Fontos része a tápoldatozásnak a törzsoldat készítés. Azt a tömény oldatot, amelyet a műtrágyák oldásával készítünk, törzsoldatnak nevezünk. A törzsoldat megkönnyíti a műtrágyák oldását, bekeverését, és lehetővé teszi a pontos, automatikák által szabályozott kijuttatást. Készítésével kapcsolatban az alábbi fontos szabályokat érdemes megjegyezni:
- Törzsoldatot is csak jó minőségű, lágy, alacsony sótartalmú vízből szabad készíteni.
- Praktikussági okokból célszerű a törzsoldatot úgy készíteni, hogy a felhasználáskor 100 x-ra kelljen hígítani. Ez jelentős mértékben megkönnyíti a töménység és a kijuttatott műtrágya mennyiségének a számítását.
- Az egyes műtrágyákból ill. tápsókból külön-külön oldatot készítsünk a kicsapódás elkerülése érdekében a következő csoportosítás szerint:
„A” Ca/NO3/2; salétromsav; KNO3; NH4NO3; vas
„B” foszforsav; K2SO4; MgSO4 és mikroelemek
„C” savtartály a pH beállításhoz - 20-30 tömeg %-nál több a legjobb műtrágyákból sem oldható fel! Ezt a műtrágya igény számításánál, a bekeverő tartályok méretezésénél jó tudni.
- Csak annyi törzsoldatot készítsünk, amennyi egy nap alatt elfogy. Túl sokáig ne hagyjuk állni, mert egyes komponensek kicsapódhatnak.
- A törzsoldathoz növényvédő szert, növekedés szabályzó anyagokat nem szabad keverni!
- A törzsoldatot zárt, fénytől védett helyen tartsuk.
Fiatal cékla növény tápoldatozása- fotó: Shutterstock
A tápoldat készítés során különösen nagy figyelmet kell fordítani a tápoldat töménységére. Míg a növény bizonyos környezeti tényezőkkel szemben képes védekezni, így egy bizonyos határon belül a számára fontos tápelemeket és kevésbé jelentős kémiai anyagokat szelektálja, védekezik az alacsony és a magas hőmérséklet és páratartalom ellen, átmeneti tápanyaghiány esetén átépíti szervezetében a tápanyagokat, stb, addig a tápoldat töménysége, a magas tápanyag-koncentráció ellen „védtelen”, az a gyökérrendszert, és a gyökérrendszeren keresztül az egész növényt közvetlen károsítja, de nemcsak károsítja, az egész tápanyagfelvételét és vízfelvételét, ezen keresztül az egész asszimilációt alapvetően befolyásolja.
Amikor a talajok sókoncentrációjáról, összessó-tartalmáról beszélünk, gyakorlatilag a talajoldatban levő, vagy oda potenciálisan belépni képes ionok mennyiségéről van szó. Az adott talajban előforduló sók (illetve ionok) összmennyisége és százalékos megoszlása befolyásolja a talaj szerkezetét, tápanyag-szolgáltató képességét, ezáltal a növények tápanyag-felvételét és a növény produkcióját. Ennek mérésére több módszer ismert. Régebben csak laboratóriumi vizsgálatok segítségével kaphattak felvilágosítást a termesztők talajuk sótartalmáról. Ma már gyors mérésekkel, kézi műszerekkel, maga a termesztő is mérhet olyan paramétereket, melyek a talaj sótartalmára vagy a tápoldat töménységére utalnak. A laboratóriumi mérések pontossága általában nagyobb, de az esetek többségében lassú, és költséges. A hagyományos talajos termesztésben általában kultúránként egyszer, a termesztés kezdetén vették igénybe a kertészek a laboratóriumi vizsgálatokat. A kézi műszerekkel végrehajtható, gyors mérések segítségével - bár ezek a mérések nem olyan pontosak - gyakoribb ellenőrzésre van mód. A műszerek mindenki számára elérhetőek, házi kertekben is használhatók, és a tápoldatos termesztés esetén nélkülözhetetlenek.
1. ábra: A kertészeti termesztésben a helyszíni méréseknél széles körben használatos LF 200 típusú elektromos vezetőképesség mérő műszer
Manapság a leggyakrabban használt tápoldat-töménység mérési módszer, ami egyszerű kézi műszerekkel is elvégezhető, az elektromos vezetőképesség vagy elektromos konduktivitás (EC) mérése. A termesztés számára megbízhatónak tekinthető az a pontosság, melyet a viszonylag olcsón beszerezhető, helyszínen használható kézi műszerek adnak (1. ábra). Ezekkel akár napjában többszöri méréssel, agrokémiai szempontból biztonságos, jól kontrolálható termesztést valósíthatunk meg. A műszer két, egymástól 1 cm távolságra elhelyezett, 1 cm2 felületű elektródája segítségével méri a talajoldatban az elektromos vezetőképességet. A talajból víz hozzáadásával kivonatot készítünk. A hagyományosnak tekinthető módszer szerint a talajt 1:2 vagy 1:5 arányban desztillált vízzel összerázva - kb. fél perc után - lehet mérni az EC-t.
A műszerek egyszerű kezelhetősége ellenére a mérésnél különféle hibák fordulhatnak elő. Ezek közül a gyakoribbak: nedves talajt viszünk a mintába (rögtön öntözés után vesszük a talajmintát), nem öblítjük le a mérés után az elektródákat (így a következő mérés pontatlan lesz, és az elektróda is hamarabb tönkremegy), elhagyjuk a kalibrációt (amennyiben nem automatikus), az elektród elfáradt, az elem lemerült (ezt általában jelzi a műszer). Az EC-t a műszerek mS/cm, vagy S/m-ben adják meg, a kettő közti átváltás: 1 mS/cm = 10 S/m. Az egyszerűbb műszerek 0-5 vagy 0-10 mS/cm mérettartományban mérnek pontosan, a drágábbak 0-tól 20 mS/cm-ig. A termesztők számára helyszíni méréseknél a 0-5 (-10) mS/cm-es tartomány általában elegendő.
Noha a tápoldatot a műszerek segítségével pontosan tudjuk adagolni, a gyakorlat azt mutatja, hogy számos hibát is elkövetnek a termesztők. Ezek részben a talaj-előkészítés során következnek be:
- Rossz talajszerkezet:
rossz talajművelés;
erősen kötött talaj;
cserepesedésre való hajlam;
sekélyen húzódó vízzáró réteg.
Rossz talajszerkezet- fotó: Shutterstock
- A talaj kémhatása nem megfelelő:
alacsony a pH - növelni kell, meszező anyagokkal vagy mésztartalmú műtrágyákkal.
magas a pH csökkenteni kell, savazással vagy savas kémhatású
műtrágyák használatával. (Savanyú kémhatású műtrágyák: ammónium-
szulfát; ammónium nitrát; karbamid; általában a kálium tartalmú
műtrágyák, savanyú kémhatású meszező anyagok: gipsz, lignitpor ill. savakkal: salétromsav; foszforsav ).
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_99x55_0.jpg)
