Magával ragadott az érzés és úgy gondoltam, hogy irigylésre méltó ezeknek a jószágoknak az élete. Harsogó dús fű a víz közvetlen közelében, amelyben a meleg- és a rovarok elől bármikor megmártózhatnak. A gát túloldalán az öcsödi gátőrház állt, rendezett környezettel, jószágokkal és jó minőségű betárolt szálastakarmánnyal, szalmával. – Nem tudom, hogy a tehenek ehhez a portához tartoztak-e, minden esetre az állatok jó kondíciójából és a csordával szemben fekvő tanya rendezett környezetéből arra a következtetésre jutottam, hogy a "gátőr" lehet a marhák gazdája is...

Az öcsödi gát tehenei – fotó: Agroinform.hu / Igric Dominika

Az öcsödi tehéncsorda körös-hullámtéri vonulását megörökítettem, hátha olvasóinknak is örömet szereznek ezek a szép pillanatok:

Ártéri legeltetés – példaértékű fokgazdálkodás

A valamikori árterek kiterjedt, tájképet meghatározó élőhelyei voltak a változatos, fajgazdag ártéri réteknek. Az ártéri rétek nagy fűhozamának volt köszönhető, hogy a sztyepplegelőkhöz szokott honfoglaló őseink baj nélkül alkalmazkodtak az új körülményekhez. Hamar felfedezték, hogy az áradások nyomán dús legelők, kaszálók sarjadnak. Megtanulták, hogyan tudják az áradások vizét a maguk javára fordítani. Ezt a tudatos, irányított használatot nevezzük fokgazdálkodásnak. A folyóhátakat megszakító nyílások az áradások vizét a mélyebb fekvésű ártérre vezették. Ezeket a folyóhátakon található nyílásokat – melyeken keresztül az árvizek alkalmával a víz rendszeresen kitört a mederből – fokoknak nevezzük. Ártéri gazdálkodás alatt a folyó menti árterek és az ármentesen maradó területek összehangolt, együttes, az árvizek járásához igazodó hasznosítását értjük, amelynek központi eleme az árvizekkel az Alföldre érkező víz helyben tartása és hasznosítása (extenzív marhatartás, halászat, gyümölcstermesztés, méhészet, gyógynövénytermesztés, stb.). A folyó menti területek időszakos vízutánpótlását a fokrendszeren kilépő vizek biztosították. Az ártéri, hullámtéri rétek hagyományos használata, a legeltető állattartás napjainkig fennmaradt. Az ártéri gazdálkodás életmód, amely az évezredes hagyományok továbbélése mellett a természetközeli élet és a sajátos termelési módok hagyományának megmaradását is jelenti. Máshol Európában alig találunk példát a természettel való ilyen hosszú és szoros harmonikus együttélésre.

Az ártéri gazdálkodás sokoldalúságánál fogva, alapjában véve az extenzív és önellátó paraszti mezőgazdaság fő formája maradt, amely nem csak a vízzel kapcsolatos tevékenységeket, a halászatot jelenti kizárólagosan. A terület összetett használata évszázadok óta az árutermelést szolgálta, de úgy, hogy közben a természet értékeit is megtartotta. A gazdálkodás eredménye pedig a tudatos, a körülményekhez jól alkalmazkodó tájhasználat kialakítása és fenntartása volt.

A fokgazdálkodásnak köszönhetően egyébként a sok víz jelenléte és a zöld, üde vegetáció hűtötte is az alföldi klímát.

A hullámtéri, ártéri területeken kiemelt fontosságúak a mozaikosan elhelyezkedő külterjes – extenzív hasznosítások.

Ilyenek az alábbiak:

  • gyepterületek (kaszálók/legelők);
  • magas törzsű gyümölcsültetvények;
  • aljnövényzettől tisztított (ligetes, legeltetett) szálfaerdők;
  • vizes élőhelyek és
  • az extenzív művelésű szántók.

A tájgazdálkodás kiemelkedően fontos eleme a gyepgazdálkodás. A gyepek különösen fontosak a hullámterek, árterek hasznosításában, mert a vízlefolyási viszonyok szempontjából legkedvezőbb földhasználati módot képviselik, hiszen:

  • szántó művelésre alkalmatlan területek hasznosítását biztosítják;
  • jól tűrik a tartósabb vízborítást (mérsékelt termelési kockázat);
  • minimális a környezetterhelés és
  • jól társíthatók az állattartással.

A hullámtéri, ártéri gyepterületek között hasznosíthatósági szempontok alapján megkülönböztetünk alacsonyártéri mocsárréteket (amelyek tavasszal eláraszthatóak, május-júniusban kaszálhatóak, majd legeltethetőek), valamint magasártéri üde legelőket (ezek tavasztól legeltethetőek, később kaszálhatóak).

A két típust felváltva hasznosítva természetközeli, legelőváltáson alapuló gyephasználat alakul ki. Tavasszal és nyár elején a magasabban fekvő területek legeltetésével, a mélyebben fekvők kaszálásával, nyár végén és ősszel pedig a mélyebben fekvők legeltetésével, a magasabban fekvők kaszálásával harmonikus gyepgazdálkodási forma alakítható ki.

Öcsöd határa – tehenek a gáton

Öcsöd határa gyengén tagolt, alacsony, ármentes síkság, amelybe a Körös elhagyott-kiszáradt folyómedrei és a tájból kiemelkedő kunhalmok visznek változatosságot. Eredetileg élővíz mellett, a Körös egyik éles kanyarulata mellé települt a község, amely a folyó szabályozása óta már holtág. A Körös hullámtere természetvédelmi terület, a Körös-Maros Nemzeti Park része. Háborítatlan erdői, ártéri legelői, lefűződött, levágott holtága nemcsak festői tájképnek tűnnek, hanem biztonságos élőhelyet jelentenek számos védett és ritka növény- és állatfajnak is.

Visszatérve az öcsödi kettőshasznú tehenek hullámtéri legeltetéséhez –

úgy gondolom, hogy a jó gazda gondossága mellett fél-extenzív tartástechnológiával is elérhető ezen jószágok esetében magas hasznos élettartam és jó életteljesítmény.

Természetesen mindezekhez nélkülözhetetlen a zárt tartás esetében általános parazitamentesítési protokollnál gondosabb és gyakoribb külső-belső parazitamentesítési kezelések alkalmazása, valamint a legelőfű mellett a folyamatos jó minőségű abraktakarmány-kiegészítés – okszerű tömegtakarmány-kiegészítéssel.

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Terv Tájgazdálkodási Kézikönyvsorozat: Legeltető állattartás című kiadványa; Wikipédia

Szívesen tudna meg többet még egy-egy térség jellegzetes, vagy tradicionális gazdálkodási módjairól? Írja meg szerkesztőségünknek, hogy miről olvasna szívesen, vagy küldje el személyes történetét, hogy mások is elolvashassák! Leveleiket a szerkesztoseg@agroinform.hu e-mail címre várjuk – vagy hozzászólhatnak  a témához a cikk alatt kommentben is!

Az Agroinform.hu portál Piacterén ellenőrzött apró hirdetéseket talál