Kutatások bizonyítják, hogy bármennyire is népszerűtlen étel a pacal, számos egészségügyi előnnyel rendelkezik: feszesebb lesz tőle a bőr, nem kopik a porc, és a bélgyulladás ellen is véd.

Nem ez az egyetlen étel, amelyért sokan rajonganak, miközben mások bizarrnak, furcsának vagy egyenesen visszataszítónak tartják, ilyen a körömpörkölt, a zúzapörkölt vagy a pirított vér is. De a japán tonhalszem és a dél-koreai párolt selyemhernyóbáb is beállhat ebbe a sorba, ahogy a németek egyik kedvenc sajtja is, ami tele van atkákkal, vagy a szardíniaiak rothadó sajtja, amit a világ legveszélyesebb sajtjaként tartanak számon. Ha valaki a főzés során keletkező szagtól ódzkodik, érdemes előkészített pacalt vásárolnia, és akkor nem kell a szaggal számolni.

A pacal jótékony hatásai

A pacal tömény kollagén, azaz egy olyan fehérje, ami a bőrnek is 3/4 részét alkotja, és hiánya felelőssé tehető a rugalmasság elveszítéséért. Kb. 25 éves korunktól testünk egyre kevesebb kollagént termel, amit nem árt pótolni, vagyis külsőleg bejuttatni a bőrbe.


Ráadásul testünk fehérjéinek is majdnem harmadát a kollagén adja, csakhogy a fehérjék aminosavait az izom-, a porc-, a kötőszövet- és a csontépítéshez a szervezet időről időre felhasználja, ami miatt szintén fontos a kollagénbevitel.

Az ízületi porckopásoktól szenvedők fájdalmait is igazoltan enyhíteni képes a táplálkozás útján bevitt kollagén, tehát a pacal ebben is a segítségünkre lehet.

Emellett a bélgyulladásra is jótékony hatással van, ugyanis a kollagén aminosavtartalma nemcsak segíti az emésztést, de képes a bélrendszerben keletkező gyulladás mérséklésére is.

Forrás: divany.hu

Indexkép: Shutterstock