Győr-Moson-Sopron vármegyében az október óta leesett jelentős csapadék hátráltatja a kukorica betakarítását, több területen a fagyokat várják a gazdák, hogy a kombájnok újra munkába tudjanak állni. Közel háromezer hektárt érint a probléma – írja a kisalfold.hu.

Az elmúlt években nem volt példa arra, hogy ekkor területen maradtak fent kukoricák a vármegyében – hívta fel a figyelmet Szabó Lajos, a vármegye fő falugazdásza.

A lap úgy tudja, hogy a betakarítási munkákat a belvízen kívül az is hátráltatta, hogy a korábban learatott gabonák betárolása után nem maradt tárolókapacitás a kukoricának.


A csapadék húsz-harminc százalékkal haladja meg az éves átlagot. A termelők egyelőre nem tehetnek mást, mint várnak. Ha további nagy mennyiségű csapadék érkezik, a toxin fertőzést valószínűleg nem tudják elkerülni a még lábon álló kukoricák – mondta a lapnak Németh Gergely, az Agrárkamara vármegyei elnöke.

Hozzátette: a sok eső az őszi munkákat is akadályozta: a vetések 20–25 százaléka maradt el. Elsősorban a búza, de tudnak olyanról is, hogy ősziárpa-vetőmag van még zsákban.

Indexkép illusztráció: Shutterstock