Folyóink közül a Tisza felső szakasza nemzetközi összehasonlításban is súlyosan szennyezett mikroműanyagokkal, a Dunában pedig Budapest alatt ötödével emelkedik a szennyezés a város feletti szakaszhoz képest – írja Jurecska Laura, környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa masfelfok.hu–n.
Igaz, hogy a Duna már szennyezetten érkezik hozzánk, de a fővárosnál tovább nő a vízben a mikroműanyagok mennyisége. A tudósok 530–1500 tonnára becsülik a mikroműanyagok mennyiségét, amit egy év alatt a folyó szállít. Ezenfelül mikroműanyag–szennyezettség észlelhető a Rábában, a Zalában, az Ipolyban és a Balatonban is.
Miért veszélyesek a mikroműanyagok?
Az 5 mm-nél kisebb műanyagdarabokat nevezzük mikroműanyagnak. Egy részük nagyobb műanyag tárgyak aprózódása, kopása során jön létre (pl. műszálas ruhák mosása), másik részüket viszont eleve ilyen apró méretben gyártják és így kerülnek (pl. kozmetikumokba és dekorációs) termékekbe.
A mikroműanyagok szennyezőanyagok és egyre nagyobb mennyiségben fordulnak elő a vizekben, a talajban és még a levegőben is. Környezeti és egészségügyi kockázatot jelentenek.
A vizet a mikroműanyagok nem csupán jelenlétükkel, hanem a belőlük kioldódó adalékanyaggal és a gyártásuk során felhasznált monomerek maradványaival is szennyezik.
Magyarországon a közműves ivóvízellátás 94 százaléka felszín alatti vízbázisból származik, ezért sokkal kevésbé kitettek a mikroműanyag–szennyeződésnek – Fotó: pixabay.com
Az emberi szervezetbe kerülő mikroműanyagok többsége, általában a nagyobb darabok, távoznak az ürítés során, azonban a 10 százalékuk, a nagyon apró műanyagdarabkák felszívódhatnak, bejuthatnak a sejtekbe és gyulladást okozhatnak az emésztőrendszerben.
Szakemberek szerint Magyarországon a közműves ivóvízellátás 94 százaléka felszín alatti vízbázisból származik, ezért sokkal kevésbé kitettek a mikroműanyag–szennyeződésnek, mint a felszíni vizek. A mikroműanyag–szennyezés probléma viszont itt van, foglalkozni kell vele. Mérésekre van szükség a pontos állapotfelmérésre és elkerülhetetlen a környezettudatos gondolkodás egyéni szinten is.
Sohasem szabadulunk meg a mikroműanyagoktól?
Egy 2019-es kutatás során megállapítást nyert, hogy a szennyvíztisztítás során a mikroműanyagok 88 százalékát eltávolították. Örömhír lehetne ez, csakhogy a tisztítás után visszamaradt mennyiség még mindig jelentős és további rossz hír, hogy a kiszűrt műanyagok a szennyvíziszapba kerültek.
Általában a szennyvíziszap egy része mezőgazdasági felhasználásra kerül, így a mikroműanyag–szennyezés a talajba is bejuthat, a szél pedig további területekre – termőföldekre, vizekbe – hordhatja szét. Tehát a szennyvíz és a szennyvíziszap megtisztítása a mikroműanyagoktól sürgető, aktuális feladat.
Ne várjuk azt, hogy a problémát kizárólag az ivó- és szennyvízkezelés technológiájának fejlesztésével képesek leszünk megoldani. Továbbra is szükséges a műanyagokhoz fűződő viszonyunk radikális újragondolása, a körforgásos gazdaságra történő mielőbbi áttérés, valamint a határokon átívelő szennyezés együttműködésen keresztül történő kezelése – írja a cikke végén a Jurecska Laura. Ezekre a gondolatokra rímel az a nemzetközi kutatás is, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy 90.000 darab mikroműanyagot "fogyaszt el", aki palackozott italokat fogyaszt, míg csupán 4000-et, aki kizárólag csapvizet iszik.
