A Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) betegség jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – írja a hivatal.

Hozzátették, hogy a vírusürítés csökkentése érdekében a 3000 állatot számláló gazdaság vakcinázását a vármegyei kormányhivatal szakemberei haladéktalanul megkezdték, és napokon belül elindul a telep felszámolása is. A Győri és Mosonmagyaróvári járásokban több korlátozó intézkedés is életbe lépett. A járványterjedés megelőzésében kiemelten fontos szerepe van a háztáji, fogékony állatok mielőbbi levágásának.

Március 25-én jelentkeztek az első fizikai tünetek a Levél településen található, 3000 egyedet számláló szarvasmarha-állományban. Az RSzKF jelenlétét 26-án reggelre a Nébih laboratóriumi vizsgálatai is megerősítették, így dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos több azonnali intézkedésről döntött.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Kormányhivatal állategészségügyi szakemberei már szerda reggel megkezdték az állomány vakcinázását annak érdekében, hogy a telep felszámolásáig a vírusürítés minimálisra csökkenjen. Az állatok leölése napokon belül szintén megkezdődik. A járványügyi nyomozás, kiemelten a kontaktgazdaságok felderítése és vizsgálata folyamatban van – emelték ki.

Az országos főállatorvos a Győri és Mosonmagyaróvári járásokban minden fogékony fajra kiterjesztette a házi vágás lehetőségét. A vágás időpontjáról a helyi hatóságot előzetesen tájékoztatni kell a mintavétel érdekében.

A több hete tartó országos felderítésnek köszönhető a telep fertőzöttségére rendkívül korán, a betegség kezdeti stádiumában fény derült, ami a járványvédelem szempontjából kiemelten kedvező körülmény. A következő napokban az állattartók a házi vágással, valamint az intézkedések gyors és fegyelmezett végrehajtásával tehetnek az RSzKF járvány terjedésének megelőzéséért és felszámolásáért – írja a Nébih.

Március elején egy kisbajcsi marhatelepen mutatták ki a ragadós száj- és körömfájás vírusát. A telep teljes állományát, 1400 szarvasmarhát kellett leölni. Azóta Szlovákiában a magyar határhoz közel, 3 telepen észleltek megbetegedéseket.

A ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely főként a hasított körmű állatokat (például: szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét, bivalyt, vadon élő kérődzőket) érinti.

A betegség fő tünetei közé tartozik a láz, az étvágytalanság, a nyálzás és a hólyagok megjelenése a szájban, illetve a lábvégeken. (Állatfajonként a tünetekről itt írtunk részletesebben.)


A betegség terjedhet:

  • élő állatok közötti közvetlen érintkezéssel,
  • állati termékekkel, takarmánnyal,
  • ragályfogó tárgyakkal,
  • emberi közvetítéssel,
  • esetenként széllel is.

Összefoglaló cikkünket a ragadós száj- és körömfájás betegségről és a kereskedelmi korlátozásokról itt olvashatod.

Ha az állattartók az állataikon a betegség tüneteit észlelik, azonnal értesítsék az ellátó állatorvost, valamint a helyi állategészségügyi hatóságot! – kéri a Nébih.

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Indexkép: Shutterstock