A „szegény ember vízzel főz” mondás jut az ember eszébe, ha a szennyvíztisztítás alábbi primitív módszerével találkozunk Indiában végzett kísérletekről szóló beszámolókban. Minthogy Indiában egyre több szennyvíz termelődik, egyre nagyobb és szerteágazó erőfeszítéseket tesznek a szennyvízből történő káros anyagok – olcsó eljárásokkal való – kivonására.

A világszerte általános gyakorlat szerint a mechanikai előülepítést és eleven iszapos eljárást alkalmazva a nehézfémek 70-90 százalékban távolíthatók el. A nehéz fémionok az ülepedéssel leválasztott szennyvízben halmozódnak fel.

Maga a „klasszikus bioszorpció” azon alapszik, hogy a nehézfémek megkötődése élőlényeken (mikroorganizmusok felületén) történik. A jelenségnek az a magyarázata, hogy a mikroorganizmusok (baktériumok, élesztőgombák, fonalas gombák és algák) vagy metabolikus termékeik képesek a fémek (nehézfém-ionok és számos toxikus anion) koncentrálására és akkumulációjára híg vizes oldatból.

szennyvíz

Egyre több a szennyvíz, így egyre nagyobbak az erőfeszítések a káros anyagok olcsó eljárással való kivonására – fotó: Shutterstock

Ettől a módszertől indiai kutatók annyiban tértek el, hogy nem mikroorganizmusokat állítottak hadrendbe a nehézfémek „befogására”, hanem mezőgazdasági hulladékanyagokat. Így a banánhéjjal és a földimogyoróhéjjal kísérleteztek. Az előbbivel dolgozva a kivonás mértéke növekvő sorrendben: ólom-cink-réz-kadmium, banánhéj alkalmazása esetén kadmium-réz-ólom-cink sorrend volt.