Azt, hogy itt az ősz, nem csupán a lehulló falevelek jelzik, hanem az is, hogy az út mentén megjelennek a burgonyát és hagymát árusító autók. Ha olyan szerencsés vagy, hogy nálad a kertben, és nem zsákban terem a krumpli, fontos hogy tudd, mikor kell felszedned és hogyan kell tárolnod ahhoz, hogy valóban egész télre kitartson a burgonya.

Különösen azért, mert ha már olyan sokat dolgoztál vele, megérdemled, hogy az utolsó krumplit is jóízűen tudd elfogyasztani, akár tavasszal is. Márpedig az a cél, hogy ne csak akkor fogyaszthassuk a zöldségeket, amikor frissen megteremnek. Az önellátás felé vezető út egyik fontos lépcsőfoka, hogy el is tudjuk azokat tárolni.

Így tárold a burgonyát, hogy tavaszig fogyaszthasd

Ahogyan ahány ház, annyi szokás, így ahány fajta burgonya, annyiféle ideális felszedési időpont. Ami azonban általánosságban elmondható, hogy amikor a burgonya szára már könnyen kihúzható a földből, és a gumók könnyen leszedhetők róla, eljött az idő a felszedésére. Ha ugyanis túl korán szedjük fel, vagy éppen túl sokáig várunk vele, a burgonya jóval sérülékenyebbé és kevésbé eltarthatóvá válik.

1. Az ideális szedési időpontban a gumók héja már nem jön le az érintésünktől, ezért a burgonya nem sérül meg, és tovább el fog állni.

krumpli burgonya felszedés

Mindegy, hogy hívod, krumplinak vagy burgonyának, de nem mindegy, hogy szeded fel és hogy tárolod. Fotó: Pixabay

2. Nagyon fontos, hogy a felszedés során ügyeljünk rá, hogy sem ásóval, sem kapával, és persze nagyharanggal se sértsük meg a termést. Ha mégis megtörtént a baj, pár napig hagyjuk begyógyulni a sebeket, és csak akkor kerüljön a többi közé, amikor ez már megtörtént. Különben hamar rothadásnak indul, és a többi burgonyát is beleviszi a rosszba. Így sérült burgonya soha ne kerüljön az egészséges közé. Ezeket inkább azonnal dolgozzuk fel és fogyasszuk el.

3. De az sem mindegy, hogy tároljuk a burgonyát. A felszedett gumókat mindig sötét helyen tároljuk, különben csírázni kezdenek, és keserűvé válnak.


4. Nagyon fontos, hogy a burgonya a földben teljesen megérjen, mivel a túl korán felszedett gumók nem tárolhatók sokáig. Azt, hogy mikor érik be, sok minden befolyásolhatja, így az időjárási körülmények, a talajtípus és a tápanyag-ellátottság is.

5. A felszedést időzítsük száraz napra. A felszedett gumókat tegyük ki esővédett helyre és hagyjuk őket megszáradni, ezután pedig minél alaposabban próbáljuk meg leseperni róluk a földet. Mindezt úgy, hogy a burgonya eközben ne sérüljön meg. Amikor már tiszták és szárazak, mehetnek a tárolási helyükre.

6. Ha van pincénk, akkor egyértelműen ott van a legjobb helye a krumplinknak. A hosszas tároláshoz egy körülbelül 4 és 8 Celsius-fok közötti, fagymentes, száraz helyiségre van szükségünk. A hőmérsékletnek nem szabad 4 Celsius-fok alá süllyednie, mert akkor a keményítő cukorrá alakul a burgonyában és meg fog változni az íze.

7. Ha nincs pincénk, akkor akár egy jól hőszigetelt ládában is tárolhatjuk a krumplit. Alulról is szigeteljük a ládát, és tegyük a fal mellé, ahol védettebb helyen tudja átvészelni a telet. A szalma kiváló hőszigetelő, így alulra és felülre is tehetünk belőle egy vastag réteget. Folyamatosan vizsgáljuk át a láda tartalmát, mert a romlásnak induló gumó nagyon gyorsan tönkre tudja tenni az összes burgonyát.

8. Ha kellően sötét a tárolási hely, akkor a krumpli nem hajt ki. Azonban hetente vagy kéthetente nem árt ránézni, és eltávolítani a csírákat, továbbá kivenni a többi közül az esetlegesen romlásnak indult gumókat.

9. A tárolásra a legjobb egy szellős farekesz, fonott kosár, vagy egy zsák, amely nem tud befülledni.

burgonya krumpli

Ha jól tárolod, egészen tavaszig eláll a burgonya. Fotó: Pixabay

10. Ne tároljuk együtt a burgonyát gyümölcsökkel. Az alma, a körte, a szilva vagy a banán mind etilént termel az érésük során, így ha a burgonyát velük egy helyiségben tároljuk, az csírázásra fogja ösztönözni a krumplinkat.

Ne vásárold, inkább legyen a kertedben burgonya

Ha úgy döntenél, jövőre nem vásárolni szeretnéd a burgonyát, hanem csak felszedni a kertedből, akkor nagyon jó döntést hoztál! Azért, hogy az öltet valósággá váljon, várnod kell tavaszig, de hidd el, nem fogod megbánni!

A burgonya ültetésének ideje márciusban és áprilisban esedékes. A burgonya szerencsére nem válogatós, ha talajról van szó, hiszen jóformán mindenhol megterem. Azonban legjobban a közömbös, vagy kissé savanyú kémhatású homok, illetve homokos vályogtalajokat kedveli. A burgonya a komposzttal dúsított talajban válik igazán ízletessé. Ráadásul, ha a szomszédságában kömény terem, még finomabb lesz.

Az ültetésnél csak egészséges gumót használjunk. Fel tudjuk gyorsítani a folyamatot, ha előcsíráztatott gumókat ültetünk. A legjobb, ha 70 cm sortávolságra, és 30-35 cm tőtávolságra ültetjük el a gumókat, amelyhez kapával készítünk számukra 15-20 cm mély fészket. Mindig a csírás végükkel felfelé rakjuk őket a fészekbe. A burgonyát olyan mélyre ültessük, hogy a gumó teteje az eredeti talajfelszín alatt, vagy száraz talaj esetén 2-3 cm-rel mélyebben helyezkedjen el.

A burgonyatermesztés során nagyon fontos a feltöltés. Ez elősegíti a gumókötést, továbbá megakadályozza, hogy a burgonya szára túlzott mértékben elterüljön és még a gyomképződést is gátolja. Ezt akkor kell elvégezni, amikor a növény szárának magassága eléri a 10-15 cm-t. Ezt követően legalább még egyszer végezzük el a töltést.

A gumók kiszedésére a virágzás után kerülhet sor. Ekkor egyszerűen csak ki kell húzni a növényeket a földből, és leszedni a gumókat.

Nincs kerted? Akkor is lehet saját burgonyád!

1. Először is válasszunk ki egy megfelelő méretű, lehetőleg 50 cm körüli átmérőjű, és 100 cm körüli magasságú edényt. Nagyon fontos, hogy ne álljon meg benne a víz, igy mindenképpen lyukas aljú edényt válasszunk.

2. Válasszuk ki, milyen burgonyát szeretnénk ültetni. Ebből annyi gumót vásároljunk, hogy az ültetés során a két gumó közötti távolság 10-15 cm legyen. Akár elvágva is ültethetjük a burgonyát, de túl apróra ne szeleteljük. Célszerű 1 héttel az ültetés előtt előcsíráztatni a gumókat, hiszen így gyorsabban jutunk majd burgonyához.

3. Fertőtlenítsük ki a dézsát, majd tegyünk 20 cm földet az aljára. Erre helyezzük a gumókat, a csírázó felükkel felfelé, majd takarjuk be őket 10 cm földdel.

4. Amikor a burgonya szára már 15-20 cm magasra kiemelkedik a talajból, töltsük fel a dézsát földdel. Mindig 10 cm földet rétegezzünk rá, de a növény lombja mindig a föld felett legyen. Ezt még legalább egyszer ismételjük meg. Ügyeljünk rá, hogy folyamatosan nedves legyen a föld, de ne pangjon a víz.

4. Körülbelül 10 héttel az ültetés után elkezd virágozni a burgonya. Ekkor jött el a betakarítás ideje.

Burgonyában gazdag kertet kívánunk!