A koronavírus járvány miatti korlátozásokra vonatkozó szabályok a kormány döntése szerint legalább március 1-ig érvényben maradnak, így a márciusra tervezett rendezvényeket online platformon, a látogatók számára ingyenesen szervezi meg a HUNGEXPO Zrt. Az AGROmashEXPO időpontja változatlan maradt: március 3-6.
Virtuális kiállítás a gyakorlatban
Tihanyi Klára a Hungexpo Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója szerint a cél ugyanaz, mint a fizikailag megrendezett kiállítások esetében: a kiállítók és a látogatók egy adott helyszínen és időpontban való összekapcsolása.
A kiállításokon való részvétel ingyenes lesz, csak regisztrációra van szükség – fotó: Agroinform.hu
Ennek eszköze az online térben az Easy Virtual Fair platform lesz, ahol a kiállítók virtuális standokat vehetnek igénybe. A standoknak különböző promóciós felületei vannak, ahová a kiállítók fel tudják tölteni az anyagaikat, bannereket, posztereket, termékinformációkat. Most is kiemelt jelentősége lesz annak, hogy kellően érdekes, színes tartalmat kapjanak a látogatók, ami elsősorban sok fotó és videóanyag feltöltésével valósítható meg jelen helyzetben. A standokhoz kapcsolódik chat funkció is, amelyen keresztül a kiállító válaszol a feltett kérdésekre.
Mit kap a látogató?
A kiállításokon való részvétel ingyenes lesz, csak regisztrációra van szükség. A látogatók kezdeményezhetnek beszélgetést a kiállítókkal, illetve használhatják a rendszer keresőjét is, mellyel a kiállítók neve, az adott termékcsoport alapján tudnak keresni.
A kiállítás élő napjai után egy hétig lesz lehetőség arra, hogy a feltöltött anyagokhoz hozzáférjenek, bár temészetesen ekkor már nem lehet élőben kérdéseket feltenni.
Az elképzelések szerint nem csak a kiállítók termékei lesznek megismerhetőek, hanem számos program megvalósítását is tervezik a szervezők: például virtuális szarvasbőgő verseny, trófeakiállítás szervezése, előadások tartása is a tervek között szerepel, amennyiben a szakmai partnerek látnak ebben fantáziát.
További információkért, kérjük látogasson el az AGROmashEXPO weboldalára!