A napraforgó az egyik legfontosabb szántóföldi növény a magyar mezőgazdaságban. 2019-ben több mint 560.000 ha-on vetettek napraforgót hazánkban, a termésátlag 3 t/ha körül alakult. Az elmúlt szezonban jelentősen nőtt a magas-olajsavas napraforgóval (HO) bevetett terület nagysága, ami alapvetően csak egy dolognak köszönhető: a kereskedők lényegesen magasabb átvételi áron vásárolták meg az ilyen napraforgó termését a linolsavaséhoz képest.

Az árkülönbség várhatóan marad csak a mértéke a kérdés. A következő szezonra a termelőknek kell meghozni a stratégiai döntésüket, hogy milyen típusú napraforgót termesszenek.

napraforgó

Azok számára, akik a HO napraforgó termesztése mellett döntenek az EURALIS figyelmükbe ajánlja napraforgóit.

A világ egyik legnagyobb napraforgó nemesítő vállalata az EURALIS résztulajdonában álló SOLTIS cég. A nemesítési munkájuk egyik kiemelt célja az eltérő termesztési környezetben is stabilan kiemelkedő teljesítményre képes HO hibridek előállítása. Innovatív cégként az EURALIS azon kevesek egyike, akiknek a kínálatában tavaly óta már több Express™ gyomirtó szerhez kifejlesztett HO napraforgó is szerepel.

Ebből a kiemelkedő genetikai háttérből merítve jelenleg Magyarországon, a HO szegmensben az EURALIS kínálja a termelők részére a legszélesebb választékot.

Miért válasszon bennünket?

• Több, mint 80 éves az EURALIS, 10 éve jelen vagyunk termékeinkkel a magyarországi piacon.

• Kiemelkedő a genetikai háttér, amit a SOLTIS biztosít.

• Minden hibridünket a bevezetés előtt előzetesen Magyarországon teszteljük, és csak azok kerülhetnek be a kínálatunkba, amelyek stabilan, átlag feletti termésre képesek a hazai viszonyok között is.

• Eltérő termőhelyi viszonyok és gazdálkodási környezetben termelők is megtalálhatják a kínálatunkban a nekik leginkább megfelelő hibridet.

• Hibridjeink széleskörű szádor rezisztenciával és átlag feletti betegségtoleranciával rendelkeznek. Legújabb hibridjeink már a peronoszpóra 704-s és 714-s rasszaival szemben is rezisztensek.

• Kínálatunkból, igényének megfelelően, a nagyon korai érésűtől a középkései érésidejű hibridekig választhat.

• Akár hagyományos, akár Clearfield® Plus, akár Express™ gyomirtó szerhez kifejlesztett a gyomirtási technológiája, mindegyikhez talál EURALIS hibridet.

Magas-olajsavas napraforgó kínálatunk a 2019/20-as szezonra a képre kattintva elérhető:

euralis

Hibridjeinkkel kapcsolatban keressék a területileg illetékes kollégánkat, illetve bővebb információ található a honlapunkon (www.euralis.hu).

Eredményes gazdálkodást kívánva arra biztatjuk Önöket, hogy használják az EURALIS napraforgó kiemelkedő genetikáját, hisz Értéket és Bizalmat Teremtünk!

Balogh László
junior product manager
www.euralis.hu

Itt tud belelapozni új tavaszi vetőmag ajánlatunkba:

Euralis