A Continental Dohányipari Csoport kedvező kilátásokkal kezdi az idei dohánybetakarítási szezont, és átlag feletti terméseredménnyel számol – közölte a cégcsoport csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a csoport dohánytermesztésért felelős tagja, a Dofer Dohányfermentáló Zrt. az előző évinél 8 százalékkal nagyobb, 1005 hektár termőterületre szerződött az idei évre.

Március elején kezdődött a palántázás, ez és az ezt követő ápolási munkálatok eredményesen zárultak. A növények fejlődése szempontjából a kezdeti hűvös időszakot követően a hőmérséklet és a csapadékmennyiség ideálisnak bizonyult.

Füzi Csaba, a sátoraljaújhelyi dohánygyárat birtokló Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója a közleményben kiemelte, minden adott ahhoz, hogy az idei termésmennyiség felülmúlja a tavalyi év eredményét. A termelői hangulat egyértelműen pozitív, amelyet az ültetvények jelenlegi fejlettsége mellett olyan piaci adottságok is támogatnak, mint a kötelező felvásárlás intézménye, illetve a felvásárlási alapár év elejei 50 százalékos emelése – tette hozzá a vezérigazgató.

A Continental Dohányipari Csoport független, magyar családi tulajdonban álló magáncég, 1996-ban alapították Hódmezővásárhelyen, jelenleg mintegy 700 dolgozót foglalkoztat.


A cégcsoporthoz tartozik a szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt., ahol a dohány termeltetése mellett a dohánylevél-feldolgozás folyamatáért felelnek, valamint a több mint 130 éves sátoraljaújhelyi dohánygyár.

Nyilvánosan elérhető adatok szerint a Continental Dohányipari Zrt. tavaly 63,7 milliárd forint értékesítései nettó árbevételt ért el, ami 12,96 százalékkal meghaladja az előző évit. Az adózott eredmény 2022-ben 8,2 milliárd forint volt, 29,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.