A földterület kisajátítása is lehet vis maior

A kisajátítást az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet alapján a Magyar Államkincstár vis maior eseménynek ismerheti el.

A vis maior esemény bejelentésével kapcsolatos eljárás részletei.


Fontos!

Amikor a közcélra, vagy közérdekből kisajátított területen a kisajátítás ellenére a közcélból vagy közérdekből elvégzendő munkálatok még nem kezdődtek meg (pl. útépítés), úgy lehetőség van a munkálatok tényleges megkezdésének időpontjáig a mezőgazdasági tevékenység további zavartalan folytatására. Ebben az esetben azonban a Kincstár a vis maior eseményt csak abban az esetben fogadhatja el, ha az ügyfél csatolja a terület vagyonkezelőjével kötött megállapodást, amelyben rögzítették, hogy a kisajátítás ellenére az ügyfél mely feltételek mellett és meddig folytathatja mezőgazdasági tevékenységét.

AKG és ÖKO 2021

Az AKG és az ÖKO pályázati felhívások 3.4.1.1. fejezet VII. alfejezete rendelkezik a kötelezettségvállalás területére vonatkozó visszavonás szabályairól. Ennek megfelelően kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területnél kisebb terület visszavonható a kötelezettségvállalás fennmaradó időtartamára a 94/2015. (XII. 23.) FM rendeletben meghatározott vis maior események bekövetkezése esetén. A vis maior kérelem elfogadása esetén a visszavont területre kifizetett támogatás nem minősül jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak, azonban a visszavonással érintett terület támogatási jogosultsága megszűnik.

További részletek:

VP-AKG 2021 Kitöltési útmutató visszavonási kérelem benyújtásához 2022

VP-ÖKO 2021 Kitöltési útmutató visszavonási kérelem benyújtásához 2022

Indexkép: Pixabay