Idén is mindenki megkapta a téli tüzelőt a Szociális Tüzelőanyag Programban, 2346 kistelepülésen összesen közel 200 ezer család, nyugdíjas kapott ingyenesen tüzelőanyagot.
A programban az elmúlt tíz évben több mint 2 millió köbméter tűzifához jutottak a nehéz helyzetben lévő családok és nyugdíjasok – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára kedden, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszapüspökiben tartott sajtótájékoztatón.
Az államtitkár hangsúlyozta, idén is, mint ahogy 2014 óta minden évben, az állami erdészeti cégcsoport biztosítja a programban felhasznált tűzifa több mint 90%-át. A kezdeményezés célja, hogy a kormány az önkormányzatokon keresztül segítse azokat a nehéz sorsú családokat és nyugdíjasokat, akiknek a tüzelőanyag beszerzése gondot okoz.
A vidéki régiókban sok helyen jelenleg nincs alternatívája a fával történő fűtésnek. Éppen ezért az állami erdőkezelési munka stratégiai fontosságú
– hangsúlyozta Zambó Péter.
A Szociális Tüzelőanyag Programban az idei évben a legtöbb tűzifát, mintegy 28 ezer köbmétert a Nyírerdő Zrt. biztosította, 26 ezer köbmétert pedig az Északerdő Zrt. szállította ki a térség önkormányzatainak. 10 ezer köbméter fölötti mennyiséget szolgált ki rajtuk kívül a Mecsekerdő Zrt., a SEFAG Zrt. és az Egererdő Zrt. A NEFAG Zrt. is átlagon felüli, mintegy 7000 köbméter fával vette ki a részét az idei programból.
Az elmúlt tíz évben az állami erdészeti társaságok által piacra bocsátott tűzifa csaknem 15%-át a rászorulók kapták állami támogatásként – ismertette az adatokat Zambó Péter.
Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára – fotó: Pelsőczy Csaba
Hozzátette, a Szociális Tüzelőanyag Programban való részvétel is mutatja, hogy az állami erdészeti társaságok a közjóval összhangban végzik feladataikat. Évi százmilliárd forintos nagyságrendűre becsülhetjük azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az állami erdők biztosítanak a társadalom számára.
Magyarországon az erdők területe gyarapodik: az éves folyónövedék eléri a 15 millió köbmétert, míg a kitermelt fa mennyisége ennek csupán a fele, 7,5 millió köbméter.
A Szociális Tüzelőanyag Program az Agrárminisztérium és a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közötti együttműködés eredményeként valósult meg – húzta alá Zambó Péter.
A program indulása óta már 52 milliárd forintot fordított erre a célra a kormány és évente 180–200 ezer háztartásnak tudnak segítséget nyújtani.
Indexkép: pixabay.com