A "Zöld utak – hatékonyan az AKG és ÖKO támogatásokhoz" Agroinform-webináriumon a gazdák számos kérdést küldtek. Most Dr. Roszík Péter címzetes egyetemi docens, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint a Magyar Biokultúra Szövetség általános alelnöke válaszol a kérdésekre.

Az Agroinform-webináriumot itt nézheted vissza:

A gazdák kérdései és Dr. Roszík Péter válaszai

Megéri-e áttérni AKG pályázatról a BIO-ra a diótermesztésben? Így sem tudjuk megvédeni kellőképpen az ültetvényt a nyugati dióburok-fúrólégy ellen.

Dr. Roszík Péter: A dióburok-fúrólégy ellen védekezni az ökológiai gazdálkodásban még nehezebb, mint a szokványos (nem bio) gazdálkodásban. Sajnos, egyik gazdálkodási rendszerben sincsenek jó eredménnyel kecsegtető megoldások jelenleg.

Ökológiai gazdálkodás esetén, ha a mellettünk lévő táblán a másik gazdálkodó vegyszereket használ, előfordulhat átsodródás. Mi lehet ilyenkor tenni, és hogyan hat ez az ellenőrzésre? A táblákat el kell valamilyen módon választani?

Dr. Roszík Péter: A hatályos növényvédelmi előírások értelmében a növényvédő szereket úgy kell kijuttatni, hogy a célzott területe jussanak. Az természetesen nem róható fel a biogazdának, ha nem ő juttatja ki a területre a biogazdálkodásban nem engedélyezett készítményt. Jó megoldás, ha a gazda érzékeli, hogy ilyen szennyeződést szenved el, akkor azonnal jelzi ezt a tanúsító szervezetnek. Ezzel elkerülheti, hogy neki róják fel a tiltott hatóanyag jelenlétét, másrészt segítséget kaphat a szennyeződött terület lehatárolásában. A véletlen szennyezések elkerülésére több jól alkalmazható megoldás létezik, amelyekből többet bemutat az Ökológiai gazdálkodásról gazdálkodóknak közérthetően kiadvány, amely ingyenesen letölthető a Biokontroll honlapjáról.

Hogyan intézhető a Biokontroll regisztrálás a pályázathoz? Mi az ügyeletes? A központi számon, vagy e-mailben (info@biokontroll.hu), vagy a honlapon keresztül küldött üzenetben lehet felvenni a kapcsolatot?

Dr. Roszík Péter: Mindhárom megoldás jó, de legjobb, ha a gazda belép a Bejelentkezőknek felületre és onnan letöltve, kitöltve, aláírva beküldi a szerződést, mielőbb, de legkésőbb 2024. december 31-ig, hogy a pályázatban elvárt módom minden napra érvényes szerződése legyen, valamint a Bejelentkezési lapot a tanúsítás kérelmezésére, mert ezekkel meg lehet felelni a pályázat vonatkozó előírásainak.

Dr. Roszík Péter címzetes egyetemi docens, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint a Magyar Biokultúra Szövetség általános alelnöke.

Dr. Roszík Péter címzetes egyetemi docens, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint a Magyar Biokultúra Szövetség általános alelnöke – Fotó: Agroinform

Fagy ellen az ültetvényekben milyen védekezési módok engedélyezettek?

Dr. Roszík Péter: Minden fizikai módszer alkalmazható, így a fagyvédelmi öntözés, füstölés, légkeverés, ködképzés stb.

Ha egy terméknek nincs Nébih engedélye, de a Biokontroll kiadta a tanúsítványt, hogy a biogazdálkodásban felhasználható, akkor annak használata esetén kizárható a termelő a biogazdálodásból?

Dr. Roszík Péter: Ha egy termék engedélyköteles, akkor NÉBIH engedélyokirat nélkül nem is kerülhet a Biokontroll listájára. Ha a készítmény nem engedélyköteles, akkor is a hazai jogszabályoknak való megfelelőséget kell vizsgálni a listákra kerülése során. Ha így nem kerül a termék kifogás alá és az összetétele megfelel az EU biorendeleteknek, akkor felkerülhet a listára a készítmény.

Ha van egy lombtrágya, amire a Biokontroll adott ki tanúsítványt, hogy biogazdálkodásban alkalmazható, de az nincs benne a Nébih által biogazdaságban alkalmazható termékek listájában, akkor, ha a termelő alkalmazza, megvonhatják-e tőle a bio státuszt illetve a támogatást?

Dr. Roszík Péter: Ahhoz, hogy egy-egy ökogazda bármelyik készítményt használhassa, nincs szükség arra, hogy bármelyik listán (NÉBIH, Biokontroll) szerepeljen, csak arra, hogy összetétele megfeleljen az EU öko előírásainak (Bizottság (EU) 2021/1165 végrehajtási rendelete 1. és 2. melléklete). A listák nem engedélyt adó listák, hanem felelősséget vállalnak arra, hogy a listán szereplő készítmények használata összeegyeztethető az EU ökogazdálkodási előírásaival.


Ha egy gazdálkodó csak gyeppel tud ökogazdálkodást folytatni, de az innen lekaszált szénát "bio"-ként értékesíteni nem tudja/nem kívánja, van-e lehetőség csökkenteni valamelyest az adminisztrációs, tanúsító költségeket? Írásbeli kérelmet kell benyújtani az ellenőrzési és nyilvántartási díj mérséklésére?

Dr. Roszík Péter: Nem kikötés, hogy a bioterméket bioként értékesítsék, hasznosítsák, de az igen, hogy megfeleljenek az EU bio előírásainak. A gazdák együttműködése a minimáldíj megosztását teszi lehetővé (közel feleződhet), ha vállalják, hogy a Biokontroll „együtt ellenőrzését" egymással egyeztetve teszik lehetővé, és ezt jelzik a Biokontroll felé.

Indexkép: Shutterstock