Most a szőlővel kapcsolatban látom azokat az S.O.S. vészjelzéseket, az ország több pontjáról is, amiket Önökkel is megosztok – írja 13. növényvédelmi felhívásában Zsigó György, növényorvos.

Növényvédelem: szőlő

Virágzik a szőlő, rendkívül fogékonyak most az ültetények a betegségekre, támad a peronoszpóra!

A kertbarátok által bevethető III. kategóriás gombaölőkről a 11. felhívásban találhatók információk.

Sajnos a peronoszpóra mellett a szürkepenészre (botritiszre) is gondolniuk kell azoknak a kertészeknek, akiknek fogékony fajtáik vannak és most virágzik a szőlőjük – emeli ki a növényorvos.

A szürkepenész ellen is védekezni kell a most virágzó szőlőben

A szürkepenész ellen is védekezni kell a most virágzó szőlőben – Fotó: Zsigó György

Hozzáteszi, hogy ez a gomba soktápnövényű, sőt az elhalt növényi részeken is megél. Tehát, gyakorlatilag mindig jelen van a környezetünkben, csak a számára alkalmas időjárást és növényfelületet várja. A szürkepenész berobbanását mindössze a megelőző 15-20 nap határozza meg. Éppen ezért az előrejelzése sem megoldott.

Úgy tűnik, hogy most a gomba terjedésének kedvező napok jönnek! Csak megelőzéssel és speciális hatóanyagú gombaölőkkel védekezhetünk ellene! A szakkönyvek szerint 3%-os bordóilében is kicsírázik a gomba, tehát a réztartalmúak nem védenek ellene – hangsúlyozza.

Támad a peronoszpóra és a botritisz is

Támad a peronoszpóra és a botritisz is – Fotó: Zsigó György

III. kategóriás pl. a Chorus 75 WG (14 nap), a Switch 62,5 WG (bor:21, csemege:35 nap), a Teldor 500 SC (csemege:7 illetve bor:14 nap), a Cantus (28 nap), a Prolectus (bor 21, csemege 14 nap), a Qualy (21 nap), a Botrefin (21 ill. 35 nap), a Kenja (21 nap). A Cabrio Top (35 nap) és a Quadris (7 nap) egyben lisztharmatra és peronoszpórára is engedélyezettek. A zárójelekbe az élelmezés-egészségügyi várakozási időket (é.v.i.) írtam be – teszi hozzá.


Kiemeli, hogy az Ún. hiperparazita gombát tartalmaz a Botector és a Polyversum is, melyek biológiai gombaölő szerek. Ezeket más gombaölőkkel nem keverhetjük össze, mert így a készítményekben lévő hasznos gombákat is elpusztítanánk. Az Oroganic is bioszer, egyben a lisztharmatra is engedélyezett, narancsolajat tartalmaz. Mindhárom biokészítmény „nk" jelölésű, ami azt jelenti, hogy az élelmezés-egészségügyi várakozási időkben nincs korlátozás. Ennek a fürtvédelemnél lesz nagy jelentősége, mert akár a szüret előtti napon is kijuttathatóak.

Növényvédelem: alma

Nehéz helyzetbe kerültek az almatermésűek is. A NAK fenti felhívásában a varasodásra (5. felhívás) és a tűzelhalásra is figyelmeztet. Pontosabban én sem tudnám megfogalmazni a tűzelhalás ellen alkalmazható technológiát. „Védekezési javaslat tűzelhalás ellen: A hagyományos és korábban leghatékonyabbnak tartott védekezés a fertőzött hajtások eltávolítása. Fontos, hogy ezzel a módszerrel akár nagyobb kárt is okozhatunk és terjeszthetjük is a baktériumot. A metszéssel történő védekezés esetében a metszőollót minden fa után fertőtleníteni kell, erre használhatunk tömény, legalább 60%-os alkoholt, vagy a kereskedelmi forgalomban használható baktericid hatású kézfertőtlenítő szereket. A lemetszett hajtásvégeket össze kell gyűjteni és az almáskerten kívül meg kell semmisíteni. A metszések után minden esetben javasoljuk a réz tartalmú készítményekkel való kezelést. A réz tartalmú szerek alkalmazása: A réz tartalmú készítmények használatakor vegyük figyelembe, hogy ilyenkor perzselő hatása van. 25 °C alatt használjuk, és ne permetezzünk vizes levélfelületre!" A réz perzselő hatásával most szerintem is számolni kell, mert a heves esőzésektől lemosódhatott a kis gyümölcsök viaszbevonata – írja Zsigó György.

Úgy tűnik, hogy a klímaváltozás a termesztett növényeinket is kiszelektálja. Egyre kevésbé tűri a szélsőséges időjárásunkat a kajszi, a felmelegedést a fekete ribizli, az aszályt a málna, a szeder és a kukorica, stb. Nem hagyhatjuk üresen a kertjeinket! Váltanunk kell pl. a kontinentális klímánkat egyre kevésbé tűrő tujafajokról a fügére. Az idén is szépen alakul a termése és látványnak sem rosszabb mint egy barnuló tujabokor – hívja fel a figyelmet.

Hozzáteszi, hogy a fügének is vannak károsítói pl. a fügemoly, a füge levélbolha vagy a termést fertőző gombák, stb. A védekezés technológiáját még ki kell dolgozni pl. engedélyeztetni kell növényvédő szereket is a fügére.