Ismeretes, hogy a növények tápanyag-utánpótlásában fontossági sorrendben – a nitrogéntrágyák után – a második helyen a foszforműtrágyák állnak. Ugyancsak jól ismert az is, hogy az első foszforműtrágyát 1840-ben állították elő – csontlisztből, kénsavas feltárással. A foszfor a növényekben főleg a magvakban halmozódik fel. Hiányában kevesebb lesz a virág és késleltetett a virágzás. A foszfor a növények számára nélkülözhetetlen.
Az eddig favorizált P-műtrágyákból ráadásul a növények kevesebb foszfort vesznek fel, mint a szennyvíziszapból vagy a kezelt szerves trágyából, így mindenképpen indokoltnak tűnik a P-műtrágyák helyett a gazdag P-forrásul szolgáló szennyvíziszapból és szerves trágyából történő foszforkinyerés és a kinyert foszfortápanyag körforgalomba való visszajuttatásának szorgalmazása.
Indokolt a gazdag P-forrásul szolgáló szerves trágyából történő P-kinyerés – fotó: Shutterstock
Ezt a célt szorgalmazták azok a kísérletek is, amikor a foszforkinyerés laboratóriumi vizsgálatára olaszperjével dolgoztak – szennyvíziszapot, szerves trágyát és műtrágyát alkalmazva. A vetés utáni 4. és 8. héten mérték a növények számára ténylegesen rendelkezésre álló P-mennyiségeket, részarányokat. A legtöbb P a szerves trágyából és a biológiailag előkezelt szennyvíziszapból állt a növények rendelkezésére.
Ha közepes mennyiségű vaskoagulánst adtak a szennyvíziszaphoz, akkor ez utóbbinak köszönhetően sikerült a foszfornak a vízfolyásokba való bejutását megelőzni, viszont ezzel a növények általi foszforfelvétel mértéke csökkent. A kedvező eredményeken felbuzdulva a trágyából és szennyvíziszapból való foszforfelhasználást a perjéről más növényekre kiterjesztve és különböző talajtípusokban fogják vizsgálni.
