A közelmúltban rendezték meg az Agrárújságírók Európai Szövetségének (European Network of Agricultural Journalists, ENAJ) immáron hagyományos éves sajtóútját. Az esemény keretében a különböző európai országokból érkező zsurnaliszták és agrárszakemberek ezúttal az olasz régió, nevezetesen Velence mezőgazdaságát ismerhették meg.
A nemzetközi küldöttség számára tartott sajtókonferencián számos gazdálkodó és szaktekintély mesélt a lagúna mezőgazdaságáról – fotó: Elisa Borri
A város és a körülötte elterülő ezerarcú szigetvilág sokak számára bizonyára ismeretlen arcát szeretném most bemutatni.
Honnan érkezik Velencébe a minőségi élelmiszer?
Ha Velencére és a Velencei-lagúnára gondolunk, biztosan nem a mezőgazdaság az első, ami eszünkbe jut. Sokkal inkább a csatornákon ringatózó gondolákra, a fényűző palotákra és a karneváli forgatagra asszociálunk. Azonban a várost évente több mint ötmillió turista látogatja, akik természetesen el szeretnének merülni a velencei gasztronómia világában is. Ezért számos remek helyi étterem és piac található itt, ahol főként környékbeli termékeket lelhetünk fel. De honnan is érkezik az Adria királynőjének tartott városba ez a rengeteg minőségi élelmiszer?
_fill_540x300_0.jpg)
A választ a várost övező lagúnában kell keresni. Ezen a mintegy félezer négyzetkilométeres, a nyílt tengertől szigetívekkel és félszigetekkel elzárt területen Velencén kívül összesen 62 sziget található. Ez a vidék a sós talajnak és a folyton változó vízszintnek köszönhetően egy igen sajátságos, illetve kihívásokkal teli környezet a helyi gazdák számára.
A velencei lagúna madártávlatból – fotó: Elisa Borri
Utunkat Cavallino-Treporti városkában kezdtük, amely a lagúnát övező egyik félszigeten található. A város homokos tengerpartja miatt igen népszerű a nyaralók körében, azonban emellett a térség mezőgazdaságának egyik központja is. Itt elsőként egy helyi mezőgazdasági üzemet nyílt lehetőségünk megtekinteni, ahol a lokálisan előállított termékek csomagolása folyik.
A modern és gépesített gyártósorról egymás után gördülnek le a különféle termények becsomagolva s csak arra várva, hogy a velenceiek asztalára kerülhessenek. Ezek egytől egyig zöldségek, mivel a lagúna mezőgazdasága a kertészetre épül. Következésképpen fő kultúrnövényeik az articsóka, a spárga, a rukkola, a paprika és a paradicsom, valamint a különböző fűszernövények (pl. oregánó, bazsalikom).
Mióta és miért épül a lagúna mezőgazdasága a kertészetre?
Azonban ez nem volt mindig így – ahogy azt az üzemlátogatást követő sajtókonferencián megtudtuk. A lagúna mocsaras vidéke csak a 16. században vált lakottá, és a 19. században jöttek létre a térségben specializált farmok, melyek kezdetben a gyümölcstermesztésre szakosodtak. Fő növényeik többek között a barack és a narancs voltak, ami így is maradt a múlt század közepéig. Viszont az 1966-os év mindent megváltoztatott.
A természet emlékeztette a helyieket, hogy ezen a vidéken a víz az úr. Ugyanis emberemlékezet óta nem látott árvíz zúdult a lagúnára. A hirtelen jött áradás 70 cm magasan sós vízzel borította el a földeket, amely csak három év múltán húzódott vissza. Emiatt a korábbi ültetvények szinte kivétel nélkül kipusztultak.
A gazdák ezután nem mertek belevágni újra a hosszú idő alatt termőre forduló gyümölcsfák telepítésébe, és a kevésbé kockázatos egynyári zöldségnövények felé fordultak. Ennek köszönhető, hogy napjainkra a tájat nem a délebbre oly megszokott mediterrán gyümölcsösök, hanem kertek és üvegházak látványa uralja.
A szabadföldi zöldségtermesztés a régió legnagyobb területen folytatott mezőgazdasági tevékenysége – fotó: Elisa Borri
Az üvegházi zöldségtermesztés a térség mezőgazdaságának egyik alapköve – fotó: Elisa Borri
A Velencei-lagúnában a borászat egy emberpróbáló feladat
A zöldségnövények mellett nagy hagyománya van a környéken a szőlőtermesztésnek is. Talán ez első hallásra nem lenne meglepő, hiszen évi 5,5 milliárd literjével Olaszország Európa legnagyobb bortermelője, azonban a Velencei-lagúnában a borászat is egy rendkívül emberpróbáló feladat.
Ennek okát következő úti célunkon, a Mazzorbo szigetén található Venissa családi borászatban tudtuk meg Matteo Bisoltól. A húszas éveiben járó Matteo a család legifjabb generációjának tagjaként – szülei nyomdokában járva – szintén szenvedélyes borász, akinek meglepően új látásmódja és rengeteg újító gondolata van.
A Venissa családi borászat Mazzorbo szigetén – fotó: Valeria Necchio
Tőle tudtuk meg, hogy mivel a lagúna szigetein a talaj sókoncentrációja igen magas és az árvizek is gyakoriak, így rengeteg veszély fenyegeti az ültetvényeket. A szőlő ugyanis nem képes nagy mennyiségben tolerálni a sót, így gondosan kell kiválasztani a telepítés helyét és feltételezhetően az adaptálható fajtákat is. Erre a legjobb módszer a sótűrő és az édesvizet kedvelő lágyszárú növények megfigyelése a talajon – magyarázza Matteo. Ugyanis az alacsonyabban fekvő területeken a sós víz átjárja a talajt, így ott sótűrő növények telepednek meg. Ezzel szemben magasabban, a kisebb dombokon az édesvizet kedvelő társaik honosak. Érdekes, hogy ezek a talajadottságok akár néhány méteren belül is változhatnak.
Matteo Bisol, a nagymúltú borászcsalád legifjabb generációjának tagja – fotó: Valeria Necchio
Sajnos még ezeket a javallatokat betartva is csak hozzávetőleg az új telepítésű szőlőoltványok fele marad életben, amely jelentősen megnöveli az itteni borkészítés munkaigényét és költségeit.
Egy különleges bor és a mögötte rejlő titok
Jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy ilyen mostoha körülmények között vajon miért foglalkozik valaki borászattal. A válasz a lagúna különleges terroir-jában rejlik, hiszen ez a sós közeg olyan karakterisztikát ad a boroknak, amely a világon máshol nem lelhető fel. A Venissa borászat azonban nemcsak emiatt különleges, hanem az általuk termesztett helyi szőlőfajta, a Dorona di Venezia miatt is.
A világon egyedül itt előforduló Dorona di Venezia szőlőfajta alkalmazkodott a sós talajhoz és a gyakori áradásokhoz – fotó: Valeria Necchio
Ez az őshonos fajta az 1966-os nagy árvíz után szinte teljesen kipusztult, csupán 88 tőkét sikerült megmentenie Gianluca Bisolnak. A helyi viszonyokhoz alkalmazkodó fajtát máig csak egy hektár területen termesztik, és csupán 3500 palack bort készítenek belőle évente. Egy ilyen exkluzív nedű mellé megfelelő étek is dukál – tartja a Bisol család mottója, így a festői szigeten elhelyezkedő borászathoz étterem is tartozik, mely éppen az idei évben nyerte el első Michelin-csillagát.
Velence éléskamrája
A Venissa borászatot elhagyva folytattuk hajóutunkat a lagúna szigetei között. Következő úticélunk Sant'Erasmo szigete volt, mely alig két kilométerre északkeletre fekszik Velencétől. Érkezésünkkor a nyolcszáz lakosú kicsiny szigeten épp szüreti fesztivált tartottak, így mondanom sem kell, nagyon szívélyes fogadtatásban részesültünk. Az errefelé ritkaságszámba menő nemzetközi küldöttséget meglátva az olasz trikolor szalagot viselő polgármester azonnal a színpadon termett és rögtönzött, de annál kedvesebb köszöntővel fogadott minket.
A parányi Sant'Erasmo Velence éléstára, a sziget csaknem valamennyi lakója mezőgazdasággal foglalkozik. Nem kivétel ez alól Savino Cimarosto sem, aki egy öt hektáron elterülő gazdaságot működtet családjával. A Cimarosto család farmja igen kivételes, hiszen ők az egyetlenek, akik organikus módon gazdálkodnak a lagúnában. A környezetbarát módszerek mellett szívügyük még a magas minőség is, hiszen termékeiknek a kifinomult velencei ízlésnek is meg kell felelnie. Savino ugyanis portékáját egyenesen Velencébe szállítja, és ott saját boltjában értékesíti azokat, mely a régióra jellemző rövid ellátási láncok remek példájává teszi a gazdaságot.
A farmon a térségben jellegzetes zöldségeket, gyümölcsöket és gyógynövényeket termesztik, melyeket saját maguk fel is dolgoznak, és különféle krémeket, lekvárokat készítenek belőlük. Ezek remek ízéről minket is sikerült meggyőzni, hiszen meghívásukra ebédünket a meglepően meleg őszi délutánon a kert cédrusainak árnyékában felállított asztaloknál fogyasztottuk el.
A lagúna közepén található Burano szigetén a helyiek tradicionális kenyérkereseti lehetősége a halászat – fotó: Mattia Mionetto
Összegezve elmondhatjuk, hogy a Velencei-lagúna egy nagyon egyedülálló hely, ahol az embereknek és a növényeknek egyaránt meg kell küzdenie az adott lehetőségekkel, az egyes elemekkel. Feltételezhetően pontosan ettől válnak a helyi emberek és a helyi termékek olyan különlegessé. Ez a kaland megmutatta számomra, hogy igenis érdemes letérni a kitaposott turistautakról, és fel kell fedezni a vidék valódi arcát.
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)
_jpg_fill_540x300_0.webp "Ukrajnában közel egymillió dollár értékű paradicsom veszett kárba")
