„1200 hektáron gazdálkodunk a Sajó völgyében Putnok környékén, az országhatártól egészen Kazincbarcikáig, bérelt és saját földeken egyaránt. A termőhelyi adottságok változatosak, de főként közepes adottságú barna erdőtalajokon foglalkozunk szántóföldi növénytermesztéssel” – mondja a Gömörmag Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.

Korábban 150 hektáron foglalkoztak burgonyával és 40 hektáron vöröshagyma termesztésével is, de a kézimunkaerő hiánya mostanra annyira kézzelfogható, hogy felhagytak ezekkel a kultúrákkal. Ma már a szántóföldi növénytermesztés a fő profil: a terület legnagyobb részén őszi búzát termesztenek, emellett őszi és tavaszi árpát, repcét, napraforgót, kukoricát, valamint szóját.

„Őszi búza vetőmag-termesztéssel 150 hektáron foglalkozunk, kizárólag a Marton Genetics által nemesített fajtákkal dolgozunk. A terület mintegy 60 százalékán az Mv Nádor fajtát, 40 százalékán pedig az Mv Nemere és Mv Ménrót fajtákat termesztjük. A kutatásokban is partnerek vagyunk hosszú idő óta, a mi területeinken számos kis- és nagyparcellás kísérlet lezajlott már.”

őszi búza

Mv Nemere őszi búza – Fotó: Gömörmag Kft.

Kiss László 30 éve dolgozik együtt a martonvásári kutatóintézettel és a Marton Genetics-szel. Szerinte az az egyik legfontosabb érv mellettük, hogy a Marton Genetics portfóliójában hazai körülmények között nemesített fajták szerepelnek, amelyek termesztése nagyobb sikerrel kecsegtet, mint a külföldi nemesítéseké.

Az Mv Nádor, az Mv Nemere és az Mv Ménrót fajták betegség-állósága kiváló, a legtöbb időjárási körülményt jól tolerálják, az észak-magyarországi termőhelyi adottságok között is mindig stabilan hozzák a 6 tonnás hektáronkénti termésátlagot. Az Mv Nádor a rendkívüli termőképesség és jó malmi minőség sikeres kombinációja. Rövid szára miatt állóképessége is nagyfokú. Az Mv Nemere korai fajta, mely nagy termésbiztonságot, ideális sütőipari minőséget garantál, ráadásul komplex betegség-ellenállósága kiváló.

Az Mv Nádor kiemelkedő paramétereit az is bizonyítja, hogy az országban a legnagyobb területen ezt a fajtát termesztik a gazdálkodók. Mindenhol ismerik itthon és a külföldön egyaránt, a Gömörmag Kft.-től Szlovákiába is visznek vetőmagot.

őszi búza

Az Mv Nádor a rendkívüli termőképesség és jó malmi minőség sikeres kombinációja – Fotó: Marton Genetics

„A vetőmagtermelés jövedelmezőbb, hiszen a malmi búza eladási árának közel kétszerese is elérhető, de sokkal több feltételnek kell megfelelni, nem is vágnánk bele mással, csak martonvásári szaporítóanyaggal.”

A vetőmagtermesztés folyamata szigorúan ellenőrzött tevékenység:

  1. Ősszel kiválasztják a területet, az NÉBIH Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóság Vetőmag Felügyeleti Osztályának jóváhagyásával.
  2. A vetést a Vetőmag Felügyeleti Főosztály 2-3 alkalommal ellenőrzi a szezonban.
  3. A betakarításkor nagy figyelmet kell fordítani az elkülönítésre, más fajtákkal ugyanis nem keveredhet a vetőmagcéllal termesztett gabona.
  4. Betakarítás után következik a tisztítás, csávázás, majd 600-700 kilós big bag zsákokba csomagolják.
  5. Ezután a minták bekerülnek az ellenőrző laboratóriumba, ahol megállapítják a csírázóképesség százalékos arányát, megvizsgálják a tisztaságot és az idegenmag-tartalmat.
  6. Végül kiállítják a minőségi bizonyítványt.

búza kísérleti parcellák

Gazdavélemény: a Marton Genetics portfóliójában hazai körülmények között nemesített fajták szerepelnek, amelyek termesztése nagyobb sikerrel kecsegtet, mint a külföldi nemesítéseké – Fotó: Marton Genetics

A Gömörmag Kft. által termelt vetőmag ezután integrátor cégekhez kerül, és így jut el a gazdálkodókig.

Évente körülbelül 900-1000 tonna őszi búza vetőmagot állítanak elő, mely az ellenőrzések és a minősítés után körülbelül 700-800 tonna körül realizálódik.

Az őszi búza mellett a kukorica- és a szójatermesztés kapcsán szintén a Marton Genetics-re támaszkodik a vállalkozás. A szójatermesztés az utóbbi időben felfutóban van, a Sajó menti párás klíma kifejezetten kedvez ennek a kultúrának, ráadásul egyre nő a szójabab iránti kereslet. A szójánál azonban már az öntözésnek is nagy szerep jut, azokon a területeken, ahol a felszíni víz elérhető, 4 darab öntöződobbal kialakított mobil öntözőrendszerrel kerekednek felül az aszályos időszakon. Most pályázati forrást is igénybe tudnak venni a további fejlesztésekhez. A szója a búzavetőmag-termesztés szempontjából is nagy jelentőségű, hiszen kiváló előveteménye a kalászosoknak, a talaj szója utáni nitrogéntartalma fantasztikus eredményekhez segíti a termesztést.

Mv Nemere őszi búza

Az Mv Nemere korai fajta, mely nagy termésbiztonságot, ideális sütőipari minőséget garantál – Fotó: Marton Genetics

Kiss László szerint az a legfontosabb, hogy a partnerségi kapcsolatok a bizalmon alapuljanak. Van számos olyan körülmény, amellyel nem lehet előre számolni, de egy jó szakmai, partneri együttműködés a felmerülő problémák rugalmas kezelését nagyban megkönnyítheti.

Az időjárást senki sem ismeri előre, de véleménye szerint, az egyes krízishelyzetek végül kiegyenlítődnek, mindig úgy alakul, hogy bár valami elveszik, máshol azért vissza lehet hozni a kieső bevételt.

Ehhez szerencse is kell, de talán fontosabb, hogy

követni kell a termesztéstechnológiai trendeket, a nemesítéssel kapcsolatos innovációkat, és az időjárási kilengéseket a lehető legjobban toleráló fajtákat érdemes választani.

Mindehhez kiváló partner a Marton Genetics: területi képviselői hálózatának köszönhetően folyamatosan jelen van a gazdák életében.