Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban, tízmilliárd forint keretösszeggel – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy 2019 óta hirdetnek meg pályázatokat a programban, amely nagyon eredményes; már több mint 33 ezer nyertes pályázat volt, ezek összértéke meghaladta a háromszázmilliárd forintot.

A program alapvető célja a népesség elvándorlásának megállítása volt – idézte fel a kormánybiztos, hozzáfűzve, ma egyedül a falvak azok a településtípusok, ahol folyamatosan növekszik a népességszám.

A fővárosból ma már menekülnek az emberek – jegyezte meg Gyopáros Alpár.

Közölte, hogy idén már negyedik alkalommal hirdetnek pályázatot, eddig a kisboltok működését támogatták nyolcmilliárdos keretösszegben, majd utcák, járdák felújításához kínáltak támogatást ötmilliárd forint összértékben, azután falusi civil szervezetek pályázhattak összesen hárommilliárd forintra.

Ez a mostani komplex pályázati felhívás, minden olyan célterületet érint, amely az elmúlt években népszerű volt – folytatta a kormánybiztos. Tájékoztatása szerint egyetlen kiírásban hét támogatási cél, kategória van; egy pályázó egyet választhat közülük.


Az első kategória óvodaépületek felújítása, korszerűsítése, férőhelybővítése, erre legfeljebb ötvenmillió forint igényelhető. Gyopáros Alpár arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy az igény az óvodák bővítésére, hiszen akik az első csok (családi otthonteremtési kedvezmény) –felhívások meghirdetése után születtek, már régen óvodáskorú gyermekek.

Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban

Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban – Fotó: Shutterstock

A második cél az "egyéb önkormányzati ingatlanok" fejlesztése, itt szintén ötvenmillió forintra lehet pályázni; a következő a temetők infrastrukturális fejlesztése, hatmillió forint a maximum támogatás; a negyedik kategóriában, az eszközbeszerzésnél ugyancsak hatmillió forint igényelhető – részletezte a kormánybiztos.

Játszótérfejlesztésre is hatmilliós támogatás kérhető, kommunális eszközök beszerzésére pedig legfeljebb tizenötmillió forint – tudatta Gyopáros Alpár, hozzátéve, utóbbira megnőtt az igény, hiszen a közfoglalkoztatottak többsége már elhelyezkedett, így az önkormányzatok igyekeznek motorizálni a feladatokat.

A hetedik kategóriánál, a tanya- és falubuszok beszerzésénél a maximális támogatási összeg 18 millió forint – mondta a kormánybiztos.

Kitért arra, hogy ezúttal is lesz felkészülési idő: a pályázatokat csak egy hónap múlva, december 13-tól január 13-ig lehet benyújtani.

Apróbb módosítások történtek az útmutatóban – közölte Gyopáros Alpár, arra kérve a pályázókat, ezeket vegyék figyelembe.

Minden információ megtalálható a szokásos felületeken: a kormany.hu, a magyarfaluprogram.hu oldalakon és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (bgazrt.hu) – jelezte a kormánybiztos.

Hirdetés –

A mezőgazdasági pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatban érdemes naprakész tudásra szert tenni, segítünk! Legyen szó pályázatokkal kapcsolatos kérdésekről, közvetlen támogatásokról vagy beruházási pályázatokról, kifizetődik a tájékozottság, csekkoljon be hozzánk, és ne maradjon le semmiről!