Feldman Zsolt előadásában felhívta arra a figyelmet, hogy október 19-én megnyílik egy új, kertészeti üzemek korszerűsítésére kiírt pályázat, amely új építésű üveg- és fóliaházak létesítésére, meglévőek bővítésére és korszerűsítésére, de hűtőházak, zöldségtárolók létesítésére és korszerűsítésére, valamint az áru kereskedelmi forgalmazására történő előkészítését szolgáló technológiák beszerzésére is fordítható.

A forrásra mezőgazdasági termelők és meglévő termelői szerveződések egyaránt pályázhatnak. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az egy pályázó által elnyerhető összeg maximum 2 milliárd forint lehet, a támogatási intenzitás pedig 50 százalék.

A 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program (VP) eddigi pályázataira és odaítélt támogatásaira kitérve Feldman Zsolt elmondta: a kertészeti ágazatot érintően 5 ezer projektet támogatnak, amelyekre összesen 108 milliárd forintot ítéltek meg.

zöldségfélék

A forrásra mezőgazdasági termelők és meglévő termelői szerveződések egyaránt pályázhatnak – fotó: Fekete István

Az igényelt források negyede, 25 milliárd forint kapcsolódik valamilyen formában a hajtatásos zöldségtermesztéshez. Eddig mintegy 55 hektár korszerű üvegház épült meg, és további 25 hektárnyi létesül e kormányzati támogatás segítségével, sok esetben a régi, elavult növényházakat kiváltva.

A mezőgazdasági vállalkozások beruházásait ezenkívül 80 százalékos kamattámogatással segítik, amely program keretében eddig 57 milliárd forint értékű beruházási hitelhez nyújtottak támogatást.