A lilaakác festőien szép növény, azonban ha nem figyelünk oda, könnyen átveheti a kertünk felett az uralmat. Így hát nem árt, ha időnként megmetsszük. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és hogyan történik a metszés, hiszen ha nem jól végezzük, akkor jó ideig nélkülöznünk kell a gyönyörű virágait.

De ha ismerjük a titkait, egészen biztosan csodásan érzi majd magát a kertünkben. Ekkor pedig tele lesz csodás virágokkal. Mi pedig rögtön a Lilaakác közben érezhetjük magunkat. Legalábbis, ami az akácot illeti. Ismerjük hát meg, mire vágyik a lilaakác, hogy meg is tudjuk azt adni neki.

Ismerkedj meg a lilaakáccal

A lilaakác a pillangósvirágúak családjába tartozó fás szárú, lombhullató kúszónövény. Annak ellenére, hogy kúszónövény, csodás fa is kialakítható belőle, megfelelő metszéssel. A lilaakác balról jobbra csavarodó hajtásaival akár 8-10 méter magasra is képes felkúszni. Nagyon gyorsan nő meg, hiszen  évenként akár 1-3 métert is képes növekedni.

lilalakác korlát

A lilalakác könnyedén felfut bármire, ami a közelében van. Fotó: Fotó: Shutterstock

Virágai kékeslila színűek, és csodás illatuk áprilistól június elejéig lengi be kertünket. A virágok 20–30 cm hosszú, lecsüngő fürtökben nyílnak, termése 12–15 cm hosszú, szőrös hüvely. A hatalmas, lila fürtök igazán gyönyörűek, és csodás hangulata lesz tőlük a kertnek, amelyhez még a varázslatos illat is társul.

Válasszunk ki számára egy kellően napos helyet, és azért, hogy a gyökereinek segítsük a növekedését, a földet ássuk fel alaposan, akár többször is, hogy kellően porhanyós legyen számára a talaj. Az ültetőgödör mindig legyen kétszer olyan mély és széles, mint a konténer, amelyből a növényt ki fogjuk ültetni.

A lilaakác kedveli a tápanyagban dús és jó vízáteresztő képességű talajt. Az ideális tőtávolság az 1 méter. Miután elültettük, öntözzük meg alaposan, majd hetente gondoskodjunk a vízellátásáról. Azonban, ha eljönnek az igazán meleg időszakok, érdemes hetente kétszer is megöntözni. A lilaakác nagyon igénytelen növény, így nem igényel különösebb gondoskodást.


Így metszd a lilaakácot

A lilaakác metszését két alkalommal végezhetjük el, télen és nyáron, az elvirágzását követően két hónappal. A metszés célja, hogy ne tudjon túlságosan is elterjedni a kertünkben, és hogy túl magasra se tudjon növekedni, így körülbelül 90-100 cm magas legyen.

Ősszel távolítsuk el a beteg, sérült ágakat. Ekkor 30-40 cm-es hajtásokat kell hagyni a növényen, vagyis 4-6 levélbimbót. Ha azt szeretnénk, hogy a lilaakác faként nézzen ki, futtassuk fel egy oszlopra. A hajtásait az oszlopra tekerve lehet kialakítani a fa törzsét, ami idővel meg fog vastagodni. Pár év múlva már nem is fogjuk észrevenni az oszlopot, csak hogy egy csodás lilaakác fa van a kertünkben.

A lilaakác megmetszése után előfordulhat, hogy egy-két vastagabb ág elszárad, amelyeket tőből vágjunk ki. Az erőtejes visszametszés után pár évig nem fog virágot hozni, azonban azok az idősebb tövek is virágozni fognak majd a metszés hatására, melyek már egy ideje nem borultak virágba. A metszéssel új hajtásnövekedésre késztetjük a növényt, amelyeken majd újabb virágok jelennek meg.

Így készítsd fel a lilaakácot a télre

Mivel egy igencsak ellenálló növényről beszélünk, a lilaakácot nem szükséges felkészíteni a télre. Kivéve, ha egy fiatal, frissen ültetett lilaakácunk van, mert akkor még a tél beköszönte előtt tegyünk talajtakarót a töve köré. Így meg tudjuk védeni a lilaakác gyökerét a fagyoktól. Az sem árt, ha ősszel lemetsszük az akácról az elhalt, elszáradt ágakat.

Miért nem virágzik a lilaakác

1. Ha a lilaakác az elmúlt években nem hozott virágot, annak több oka is lehet. Ha fiatal növényről van szó, akkor lehetséges, hogy elfagyott, azonban erre csak igen szélsőségesen hideg területeken szokott sor kerülni.

2. Így a leggyanúsabb ok arra, ha nem virágzik az akác, hogy túl sok nitrogénhez jutott a növény. Ha ugyanis sok nitrogént tud felvenni a talajból, akkor a lombját fogja növelni, és nem fejleszt virágrügyet. A megoldás, hogy foszfort juttatunk ki a talajba magas foszfor tartalmú szerves vagy műtrágya alkalmazásával, amely elősegíti a virágzást, és jól ellensúlyozza a talaj nitrogéntartalmát.

De a növény gyökerének megmetszésével is csökkenteni tudjuk a lilaakác által felvett nitrogén mennyiségét. Ehhez a töve körül egy körülbelül 1 méter sugarú körben ásóval vágjuk át a gyökérzetet. Ne menjünk közelebb, mert az a növény végét jelentheti!

3. Szintén elmegy a kedve a virágok hozatalától, ha nem jut elengedő mennyiségű napfényhez, és ha a talaj nem megfelelő vízelvezetésű.

4. Ha nem megfelelő a tápanyag-utánpótlás, azzal szintén a lombját tudjuk növelni, ellenben visszafogjuk a virágzást.

5. A magról nevelt lilaakácnak akár 7-15 évre is szüksége lehet ahhoz, hogy először virágba boruljon. Így lehet, hogy még túlságosan fiatal az akácunk ahhoz, hogy virágot hozzon.

lilaakác virága

A lilaakácot könnyen virágzásra tudjuk ösztönözni, ha tudjuk, mi lehet az oka annak, hogy nem virágzik. Fotó: Shutterstock

6. Ha túlságosan erősen metsszük vissza, akkor évekig nem fog virágba borulni.

Nyújts neki támaszt

Mivel a lilaakác kúszónövény, nagyon fontos, hogy legyen egy támasztéka, ahová fel tud futni. Ez lehet egy kerítés, egy támfal, vagy egy magunk által épített támaszték. Mivel a lilaakác, ha kedvére növekedhet, jelentős súllyal fog rendelkezni, inkább ne futtassuk fel közvetlenül a házra, hanem inkább készítsünk neki acélhuzalból egy támasztékot.

Így szaporítsd a lilaakácot

A lilaakácot zölddugványozással és fás dugványozással is lehet szaporítani. Magról való szaporítása nem hoz szép virágokat, így nem érdemes vele próbálkozni. A zölddugványozás során gyűjtsünk be tavasszal vagy nyáron levágott hajtásokat. Ezeket érdemes a tövek aljáról begyűjteni. A hajtások legyenek 10-15 cm hosszúak, és vágjuk le a végüket, mert azok könnyen el tudnak hervadni.

Hagyjunk rajtuk 2-3 levelet. A zölddugványok végét mártsuk növényi hormonokba, hogy gyorsabb legyen a gyökérképződés, majd állítsuk tőzeg és homokkeverékbe. Ezután alaposan öntözzük meg, és vegyük körbe nejlonnal, hogy kellő mértékű pára álljon a növekedő növények rendelkezésére.

Majd helyezzük fényben gazdag, hideg helyre. 6-8 hét múlva kezd majd gyökeresedni. Ügyelni kell rá, hogy soha ne száradjon ki, így rendszeresen meg kell öntözni. A zacskón ekkor már lyukakat kell vágni, hogy ne legyen olyan magas a páratartalom, majd tavasszal ki lehet ültetni a dugványokat.

A fásdugványozás során késő ősszel, vagy kora télen kell 15-20 cm-es növényi részt eltávolítani úgy, hogy levélkezdemény felett legyen elvágva az ág. A dugványokat növényi hormonokba kell mártani, majd összekötözve elásni a kert földjébe. Tavasszal elő kell őket ásni, majd cserépbe ültetni. 4-6 hét múlva, amikor már elég erősek lesznek a gyökerei, ki lehet ültetni a kertbe.

Mindenkinek virágokban gazdag lilaakácot kívánunk!