraz borok alapjául szolgáló szőlők szedését, a borok pedig szépen erjednek. Elkezdődött az aszúszemek gyűjtése, és a dűlők fekvésétől függően kedvezően alakul az aszúsodás a borvidéken. Összességében szép, gazdag ízvilágú száraz szamorodni és aszú borokban reménykedünk"

– nyilatkozta Molnár Péter.


A Dereszla Pincészet ültetvényein is folyamatosan szedik az aszúszemeket, ahol néhány nap még hátra van az úgynevezett aszúáztató bornak való szőlő szüretéből. Kalocsai László birtokigazgató szerint minden szőlőfajtából kiváló évjárat várható. Hozzátette: komoly mennyiségű szőlőt különítenek el pezsgő alapanyagnak, mert egyre nagyobb az érdeklődés a tokaji pezsgők iránt, amelyet furmintból és hárslevelűből készítenek.

Elmondta: a borászati piac nagyon változatos képet mutat idehaza és a nagyvilágban is, mindenütt érezhető a csökkenő borfogyasztás, ami a fehérborokat érinti a legkevésbé – ez pedig jó hír a tokaji szőlőtermelőknek.

Ez összefüggésben lehet az életmódunk változásaival, a globális felmelegedéssel és az átalakuló fogyasztói trendekkel, amelynek köszönhetően a fehérborok és a pezsgő népszerűsége, vásárlása enyhén emelkedik, míg a vörösborok fogyasztása csökken. Lengyelország egyébként kiemelkedő felvásárlója a tokaji boroknak, tehát egy olyan országról beszélünk, ahol nincs nagy hagyománya a borkultúrának, viszont folyamatosan növekszik a borfogyasztás. Ez a tendencia azért is elgondolkodtató, mert a jövőben átrendeződhet az ágazat azzal, hogy amíg a tradicionális bortermelő országokban a fiatalok az égetett szeszes italokat jobban előnyben részesítik, addig egy jó marketinggel megcélozhatók azok a régiók, ahol a hűvösebb éghajlat miatt kevés alapanyag terem

– fogalmazott a birtokigazgató.