Mint azt a szakembertől megtudtuk, a csanyteleki agrárvállalkozás 900 hektáron folytat növénytermesztést, ebből tavaly csaknem 300 hektáron díszlett napraforgó. Ennek a felét tette ki az LG 50.479 SX napraforgó-hibrid.
A Limagrain hibridje jól tűrte a szárazságot, nem nyurgult föl, gyönyörű tányérjai voltak, valamint a tányér egészségével sem volt semmi probléma – forrás: Józsa Ignác
– Nagyon elégedettek voltunk vele, jó eredménnyel zártunk a napraforgó tekintetében: ez volt az a hibrid, melynél 4 tonna fölé tudtunk menni egy 50 hektáros táblán – magyarázta Józsa Ignác. – Ez mifelénk kiemelkedőnek számít. Maga a terület Baks településen volt, ahol eléggé aszályos évet zártunk, úgyhogy ez a négy tonna nagyon szép eredmény. Főleg annak tükrében, hogy közepes aranykorona értékűek arrafelé a földek. A Limagrain hibridje jól tűrte a szárazságot, nem nyurgult föl, gyönyörű tányérjai voltak, valamint a tányér egészségével sem volt semmi probléma.
Józsa Ignác kijelentette: idén is ezzel a hibriddel vetik el a napraforgós terület egyik felét, de az összméretet 450 hektárra tervezik növelni. Nem próbálnak ki más hibridet a Limagrain-tól, mert azt vallják: ami nagyon bevált, azt nem kell lecserélni.
A csongrádi mezőgazdász szakember elmondta azt is, elég későn, május 5-én vetették el a hibridet.
IKR napraforgó kísérletek 2023., SX csoport, 8 helyszín Forrás: Limagrain Hungária Kft.
– Szántás és fogasolás után következett a vetés, megkapta a gyomirtót, a szezonban vadriasztót is alkalmaztunk, kultivátoroztuk, kapott egy bóros kezelést, majd deszikkálás után arattunk. Azt kell, hogy mondjam, ez a hibrid nem igényel bonyolult technológiát és gombaölőszeres kezelést sem alkalmaztunk, mert egyszerűen nem volt rá szükség – fogalmazott Józsa Ignác.
Az LG 50.479 SX DEMO és mellévetéses kísérletek eredményei 2021- 2023 Forrás: Limagrain Hungária Kft.
Az LG 50.479 SX hibrid Express™ 50SX® gyomirtó szerrel és a szélesebb hatásspektrumú, hatékonyabb Evorelle® Express™ gyomirtó szerrel egyaránt kezelhető. Terméspotenciálja és termésstabilitása kiváló, melyet több kísérleti hálózatban bizonyított. A 2021-es IKR kísérletekben a linolsavas, Express™-toleráns hibridek közül egyedül az LG 50.479 SX tudott 5 t/ha-nál magasabb termést elérni a kísérletben szereplő hibridek közül.
(Az Express™ és/vagy az Evorelle® Express™ az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkaneve és a jogtulajdonos engedélyével a Limagrain vagy leányvállalatai által felhasználható.)
IKR napraforgó kísérlet 2022. Helyszín: Nagyigmánd Forrás: Limagrain Hungária Kft.
Teljes körű peronoszpóra-ellenállósággal rendelkezik, melynek köszönhetően az összes, Magyarországon jelen lévő peronoszpóra rasszal szemben ellenálló.
Jellemzői:
- kiegyenlített növényállomány
- kedvező növénymagasság
- jó betegség ellenállóság
- félig bókoló tányérállás
Ha felkeltette érdeklődését az LG 50.479 SX napraforgóhibrid, keresse a Limagrain kereskedelmi képviselőit!