Vasárnap
Tovább terjeszkedik az egyre vastagabb fátyolfelhőzet keleti irányba. Eközben a délnyugaton megmaradó (zúzmarás) köd, rétegfelhőzet a Dunántúlon és a Duna vonalában kissé észak felé terjedhet, illetve északkeleten is képződhet helyenként.
A ködös, borult tájakon ónos szitálás, szemcsés hó előfordulhat. A délies irányú szél általában gyenge vagy mérsékelt lesz, inkább csak az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg helyenként.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően -8 és -2 fok között várható, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet.
Egyre többfelé valószínű eső, zápor – fotó: unsplash.com
Hétfő
Változóan felhős idő valószínű általában néhány órás napsütéssel, északkeleten maradhat zártabb, vastagabb a felhőzet. Északkeleten gyenge eső előfordulhat. A déli, délnyugati szelet erős, a Nyugat-Dunántúlon viharos széllökések kísérhetik.
A minimum-hőmérséklet -2 és +5, a csúcsérték döntően 7 és 12 fok között alakul, de északkeleten ennél hidegebb, míg délnyugaton enyhébb idő várható.
Kedd
Változóan felhős idő várható, délután nyugat felől záródik a felhőtakaró. Ezzel együtt egyre többfelé valószínű eső, zápor. A déli, délnyugati szél erős lesz, majd azzal, hogy északnyugatira fordul a légáramlás, veszít erejéből.
A minimum-hőmérséklet 1 és 7, a maximum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakulhat, de északkeleten alacsonyabb, délnyugatin magasabb értékekre számíthatunk.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Indexkép: unsplash.com