Országos előrejelzés: vasárnap estig

A rétegfelhőzet szakadozik, csökken, de főként az ország északnyugati, északi harmadán megmaradhat, máshol lesznek kevésbé felhős, napos tájak, illetve időszakok. Késő délután délnyugat felől vastag, zárt felhőzet érkezik. Legfeljebb néhol lehet szitálás, esetleg gyenge eső. A keletiről északkeletire forduló szelet nagyobb területen kísérhetik élénk, néhol erős lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. Késő estére -2 és +4 fok közé hűl le a levegő.

traktor

Legfeljebb néhol lehet szitálás, esetleg gyenge eső – fotó: pexels.com

Országos előrejelzés: vasárnap estétől hétfő reggelig

Délnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, reggelre beborul az ég. Késő estétől délnyugat felől csapadéksáv érkezik, ami reggelig nagyjából hazánk déli, délnyugati felén okoz az eső mellett a Dunántúl délnyugati, nyugati tájain havas esőt, havazást is.

Vastagabb hótakaró legfeljebb a Bakonyban, esetleg a Kőszegi-hegységben, Mecsek csúcsain alakulhat ki, ugyanakkor átmenetileg többfelé is kifehéredhet a táj. Az északias szél főként a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten lesz élénk, másutt mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között valószínű.


Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2024.12.09. hétfő éjfélig

Vasárnap az esti óráktól dél felől mediterrán ciklon csapadékzónája érkezik, melyből az eső mellett a Dunántúlon, a Tatabánya – Paks vonaltól nyugatra többfelé fordulhat elő havas eső, kisebb havazás. Hétfőn kora délelőttig, sík területen legfeljebb lepel –  1 cm vizes, tapadó hó várható. A magasabban fekvő hegyvidéki területeken 1 - 5, a Bakony és a Mecsek csúcsain azonban ~5 cm hóréteg is kialakulhat. Hétfőn a déli óráktól már sehol sem valószínű havazás.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.