Az alapinformációkon túl egyebek közt ezekről is szó esett tegnap Kecskeméten, az Univer Product Zrt. hetényegyházi telephelyén, a február 4-én és 5-én a Hotel Sheratonban megrendezendő X. PREGA Precíz Gazdálkodási Konferencia és Kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón.
A gazdák többségét minden bizonnyal az érdekli: mikor jelenik meg az új precíziós pályázati kiírás és mi lesz a tartalma?
A sajtótájékoztató résztvevői – forrás: Agroinform
Ennek kapcsán Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára azt mondta: az új precíziós pályázati felhívás szakmai előkészítése gőzerővel zajlik, bővebb információkat róla majd a PREGA-n oszt meg (már ezért is megéri eljönni! – a szerző). Annyit azonban elárult: szeretnének sokkal nagyobb digitális, digitalizációs hozzáadott értéket teremteni, mindenképpen abba az irányba terelni a gazdálkodókat a pályázati felhívással, hogy ne gépbeszerzésben gondolkodjanak, hanem abban, hogyan tudják a gazdaságukat ilyen értelemben egész működési modelljében, (természetesen a technológiát gépekre alapozva), adatalapú és az adatokon nyugvó döntésekre épülő menedzsment-szemlélettel üzemeltetni.
– A digitalizáció és a precíziós gazdálkodás kérdéskörét nem pusztán egy-két támogatás keretei között éljük meg, terveztük és valósítjuk meg a közös agrárpolitika mostani ciklusában, hanem lényegében lefedi az összes pályázati konstrukciót, az agrártámogatási lehetőségeket – fogalmazott Feldman Zsolt. – Innovációs pályázati felhívásokat hirdetünk meg. Hiszen mégiscsak ebben a technológiai kérdéskörben is az az innováció, hogy ennek a hazai körülmények között történő alkalmazásához szükséges technológiai, szolgáltatási vagy egyáltalán működési modell-beli megoldásokat hogyan lehet megtalálni.
Az Európai Innovációs Partnerség idén meghirdetésre kerülő pályázati felhívásai adott esetben ebben fognak új segítséget nyújtani azoknak a szakmai közösségeknek, felsőoktatási intézményeknek, gazdálkodói közösségeknek, akik ebben potenciált látnak. Tehát egyik oldalon szerintem ez egy nagyon fontos dolog, hogy a nóvumot, az újat szeretnénk kerestetni a hazai agrárium szereplőivel, ez a felhívás a negyedik negyedévben fog egyébként megjelenni.
Falon az Univer sikersztorija – forrás: Agroinform
Az államtitkár arról is beszélt: tavaly elindult a Közös Agrárpolitikát segítő, úgynevezett KAP-hálózat (ennek szerves része a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is), mely a zöldtámogatások tekintetében szakmai hátteret nyújt. Az Agrárközgazdasági Intézet pedig egyfajta innovációs és digitalizációs támogató egységként lényegében a következő években szakmailag, illetve tevékenységét tekintve is jóval szélesebb spektrumú szolgáltatást fog nyújtani a teljes magyar agrárium számára. "Tehát azt a szakmai hátteret próbáljuk meg intézményesítve a magyar mezőgazdaság mögé tenni, amely lehet, hogy eddig még kevésbé volt meg" – fogalmazott.
Nagy Endre, a sajtótájékoztatónak helyet adó Univer stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese egyebek közt arról is beszélt, hogy milyen együttműködési konstrukcióban dolgoznak együtt a termelőkkel, illetve hogy a precíziós technológia milyen formában jelenik meg az Univer tevékenységében.
– Az ilyen típusú modern üzemek léte elválaszthatatlan a digitális megoldásoktól – fogalmazott. – Itt rengeteg mindent lehetne említeni: automatizálás, robottechnika, az egyedi gyártóberendezéseknek a gyártórendszerben való összehangolása, vezérlése, az épületgépészet és energetikai rendszerek, lehet említeni a minőségbiztosítási rendszerek hátterét, illetve a mérő, adatgyűjtő rendszereket, vagy gondoljunk csak a távfelügyeleti rendszerekre. (Mindezekről a sajtó munkatársai is meggyőződhettek a sajtótájékoztatót követő üzemlátogatás során – a szerző.)
A vezérigazgató-helyettes rámutatott: természetesen minőségi termékek előállítása nem lehetséges minőségi alapanyagok nélkül. Az Univer több mint 50 éve működteti felvásárlási rendszerét, ami 2500-3000 hektáros nagyságú termeltetési rendszert jelent. Ebből 1000-1200 hektár az ipari paradicsom, a többi pedig az üzembe érkező és kiváló termékekbe kerülő szántóföldi zöldség, úgy mint édes és csípős fűszerpaprika, kápia paprika, pritamin paprika, fokhagyma, torma és vöröshagyma. 2014-ben létrehoztak egy leányvállalatot, az Univer-Agro Kft.-t, mely Tiszakécske határában jelenleg 250 hektáron termel. Az elsődleges célja azonban az, hogy a termelőket segítse, tevékenységüket fejlessze fajtakísérletekkel, technológiai kísérletekkel, szaktanácsadással és gépi kapacitásokkal. Természetesen, a tevékenység nem választható el itt sem a digitalizációtól.
Az üzemlátogatáson mindenki meggyőződhetett arról, mekkora szerepe van a precíziós technológiának az élelmiszeriparban – forrás: Agroinform
Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szintén kiemelte azt: a precíziós technológia nem egyedül a szántóföldi növénytermesztés privilégiuma, nem pusztán arról szól, hogy a traktorból három színes kijelzőn keresztül lehet vizsgálni az agráriumot.
– Hiszen nagy és egyre növekvő szerepe van/lehet az élelmiszeriparban, a feldolgozásban, hajtatott kertészetben, állattenyésztésben, szőlészet-borászatban. A PREGA immár tizedik alkalommal igyekszik megmutatni mindezt, milyen lehetőségek állnak még előttünk, mi rejlik ebben a kezdő induló vállalkozások számára, a működőknek pedig az eddigi eredményeiket, további fejlesztési lehetőségeiket és hogy hogyan lehet ebben közösen gondolkodni. Hiszen ez a jövő, az eredményesség, a hatékonyság feltétele és nem utolsósorban: a fenntarthatósághoz való hozzájárulás – szögezte le, hozzátéve: a mezőgazdaságnak szüksége van a technológiai újításokra, és nem utolsósorban az emberre, a következő generációra, a közép- és felsőoktatási agrárintézményekre, hogy nyitott legyen az újdonságokra és a gondolattal össze tudja kapcsolni a különböző gépek lehetőségeit, és annak lesz majd a végeredménye az eredményesség.
A termékekhez szükséges alapanyagot komoly felvásárlási rendszer biztosítja – forrás: Agroinform
Portálvezetőnk, Bolyki Bence köszöntőjében arra tért ki: a PREGA indulásakor még csak mint egy lehetőséget mutatták be az agrárdigitalizációt.
– Azonban az évek során már egyre inkább a gyakorlati tapasztalatokat tudtuk megosztani a termelőkkel és invitálni őket olyan programelemekre, amikor már a saját gyakorlati ismereteik kerülhettek terítékre – magyarázta. – Sok ezer üzemnek kell ebben az időszakban, napjainkban átgondolni a saját stratégiáját, igazából ez az, ami szerintem leginkább az aktualitását adja ennek az eseménynek, az idei PREGA-nak. Ugyanis a digitalizáció és a profittermelő-képesség nagyon is összefügg egymással. A két nap során több mint 700 gazdálkodót várunk olyan szekciókban, melyek átfogják a teljes vertikumot, az állattenyésztéstől a növénytermesztésen át a vertikális zöldségtermesztésig. De a 120 előadás keretében szó esik a feldolgozóiparról, élelmiszer-előállításról is, mert hiszem, hogy ezt az egész szegmenst csak komplexen szabad kezelni.
Indexkép: Agroinform