A fokozottan védett Vladykov-ingola (Eudontomyzon vladykovi) egy apró példányát emelték ki hálóval a Kerkából a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) munkatársai. A kifogott egyedről egy videót is közzétettek Facebook-oldalukon.

A magyarországi halfauna több mint kilencven fajból áll, ezek közül 37 áll természetvédelmi oltalom alatt. Itt két kategóriát különböztetünk meg: védett és fokozottan védett. Van továbbá három faj (a kecsege, a vágódurbincs és a széles kárász), amelyek ugyan nem védettek, de nem is foghatók.

A Vladykov-ingola a fokozottan védett halfajok közé tartozik, természetvédelmi értéke 100 ezer forint. Nála csak a tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi) és a lápi póc (Umbra krameri) értékesebb, amelyek természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Az ingolák a legprimitívebb felépítésű gerincesek közé tartoznak, kifejlett korban jellegzetes kör keresztmetszetű szájuk alapján könnyen azonosíthatók. A csontos halakkal csupán távoli rokonságban állnak, ősi jellegüket jelzi például a legtöbb halétól eltérő fejlődésmenet.


Az ingolalárvák anatómiája különbözik a kifejlett egyedekétől, fejlődésük során számos átalakuláson esnek át. A lárvák 3-4 évig magukat az üledékbe fúrva élnek, és szerves törmelékkel táplálkoznak. Valószínűleg a kifejlett állatok már egyáltalán nem táplálkoznak, csupán felhalmozott tartalékaikból élnek, ívás után pedig elpusztulnak.

A Vladykov-ingola előfordulására elsősorban Magyarország délnyugati folyóvizeiben, a Dráván és vízgyűjtőjén lehet számítani.

Szaporodásbiológiája, életmenete hasonló a dunai ingoláéhoz. A kifejlett dunai és Vladykov-ingola – a tiszai ingolával ellentétben – nem élősködik, hanem a saját tartalékaiból él, majd az ívást követően elpusztul. Maximálisan 20-22 centiméteres testhosszt érhet el.

Forrás: pecaverzum.hu

Indexkép (illusztráció): Shutterstock