A hét második felében gyakori lesz a felhőzet és a csapadék, de néhol hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. A szél több helyen élénk, néhol viharos lehet.

Szerda

Reggelre sokfelé kialakul köd és pára, ezek a délelőtti órákban fokozatosan feloszlanak. Dél, délkelet felől magasszintű, időnként vastagabb felhőzet érkezik, elsősorban a déli országrész fölé. Észak, északnyugat felé haladva azonban több napsütés várható. Elszórtan előfordulhat eső, zápor, néhol akár zivatar is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon több helyen megélénkülhet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Csütörtök

Délen és délkeleten borongós, többnyire erősen felhős vagy borult időre van kilátás, és időszakosan eső, zápor is kialakulhat. Az ország többi részén a gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is lehet számítani. Az északi, északkeleti szél nagy területen megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 5 és 10 fok között valószínű, de a szélcsendes északi tájakon ennél hidegebb is lehet.

A legmagasabb hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul, ugyanakkor a borongósabb, déli területeken hűvösebb idő várható.


Péntek

Dél felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, de az északi, északnyugati országrészben még számíthatunk néhány órás napsütésre. A déli megyékben többfelé várható eső, zápor, északabbra is fokozatosan nő a csapadék esélye. Az északi, északkeleti szél továbbra is sokfelé élénk, erős lehet.

A minimum-hőmérséklet általában 5 és 10 fok között valószínű, de a szélvédett északi völgyekben ennél hidegebb is lehet. A maximumok jellemzően 14 és 20 fok között alakulnak, a csapadékos déli vidékeken azonban hűvösebb maradhat az idő.

SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: olvasói fotó/Markovits József Alex