A kormány sok intézkedést tett azért, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká, és a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosul újra – közölte a környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár.

biohulladék

Az érintett háztartások az elkülönített gyűjtési rendszerben az erre a célra rendszeresített "hulladékgyűjtő edényzetben" gyűjthetik a háztartásokban képződő konyhai zöldhulladékot – fotó: freepik.com

Raisz Anikó az Energiaügyi Minisztérium által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint azt mondta: ezen cél eléréséhez újabb lépés, hogy az év elejétől Magyarországon is elindul a biohulladék széles körű, vagyis a konyhai zöldhulladékot és élelmiszer-hulladékot is magában foglaló elkülönített gyűjtése.

Az államtitkár emlékeztetett: júliustól az új koncessziós modellben a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékgazdálkodást. Ezzel együtt a brüsszeli elvárásoknak megfelelően bevezették a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak "a szennyező fizet" elve alapján fizetniük kell a termékeik után képződő hulladék gyűjtéséért, elszállításáért és kezeléséért.

A jövő év elejétől kötelező visszaváltási díjas rendszer működik majd Magyarországon, amely hozzájárul ahhoz, hogy néhány év alatt sikerüljön elérni a PET-palackok 90 százalékos visszaváltási arányát – tette hozzá.


Januártól pedig megkezdődik a biohulladék széles körű elkülönített gyűjtése is, amely biztosítja, hogy a hasznosítás eredményeként a természetes szervesanyag-körforgásba minél nagyobb tisztaságú anyag kerülhessen vissza, és csökkenjen a hulladéklerakókon lerakott települési hulladék biológiailag lebomló tartalma – ismertette az államtitkár.

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányrendelet rögzíti, hogy az érintett háztartások az elkülönített gyűjtési rendszerben az erre a célra rendszeresített "hulladékgyűjtő edényzetben" gyűjthetik a háztartásokban képződő konyhai zöldhulladékot (nyers zöldség- és gyümölcsmaradék, kávézacc, teafű, fűszerek, gyógynövények, tojáshéj) és a konyhai élelmiszer-hulladékot (hulladékká vált konyhai ételt és élelmiszert).

A gyűjtésre szolgáló hulladékgyűjtő edényzetet, valamint a biohulladék átvételét, gyűjtését és elszállítását a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. biztosítja.

biohulladék

Magyarországon is elindul a biohulladék széles körű, vagyis a konyhai zöldhulladékot és élelmiszer-hulladékot is magában foglaló elkülönített gyűjtése – fotó: freepik.com

A koncessziós társaság elsősorban házhoz menő gyűjtést vezet be, de emellett lehetőség lesz a biohulladékot a kijelölt hulladékgyűjtő pontokon, és a későbbiekben a társaság vagy koncesszori alvállalkozó által üzemeltetett hulladékgyűjtő udvaron is leadni. A kerti zöldhulladék átvétele az eddigi megszokott rend szerint folytatódik – tudatták.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarországon 2010 óta az újrafeldolgozott hulladék aránya több mint kétszeresére nőtt, és ezután még tovább emelkedhet a hulladékok gyűjtési és hasznosítási aránya. Ez növeli a hulladékokból előállított másodnyersanyagok kínálatát, mérsékli az elsődleges nyersanyagok felhasználását, ezáltal segíti a jogellenes hulladéklerakás és hulladékelhagyás visszaszorítását, valamint csökkenti a környezeti terheket – olvasható a közleményben.