Az idén Pest megyében települ a legnagyobb területű új erdő – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán. Idén ősszel az Agrárminisztérium (AM) és az ITM erdőtelepítési programot hirdetett, ennek során a tervek szerint több mint 3 millió facsemete elültetésével, mintegy 650 hektár új erdőt hoznak létre.

Kaderják Péter elmondta: 2 milliárd forintot fordítanak arra, hogy már idén megkezdődjön szerte az országban az új kiserdők telepítése. Minden megyében az újszülöttek arányában indul a telepítés. Minden megszületett gyermek után 10 facsemetét ültetnek, így az idén várható 100 ezer gyermekszületés, egymillió fa ültetését jelenti – közölte.

erdőterület Magyarországon

Az államtitkár kitért arra is, hogy az erdők telepítése egyebek mellett segíti az alkalmazkodást a kedvezőtlen szélsőséges időjáráshoz.

Bár a faültetések és erdőtelepítések környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatását senki nem vonja kétségbe, azt is érdemes figyelembe vennünk, hogy milyen ezeknek a fás területeknek a minőségük.

Kerülni kellene a csak egy fafajra alapozott erdőtelepítést, és elsősorban az erdők helyreállítására kell koncentrálni.

erdőtelepítés

Mimél természetesebb és diverzebb egy erdő, annál inkább ellenálló és annál jobban véd a káros környezeti hatásoktól – fotó: Kékes Erdőrezervátum, Horváth Ferenc (MTA ÖK)

Nemrég beszámoltunk egy kísérleti programról, amelnyek során magyar erdőket "vadítanának vissza". Ahogy a programban részt vevő erdőökológus fogalmazott, minél természetesebb egy erdő, annál inkább menedéke az élővilágnak, emellett ezeknek az erdőknek az ellenállóképessége, az immunrendszere is sokkal erősebb. Ezért a klímaváltozás ezeket az erdőket kevésbé érinti.

A klímaváltozás elleni küzdelemben is komoly szerepük van, ezeknek az őserdőknek nagyon magas a szénd-dioxidot megkötő képességük. Kutatók kimutatták, hogy még egy 400 éves erdő is a tárolás mellett folyamatosan köt meg szén-dioxidot. Az ökológus szerint a klímaváltozás szempontjából ugyanakkor nemcsak ezért fontosak az erdők, hanem azért is, mert árnyékolnak.

Az erdők helyreállítása révén kétharmadával lehetne csökkenteni a CO2 légkörbe jutását, egyszersmind a globális felmelegedést is mérsékelni lehetne. Ezeket a célokat csak természetes, biológiailag komplex és önfenntartó erdők helyreállításával lehet elérni.